CsobĂĄnka Zsuzsa Emese - HĂĄzszentelĆ
Teszler TamĂĄsnak
Ălmomban összeköltöztĂŒnk.
TĂ©r nyĂlt a tĂ©rben, a kereszthuzat
a hiåbavalósågot az utcåra lökte,
mint könnyƱ ruhĂĄban csalfa nĆt,
felgyorsult a vĂĄros pulzusa.
A zihåló ablakból néztem,
a sƱrƱn zårt pillåk, a sötét zsalugåter
mirĆl fordĂtja el a szemĂ©t.
LĂĄttam a mĂșltat vegyĂŒlni, a tied az enyĂ©mmel,
mint pĂĄternoszterben, emelkedett, sĂŒllyedt
törtĂ©netre törtĂ©net, Ăgy ritkult a fojtĂł lĂ©gsƱrƱsĂ©g.
Odabenn Ășj formĂĄkat rajzolĂł Ă©les dĂ©lutĂĄni fĂ©ny,
mondtad, elvakĂt. Mondtam, Ă©n is tanultam fĂ©lni.
IdĆtlen idĆk Ăłta hullottam felĂ©d.
Hogy egyszer majd megtart a föld,
Ă©jszakĂĄnkĂ©nt hittem csak el, mĂg jöttödre vĂĄrtam.
ElalvĂĄs elĆtt festett csillagokkal takarĂłztam,
hĂĄlĂłba tekerve kimelegedtem, leizzadtam,
annyi nyirkos csalódås jött, hogy mire ide érsz,
elĆtted lecsupaszĂtva ĂĄlljak.
Olyan ez, mint a sejtés bizonyossåga.
Ăgboltra rajzolt kĂ©t kerub,
illĂșziĂłkon ĂĄt emelkedik, majd mĂ©lyre sĂŒllyed,
tudni akartam, milyen a mocsĂĄr Ă©s mekkorĂĄk a felhĆk.
Tudni te is, hogy a teljesség legyen megosztható egymåssal.
Alkut többĂ© egyikĂŒnk sem köt.
Sem holtakkal, sem Ă©lĆkkel.
Ez most az a frissen lakkozott parketta.
Illesztett faburkolat, hisz tudod, szeretem,
ha lélegeznek a tårgyak.
Tér a térbe, test a testbe.
Van érvénye a szónak és a hallgatåsnak.
Nézlek. Olyan vagy, mint a szél.
Måskor hƱs folyó, lombzaj nyåri este.
ĂramlĂł, sodrĂł lĂ©nyed uszĂĄlyokat hord a tengerbe,
a deltatorkolatban egy pillanatra megĂĄllsz.
Sziklaszirten ĂĄllva most rugaszkodom el.
SzĂĄrny emel meg szĂĄrnyat,
tajtékot vet a végtelen,
miközben bennĂŒnk gyönyörködik.















