Főportán mentem ki, szokásosan köszöngettem mindenkinek, a már régóta mindig mosolyogva stírölő takarítónéninek is. Aki hirtelen elkezdett kérdezgetni, hogy jól vagyok-e, család rendben, gyerekek okék, miegyebek. Én meg válaszoltam, hogy mindenki tuti, anyu, nővérem, a gyerekei (3 generációban éltünk együtt). Eltartott pár percig, míg tisztáztuk, hogy összekever valakivel, egy nős apával. Röhögve mondtam utána a kollégáknak, hogy van Battán egy hasonmásom. Néhány héttel később mentem áruért és kicsit hűvösnek éreztem a kiszolgáló kolléga viselkedését, akivel amúgy tök jóba voltunk. Kérdeztem, hogy valamivel megbántottam-e, mire mondta, hogy minap rám köszönt a városban én meg csak néztem és elmentem mellette szótlanul. Kiderült, akkor nem is voltam arrafelé. Már nem röhögtem, amikor ezt meséltem a kollégáimnak. Utána jött a majdnem bedilizős harmadik eset. Diósdi SPAR, a kedvesnek tűnő árufeltöltő hölgy szemlátomást mindig abban a sorban rendezgette a polcon az árukat, amelyikbe befordultam és mintha lopva figyelt is volna. Oké, megint tolvajnak néznek, semmi gond, nem az első eset a csúnya, szőrös, dagadt, topis melós(nadrágos*) fazon fizimiskámmal, pláne, ha éppen komolyabb bevásárlásban vagyok (korong sajt, rúd szalámi, ilyesmik). Elindultam felé, amikor mellé értem, szépen köszöntem, mire felderült az arca, mert azt hitte már meg sem ismerem. Zavarba jöttem, nem tudtam hol találkozhattunk, mert addigra már nagyon rossz volt a szemem és 99%-ban meg sem próbáltam megjegyezni az emberek homályos arcát. Megint pár perc félreértésből fakadó, de zökkenésmentes beszélgetés a családról, mire előjött, hogy nejem így, meg úgy. Szavam elakadt, mert tisztában vagyok rútságommal, velem nők szóba sem állnak, nemhogy családot alapítsanak. Ja, hogy én nem az a battai fickó vagyok? Azt hittem menten felrobban az agyam, repült is be egy üveg gin, meg Baileys a kosárba, hogy otthon lezsibasszam. Mivel bárkit is (több tucat embert) kérdezgettem a Dunai Finomítóban, hogy találkoztak-e a hasonmásommal, de mindenki nemleges választ adott, elkezdtem növeszteni a hajamat újra (gimiben már volt váll alá érő). Mondhatom jól sült el, mert a néhány havonta visszanyírt szakállammal együtt egyből echte zsidó lettem. Sose felejtem el a tágra nyílt szemű pillantásokat, amikor például sertéshús(os kajá)t vettem valahol, de a legjobb az volt, mikor a villanyszerelési boltban a fiatal srác félénken rákérdezett, hogy ennek a fazonváltásnak van-e valami oka. Kérdeztem milyen okra gondol. Hát, vallásira. Ja, nem, egyáltalán nem lettem muszlim. Erre felröhögött a háttérből már egy ideje kuncogva figyelő két tulaj/főnök. Na, azóta senki sem kevert össze az ismeretlen férfivel.
andulkaphoto
dededos
janainaart
theartofmadeline
gummygunk
pixelskylines
