Idealista, azt elismerem.
Naiv vagyok, mondta tegnap a barátnőm. „benned az a jó, hogy mindent elhiszel” – mondta egyszer Logan.
Szóval biztosan van benne valami.
naiv: hiszékeny, ártatlan, gyanútlan, tapasztalatlan.
Igen, ha magamat látom belül, hogy ki vagyok, akkor valóban egy kislány vagyok, aki hatalmas szemekkel bámulja a világot és mindenre rácsodálkozik, mindenek örül, és ha megijesztik, akkor fut.
A világ minden része a „játékom”, a számlák befizetése, a takarítás, a szülés, kapcsolatok, mind egy érdekes történés az életemben. Ha nem befolyásol semmi, akkor minden csak olyan, mintha egy megfordított esernyőben utaznék az áradó patakon. Még élünk, hát nem csodás ez?
Ha szeretek valakit, olyan sokáig kitartok, makacsul, senkire se hallgatva, ahogy a gyerekek ragaszkodnak a dolgaikhoz. Nem dobunk ki semmit, se törött, se szakadt, se semmit, amit szerettük, mert benne van az összes ragaszkodásuk, az utolsó fecnijében is. Magunkat őrizgetjük, az érzelmeink emlékét.
Nem tudom, hogy a felnőttség az lenne, hogy az ember finnyás, gúnyos, kekec, rosszkedvű, elégedetlen?
Hogy utálja az életét, bizalmatlan, rugalmatlan, lusta és érdektelen minden? Hogy nem tud szeretni és nem is hisz benne, hogy mások valódi jó kapcsolatban élnek? És abban sem, hogy ő is élhetne szeretetteljes kapcsolatban?
A bennem élő gyerek az, aki azt mondja, hogy még van elég idő, tanulni, megcsinálni dolgokat, jó kapcsolatban élni. Telik az idő, már érzem, de nem sóhajtozni kell, hogy elmúlt, hanem csinálni, jókedvvel azt, amit az ember szeret, amiben örömét leli.
Örülök, hogy visszataláltam magamhoz, és hálás vagyok a sorsnak, hogy sokféle szenvedést, tragédiát, amikről hallok, azt nekem nem kellett megtapasztalnom.
Az én nehézségeim azért tűnnek könnyűnek, mert már túl vagyok rajtuk, ami van éppen, azt meg igyekszem megoldani. És megoldom, hiszek benne, hogy képes vagyok rá.
Naiv vagyok a párkapcsolatokban, naiv vagyok a férfiakkal kapcsolatban?
Hát, ez bizony lehet. :)
De megengedhetem magamnak, mert nem lettem se alkoholista, se megkeseredett, se férfigyűlölő, se aszexuális, se végtelenül bizalmatlan, se reményvesztett – bármin is mentem keresztül.
Talpra álltam, és megyek tovább. Új bizalommal az életben.
Idealista, az vagyok. Kibaszottnagy idealista. :D
És persze simán lehet, hogy akik „felnőtt kapcsolatot szeretnének, egyenrangú kapcsolatot, komoly kapcsolatot”, azoknak nem kell a gyermeki lelkesedés meg öröm, a könnyedség érzése ahogy a problémákat megoldom, mintha játék lenne. Ez bizony sajnos igaz lehet. Hogy ha nem látszik a verejték, nem érződik a kétségbeesés, akkor nem tűnök komolynak, nem tűnök felnőttnek.
Az is igaz, hogy mikor elfutok dolgok elől, akkor engem már nem lehet utolérni :(
Valószínűleg bosszantó is lehetek néha. :(
És sokszor, nagyon sokszor nem hisznek nekem, mert nincsenek bizonyítékaim dolgokra, csak érzések, benyomások, magam sem tudom mikből összeálló „lámpások”, összefüggések csúcspontjai.
És az értelmetlen vagy igazságtalan szabályokat megkerülöm néha.
És néha varázslattal oldom meg a feladataimat.
Szeretek elbűvölni másokat, és elhitetni, hogy van jobb világ. Hogy észre kell venni a jó dolgokat, mert ez az egy tyúkszaros életük van, és tényleg rengeteg miden rajtunk múlik, hogy mire figyelünk, mikkel rakjuk tele.
Amikor azt mondják naiv vagyok, kisgyereknek érzem magam, aki nem elég jó, aki kevesebb, mint a felnőttek. Akinek tragédiákat kéne megélnie, mint másoknak, hogy felnőjön – végre – miközben én meg annak örülök, hogy végre megint önmagam vagyok.
Ha ilyen vagyok, hát ilyen.
Naiv, álmodozó. :)
