Néhány személyes komment ehhez:
A Momentum programja elérhető ezen a bejegyzésen keresztül: De miből? –A Momentum programja ambiciózus, de megvalósítható. A bejegyés arról szól, hogy miből mi finanszírozódna. A hosszan sorolt értelmetlen beruházások leállítása mellett ott van a második táblázatban a felső szja-kulcs bevezetése is. A Momentum programja nem neoliberális, azzal együtt, hogy vannak benne a szokásos bal és jobb oldali sémákat meghaladó, együtt mégis koherens egészet alkotó javaslatok. Erről szól egy Magyar Narancs-cikk, amit Orosz Anna és Princz Dániel írtak. Jó lenne ezekről beszélni, ezekre reagálni a cimkézés és dobozolás helyett.
Macronnal és Franciaországgal kapcsolatban érdemes ezt a cikket elolvasni: How France redistributes more from rich to poor than Sweden.
Érdemes megemlíteni, hogy a sárgamellényes lázadást közvetlenül az üzemanyagra kivetett környezetvédelmi adó eredményzte. A történteknek mindenképpen van egy zöldelit-ellenes olvasata is, ugyanakkor a benzinárral és a vidéki autózással kapcsolatban a Momentumnak konkrét javaslata volt és van. Ez a javaslat jóval korábbi, mint a párizsi fejlemények. Tumblr-en is volt erről már vita, amiből kérőbb egy Mérce-cikk is született.
Az ALDE-nak egyébként kiemelt és állandó témája a klímaváltozás, ahogy a Momentumnak is az. Éppen tegnap jelent meg a Momentum blogján egy cikk Klímaváltozás és nemzetállamok címmel.
Fodor Gábor egy létező jelenség, de talán nem véletlen, hogy a fenti poszthoz sem ő vagy valaki a pártjából van egy pult mögött a második képen. Nem akarok 2019-ben Fodorral foglalkozni.
Lehetett volna viszont találni olyan fotót, ahol a momentumos egy jobbikos és egy LMP-s pult között van. Akkor az is egy paktum lenne? Ezzel így nehéz mit kezdeni. Az EP-n a Momentum külön indul, ezzel kapcsolatban itt egy érvelés, itt meg egy saját számolás.
Az újévi blogposztom teszem még ide, amiben vannak jobbikos zászlók és fotók, ahogy pár szó a DK-ról is, és a szükséges széles kooperációról az állampárrtal szemben, amire az önkormányzati választásokon konkrétan is szükség lesz. Ettől még nem leszünk sem DK-sok, sem jobbikosok.
Ezeket szerettem volna leírni, de Puzsérral nem szeretnék vitázni, miután én nem vagyok sem politikus, és vele szemben még jelölt sem, a pártban küldött sem. Viszont önkéntes tagként sokakhoz hasonlóan el tudom dönteni, hogy egy szervezetnek érdemes-e a tagja lenni, és hogy annak a vezetése megérdemli-e a bizalmat. Ennek a képességnek és autonómiának akár az implcit megkérdőjelezése nem az elnökségre, hanem ránk nézve sértő.
Végezetül nem tudtam, hogy ki az a Szabó Péter, de most már ezt tudom némi googlizás után.












