viki

[its-infinite-love]

Kibaszottul megijeszt a tény, hogy két évvel ezelőtt mennyire elképesztően más volt az életem.

— its-infinite-love

[a-kaosz-istene]

“… – Ha könyv lennél, egy verseskötet lennél – jegyzi meg könnyedén, miközben a lábát lóbálja a tető peremén. A hangja álmodozó, szeszélyes, mintha már meg is győzte volna magát, hogy fedi a valóságot. – Valami lírai, mély, a 19. századi Angliából – kuncog, a szemei vörösen csillognak a whiskytől, amit megdöntött.

– Nagyon mellélőttél – rázom meg a fejem, anélkül, hogy levenném a tekintetem város táncoló fényeiről. – Lexikon lennék.

– Egy… lexikon? – pislog zavartan, mintha valami idegen nyelven szóltam volna.

– Egyenes, száraz, tele tényekkel. Csak azoknak hasznos, akik tudják, hogy mit keresnek és azoknak érdekes, akik felismerik amit látnak.

Nevetése lágy, de őszinte. – Ez egy annyira “te” válasz. – Elgondolkodik, a szemei összeszűkülnek és feltelnek azzal a téves magabiztossággal, hogy megfejtett engem. – De nem hiszem, hogy igaz lenne – adja hozzá halkan, hangjában egy bizonyos kihívó éllel, ami csak arra vár, hogy megcáfoljam, de nem teszem. Tudom, hogy mi az igazság: holnap semmire sem fog emlékezni ebből és én nem próbálom meg újra. Rágyújtok egy cigarettára, az első slukkja égeti a tüdőm. A füst lustán kúszik a csillagok felé, hamuszürkére festve az éjféli égboltot. Egy illúziómentes pillanat.

Képzeld el, hogy elveszíted minden érzékedet, kivéve a látást és a hallást. Az élet textúrája, súlya és vonzása eltűnik. Amit látsz és hallasz tompa, távoli, mintha valaki máshoz tartozna. Üres, akárcsak a rádiócsatornák közötti holt terek. A következmények? Nem ragadnak. Az élet filmszínház és bármikor szabadon kisétálhatsz a filmről. Fikció, amely kibontakozik és véget ér anélkül, hogy hullámokat keltene a valóságodban. Amikor hozzáérsz valami forróhoz úgy tűnik, hogy a fájdalom körülötted létezik, nem benned. Mintha semminek sem lenne elég vonzása ahhoz, hogy behúzzon. A világ nem hajlik feléd, te sem felé és nem zavar. Hogyan mondod ezt el bárkinek? Nem teszed. Egy lexikon nem bánja a definícióit. Ahogy én sem.”

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

[chucleclerc]

History, huh? Bet we could make some.

[thearchercore]

extremely entertaining scenes on twitter right now after max defended charles in front of carlos:

[lestappen-stan]

not Max smiling in the end ☠️

[montecharlesgp]

[salarylupinep7]

"I love to have little hobbies like crying."

– Hongjoong.

[its-infinite-love]

apa, remélem egyszer rájössz, hogy ezt nem én rontottam el. sosem volt igazad. csak meg kellett volna hallgatnod engem is, nem a saját előítéleteid mögé rejtőzni.

[rainbowz00]

"Do you want to get married in two years?"

"Wille?"

"I don't know, just...your it for me, ya know?"

Simon has never felt his heart beat so fast in his chest. His brown eyes searching Wille's for something, maybe if this for real???

"Are- Are you proposing to me?"

Wille smiles sheepishly directing his eyes to their conjoined hands.

"No. Well, yes, kinda." He nervously scrambles out, fiddling with Simon's fingers anxiously."I guess, I should do it probably, huh?"

Their eyes meet and Simon isn't sure what to say because hes silently freaking out. Wille sighs and gets up from his bed to rummage through his desk. Soon he finds what he's looking for and Simon's eyes follow Wille closely with bated breath.

He's holding a ring that shines against the sunlight that is streaming in through the window. Wille softly takes his tan, left, hand and gets on one knee infront of him.

Are you mad!? Wille!

Simon's almost sure Wille can feel his heart pulsing through the tips of his fingers. He thinks he's gonna pass out or he's dreaming.

"Simon Eriksson, would you do me the honor and marry me?"

Wille's pretty, hopefully, big, brown eyes stare up at him and he swallows thickly. Wille someone who loves him so much he threatened to step away from the throne, his entire life to be with him. Fight his mother, the Queen and the royal court for them even. Is asking him with so much devotion and love to marry him and he's in shock.

How could someone love him so much?

How could this beautiful person exist just for him?

Simon's eyes start to water at these thoughts and he gives Wille a reassuring smile with a nod, wiping his eyes with his purple sleeve.

"Yes, Wille, I will. I'll marry you."

Wille's face brightens and Simon can't help but follow him as he slides the ring onto his wedding finger. It's not a diamond ring and it's a bit big for his finger, but its prefect.

Wille reaches up Simon and kisses him deeply before making them fall back into his bed. Both embracing the other tightly, pouring so much love into the other as possible.

"Jag älskar dig, Simon."

"Jag älskar dig, Wille."

They lay together for a long time and Simon lets them. Wille has his head on his chest and he assumes he's listening to his heart beat. Wille's face fondly at peace while he rest against his warmth.

Simom takes a moment to look at the ring. Theres a detailed crest starung back at him amd he can't make out what it could possibly mean.

"The ring belonged to Erik, which belonged to the last crown prince of Sweden. It's marked with our family's royal crest."

"Wille, I can't have it!" Simon protests and Wille doesn't move from his comfortable spot on his fiancee's chest. "Yes, you can." He mutters becoming drunk off Simon's body heat. "I was planning on giving it to you anyway. If not now it was going to be later."

Simon groans in defeat letting his head fall into Wille's pillow. Because once Wille made up his mind there was no arguing with him, the headstrong, crown, pain in the ass, prince he is.

"You're mamma is going to have a fit."

"I don't care. I get to marry the love of my life, she can suck it." Then Wilhelm holds his lover tighter to snuggle with him closer. Like Kristina would be coming into Wille's dorm room to take him. Simon muses at his antics and puts his hand on top of Wille's brown head.

"I love you, Wille." He confesses softly as he cards his fingers through his prince's hair. Wille shifts to meet his brown eyes and amswers in kind, "I love you too, Simon." And leans up to peak him on his cute lips.

Wilhelm settles back down onto Simon's chest afterwards, clearly planning on using him as a pillow.

"Let's take a nap."

"Wille, I can't skip another class. I'll get in big trouble this time." Simon fusses and Wille doesn't budge an inch.

"You're their future consort, they can also suck it."

"Wille!" Simon shouts in protest and Wille sighs back In frustration, just wanting to go to sleep.

"I'll talk to them." He says seriously, "I'll take of you. Just relax abd sleep with me, please, my älskling." Wille pleads and Simon's body relaxes from his prior figding to get out of his fiancee's hold.

"Fine, but I better not get in any trouble." The latino pouts and Wille rubs his head against his lover's purple sweatshirt. "You won't, I've got you." He promises and Simon believes him, because Wille's always got him like he has him, forever.

[zee-has-commitment-issues]

Yeah Vincent was an asshole and needs to be punched in the dick, but do you know how many times he blatantly ignored Wilmon being alone for no reason other than to not start drama?

They were at the party together and he said nothing. They were in the locker room together and he said nothing. They ran for rowing team together and he said nothing. They showed up at August’s room together and asked him where August was and he said nothing.

Those were moments where he could and should have started rumors and drama. Vincent was an asshole, but he’s not evil, which is why he will always be better than August.

[a-kaosz-istene]

(...)

- Meg tudja mondani, hogy miért tette?

- Nem tudom. Úgy érzem, hogy lassan minden kicsúszik a kezeim közül és elvesztem önmagam, már ha egyáltalán tudtam valaha, hogy ki vagyok.

- Körülbelül két éve, dolgoztam egy férfivel aki megölte az egész családját.

- Basszus, beteg egy fazon lehetett.

- Kevesebb kórképe volt mint magának. Viszont, maga valószínűleg sosem fog megölni senkit. Tudja, hogy miért? Mert ez nem így működik, mint ahogyan a legtöbben gondolják. Sokan elhisznek mindent amit olvasnak, vagy a tévében látnak. Igaz, maga a pszichológia is ezen alapul, de még közel sem vagyunk képesek száz százalékban feltérképezni az emberi agyat. Tulajdonképpen bármire képes lehet. Tíz milliárd idegsejt és több mint ötven milliárd egyéb sejt alkotja. Ezért is mondtam, hogy valószínűleg. Viszont azt tudjuk, hogy az emberekben alapvetően benne van a kényszer, hogy különböző dobozokba rakják magukat és felcímkézzék azt és valamilyen furcsa módon többé-kevésbé bele is illenek. Ezek alapján meg tudjuk állapítani a várható viselkedésformákat.

- Szóval mehetek egyenesen a szociopata dobozba.

- Három évvel ezelőtt megeshet, hogy oda tették volna, viszont az új kutatások szerint nem létezik olyan, hogy szociopata és maga amúgy sem igazán kedveli a dobozokat. Jól mondom?

- Akkor most hogy hívnának, az új kutatások szerint?

- Mindenek előtt a nevén.

- Hát ez új.

- Tudja, az a gond a világgal, hogy fogalma sincs, hogyan álljon magához és maga pedig nem tudja, hogy viszonyuljon a világhoz.

- Ha lehet én az egyáltalán sehogy sem viszonyulást választanám.

- Az ember egy rettentően komplex élőlény, ezért kizárólag a nevén hívjon mindenkit. A pszichológia csak a mankóm, amely segít abban, hogy milyen irányból közelítsem meg az embereket, hogy a leghatékonyabb segítséget nyújthassam minden egyes léleknek aki leül abba a székbe. Ezért is szomorít el, hogy a társadalom egy része olyan szavakat használ a mindennapokban mint az: elmebeteg; buzi; pszichopata; travi; kurva. Ezek a szavak nem képesek leírni egy embert. Semmi sem képes leírni egy embert. Senkit sem határoz meg a szexualitása, a hiányosságai, a fogyatékossága vagy a többségtől való mássága. Csakis maga jöhet rá, hogy kicsoda valójában. Én viszont tudom azt, hogy ki nem. Maga nem a személyiségzavara.

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

[a-kaosz-istene]

Régebben nem értettem a semmiből, hónapok, esetleg évek után feltűnő szerelmi vallomásokat. De már tudom; az emberek bátrabbak, mikor már nincs vesztenivalójuk.

Alexander Levin

[a-kaosz-istene]

Ejtőernyők

Kinőttem a szerelemből,

Ahogy rügyek a fából,

Gyermek a cipőjéből.

Mint homokszemek a karcsú üvegben peregtem el,

Mintha a gravitáció húzott volna ki belőle.

Pedig rohantam,

Akár az esőcseppek az ablakon,

Versenyt futva az idővel érted.

Talán nem kinőttem a szerelemből.

Talán estem.

Gyorsan,

Biztosan,

Vissza sem nézve.

Mintha muszáj volna.

– Alexander Levin

[its-infinite-love]

Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége is belevágtam volna. Azért a rövid boldogságért, amit adtál, az egész életemet a depressziónak adnám.

— its-infinite-love

[its-infinite-love]

Mindenkinek, akinek jelenleg szüksége van rá:

Nem veled van baj, hanem a társadalommal. Tökéletes vagy a magad módján, ne utáld magad azért, aki vagy.

— its-infinite-love

[its-infinite-love]

Ha ideges vagy, ne írj vissza nekem. Inkább az fájjon, hogy nem beszélünk, minthogy az, hogy egyszavas válaszokat kapok tőled. A kettő között van különbség, ha nem írsz, azt gondolom elfoglalt vagy, ha írsz, akkor tudom, hogy nem, csak épp olyan hangulatban vagy, hogy úgy válaszolsz, hogy az nekem fáj.

— its-infinite-love

[a-kaosz-istene]

A végén mindig az nyer aki elég okos ahhoz, hogy néha hülyének nézzék.

Alexander Levin