Más világban élek,
a fejemben és itt kint.
A fejemben mindig a kezembe fogom az arcod és megbántottál, de szeretlek mindennél jobban,
de ha elém állsz, már csak én ezt nem tudom tovább csinálni.
A fejemben mindig az én szememben te vagy a legcsodálatosabb, még ha nem is vagy tökéletes,
de ha elém állsz, már csak egyszer ennek vége kell lennie.
A fejemben csak átölellek mindennél szorosabban és olyan nagyon büszke vagyok rád és azzá aki lettél,
de ha elém állsz, már csak nem bíráskodni akarok, de mindegy te úgy csináld, ahogy neked jó, de nekem ne kelljen hozzá helyeselnem és én nem mondom hogy baj dehát te ilyen ember vagy.
A fejemben szeretlek minden nap minden percében és áldom az eget, hogy létezel,
de ha elém állsz, már csak tőlem persze lehet bárki más, ez most már nem olyan közöttünk.
A fejemben kérlek bocsáss meg, amiért nem támogattalak és tudd, hogy bárhányszor tagadod, ezt senki nem érdemli és legfőképpen te nem,
de ha elém állsz, már csak nem tudok maradni, én egy elfoglalt ember vagyok.
A fejemben mindig csak arra várok, hogy egyszer újra együtt öregedjünk meg,
de ha elém állsz, már csak mi értelme az egésznek én soha többé nem akarom senkivel összekötni az életem.
A fejemben zokogok mindig, ha rád gondolok, mert szeretlek mindennél jobban,
és a valóságban is, mert sosem tudtam kimutatni.
















