sorcery @mysorcerydream-blog - Tumblr Blog

Egy év

Nem akartam erről írni, de valahol úgy érzem, hogy ez egy olyan esemény, mérföldkő, ami mégis megérdemel egy posztot. Mert ugye mégis egy év alatt kifordult a kis világom, más életem lett, más ember lettem. Mert egy év telt el, hogy távozott közülünk, ilyenkor pedig akaratlanul is végiggondol az ember sok mindent.

Ösztönlény

Most olvastam el azt a pár hónapos cikket az indexen, amiben egy tavalyi gólya előállt a megerőszakolása történetével. Ami önmagában is szörnyű, de közben ott van az is, hogy megy a tömeges agymosás, és mindenhogy próbálják befolyásolni az embert, csak ússzon meg mindenki mindent. És én nem mentem semmi ilyenen keresztül, de ezt az egyetemi burkolt manipulációt én is tapasztalom nap mint nap és már nagyon elegem van belőle. Mindig így marad ez és minél feljebb tapossa magát az ember annál inkább ilyen lesz ez? Aknamezőn lavírozni a taposóaknak között, aztán egy rosszul megválasztott lépés vagy szó a veszted is jelenti?

De komolyan, már lehet csak én állok rosszul az egészhez és tojni kéne itt a diplomáciára. És csak törjek és égessek fel mindent ami előttem és mögöttem áll, mit sem törődve bármivel. Pont, mint a többi szociopata ezeken a helyeken, akiknek az a jelmondatuk, hogy "mostantól csak saját magamra fogok koncentrálni, és nem fog érdekelni senki és semmi más". Ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy az illető áthajtana egy friss hullán egy ingyen rágóért is.

Álomnapló

Azt álmodtam, hogy legalizálták az eutanáziát depresszióban, úgyhogy azzal végződött a napom, hogy egy bevásárlóközpont előtti járdán fejbe lőtt anyám, de azt is túléltem (Előtte is lelőttek mások, sokkoltak, nem nagyon emlékszem rá). Féltem, hogy tovább próbálkoznak, úgyhogy egész éjjel ott feküdtem mozdulatlanul a hideg kövön, aztán hajnalban valahogy hazakuporogtam azon keseregve, hogy vajon hogyan nézhet ki hátulról a tarkóm... Hazamentem a csűrünkbe, ami meglepően otthonos volt, és az egész család ott ült gyászhangulatban az előszobában, vagy hol. Egész megörültek nekem, ami elég viccesen felháborító volt. Aztán felébredtem, és ez a marhaság nem is zavart, de az már inkább, hogy tulajdonképpen már nincs is meg az a családom. Talán.. mondhatom, hogy depressziós vagyok?:D

Utolsó munkanapos, babázgatós, gyerekkori barát halálával tarkított szép napot mindenkinek...

Naponta legalább 5x felnézek a Neptunra, hogy megbizonyosodjak, az átlagom még mindig ilyen jó. És semmi más nem maradt, mint a remény, hogy talán átvesznek.

Ide is csak bekúszik...

Csak legyen igaz

Túl szép is lenne.

#4.93

ughtaya

i keep losing everything except weight

When You Face the End Alone

Hiányzik a régi blog, csak most érzem igazán. Nem is tudom miért. Mikor lenne mit írni, és itt ülök, én meg már alapból azt se tudom hol írjak... És csak... Mindig az a vége, hogy csak írok és írok a végén meg kitörlöm. Aztán átfogalmazom az egészet, hogy talán majd így, és mű az egész és megint kitörlöm. Aztán megint. És a vége, hogy becsukom az egészet a picsába, az ami meg kijönne eméssze csak a kis sorvadt-nyamvadt lelkemet, mit nekem, ugyan...:D Végeztem, jónak kéne lennie, de nem az. Kísért a múlt, tényleg, mindenhogy, mindenhol, a négyzeten, a köbön. Nincs menekvés, minden visszajön. Visszaömlik rám minden hirtelen. Kezdjük ott, hogy jönnek fel vidéki rokonok, mert a hétvégén szétszórjuk a hamvakat, gondolom nem kell taglalnom ezt. Nem hiszem, hogy felfogtam, nem hiszem, hogy készen állok rá, még nem, de beleszólásom nem igazán van. Aztán összefutottam Eddel és Eddyvel, és minő meglepetés egymás fenekében mászkálnak előttem, nem véletlen. Tudom pontosan ki ennek a szellemi forrása vagy mi a célja ennek de nem igazán tud érdekelni. Ez erős kifejezés rá, mert valahol érdekel, de valahol mégsem, igazán nem tud már meghatni, meglepetés se volt. Most mit mondjak? Úgy érzem, megint a gimiben vagyok, ahol csak játszani akarnak idegeimmel. Mellesleg, ma tényleg kísértett a gimi, mivel találkoztam két tanárommal is de egyik se ismert meg.

Beszéltem Z-vel és összefoglaltuk az évünket meg mindent, amibe belekerültünk. Nem hiszem, hogy valaha is túlteszem magam ezen egy éven. Úgy tudnám ezt leírni, hogy úgy érzem kicsit, mintha csak most születtem volna egy új világba és még csak most nyílik ki a szemem. Annyi minden van, amit nem láttam, nem számítottam volna rá. Van az a filmes klisé, hogy senkire se lehet számítani csak magunkra, és ezzel vágtak pofán idén. Mikor tönkrement mellettem minden, az életem minden egyes szeletében változás van. 4 ember halt meg körülöttem az elmúlt egy évben, de ennél jóval többet vesztettem. Mert látom, hogy sokaknak mennyire nem vagyok elég fontos, és hogy min kell keresztül menni az nem érdekel se családot, se barátot, se főnököt. Ez lehet naivnak hat így, de igazából sose voltam igazán az, csak most lettem megkeseredett. Már én se töröm magam, csak az a baj, hogy ez nem én vagyok. Az a típusú ember vagyok, akinek elég pár barát, de azok legyenek olyanok is, most meg tele vagyok felszínes ismeretségekkel amik arra mennek, hogy lehúzzuk egymást. Nem tudom, csak nem tudom, hogy vehetett ilyen irányt az életem.

White Rabbit

Vissza az alapokhoz

Mert igen, ráírtam, mert kell valami. És ismét ott vagyunk, hogy hülyének néznek, és látom a zárt csoportban, hogy volt ő gépnél csak az üzenetemet beállította nem olvasottnak, mert az milyen poén, ha ül rajta 1 vagy 2 napot.

Tényleg úgy vagyok vele, hogy ez jó emlékeztető miért is nem kell nekem ez az egész, mert tényleg ez ment már a végén is. Egyedül az háborít fel, hogy ki van akadva nulla jogon.

#we are never ever getting back together

Mindent el kell kezdeni valahol.

És közben remélem nem veszítjük el egymást:)

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

sorcery