Bele szerettem az érintésedbe,beléd..

[uraldakaoszthercegno]

Egy borongos esos delutan ulni az ablakban es nezni ahogy az uvegen vegig folynak az esocseppek mint konnyek az arcon. Kozben rezenestelen arccal gondolkodni kulonbozo ongyilkossagi modszereken. A combon katonas sorban sorakoznak a vagasok melyeket egy ragtapasz ov. Az asztalon kapkodo betukkel megirt bucsulevel egy felig ures boros uveg mellett. Felidezni azoknak az embereknek az arcat akinek fajdalmat okoznal ha megtenned. Kozben egy felig ures gyujtobol meggyujtani az utolso szal marbolot. Okokat keresni, hogy miert ne tedd meg. Lassan oda setalni a tukorhoz ahol ra se ismersz a tukorkepedre. Szemugyre venni minden elcseszett porcikadat. Nagy levegot venni majd lazan kilepni a szakado esobe. Az utcan vegig azon gondolkodni mi lenne ha kilepnel egy auto ele. Megallni egy piros lampanal kozben figyelni az eso elol rohano embereket. Es arra gondolni, hogy ki kihez rohan haza. Elsetalni fontos helyek mellett s ranezni a hazakra. S kozben eszedbe jut egy idezet: "Az ongyilkossag nem szunteti meg a fajdalmat csak atadja valaki masnak." Elhessegetni a bunos, elcseszett gondolatokat majd haza setalni. Elegetni a bucsu levelet. Es elmenni ahhoz az emberhez aki meg itt tart ezen a vilagon.

[itsbettii-deactivated20210111]

Utolso uzenet neked

Csend van bennem. Most először nem fáj. Mégis nyugtalan vagyok. Nem látom többé a képet, amiben eltántoríthatatlanul hittem, az álmot, amit dédelgettem, ami akarva-akaratlanul meghatározta döntéseimet, a múltban és a jelenben. Minden lépésemről elhittem, hogy közelebb visz a jövőhöz, amiben egyszer talán osztozunk. (…) Megrémít ez a jeges hideg a szívemben. A szívemben, ami megdobbant, ha láttalak közeledni. Ami őrült dobogásba kezdett, ha találkoztunk. Ami makacsul vert, és abba se hagyta egyetlen pillanatra sem, akkor sem, amikor darabokra törted, vérezve is rendületlenül, elszántan lüktetett tovább. És mikor összeforrasztotta magát, erőt gyűjtve, végtelen akarattal, vonszolt maga után, át egy újabb napon, mert képtelen volt lemondani rólad.

Most nem dobog.

Meg se rezzen.

Olyan némaság van bennem, és én életemben először nem tudom, mit tegyek, mit gondoljak, merre menjek. Mintha megvakultam volna, csak botorkálok a sötétben és nem találom a kivezető utat. Úgy érzem elvesztettem valamit, ami sosem volt az enyém, de én elhittem, hogy lehetséges. És nincs visszaút. Nincs út, ami elvezet hozzám - téged - a szívemhez. (…) Mintha megdermedtem volna belülről. Akármit is éreztem irántad, annyira intenzív volt, annyira egyértelmű, és a mindennapjaim része, hogy egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy elmúlt. (…) Egyetlen percet kértem az égiektől, egyetlen percet, hogy megcsillanjon szemedben a felismerés (…) megelégedtem volna vele, ha csak egy másodpercre elhiszed. Azt gondoltam volna, megérte várni, ahogy elfogadtam azt is, hogy szabadon ki-be járj az életemben. (…)

Bármit adtál magadból, megőriztem. De sosem volt elég, a szívem éhezett rád. A szívem ismert és várt.

Nem fogok soha többé bocsánatot kérni. Nem fogok szégyenkezni azért, mert éreztem, mert mertem hinni a szívemnek. Nem tudsz többé meggyőzni, hogy ha akarjuk, ha teszünk érte, nem lehetett volna több mindannál, amiről valaha is álmodtam és álmodtál. Sokszor mondtad, hogy nincs igazam, de ebben nem tévedtem. (…) Hát megrémít a csend. Azt hittem, hogy amit irántad érzek, sosem múlik el.

Most mentegetőznöm kéne?..

Talán.

Mégsem.

Tényleg véget ért, bár nem tudom mikor történt. Egyszer, egy nap úgy ébredtem, hogy nincs bennem az a fájdalmas sóvárgás, a vágy, hogy mellettem legyél és én osztozzak veled a pillanatban. Rengeteg mindent megtanultam miattad magamról. Sosem voltam senkivel ennyire önmagam. Hagytalak bóklászni a lelkemben, egyetlen gondolatomat sem féltettem, szégyelltem előtted, képes voltam megnyílni. Nem voltak titkaim. Titkok, amik falat emelnek, titkok, amik szétválasztanak. (…) Azt hiszem, mindent megtettem. Minden utat bejártam, amiről azt gondoltam közelebb visz minket egymáshoz.

Egy ideje… nem akarok sehova eljutni. Nem akarom bizonyítani az igazam és nem látom többé az álmot, amiben melletted ébredek. És nem azért, mert elhitetted volna velem, hogy lehetetlen. Elmúlt az idő, amikor képes voltál bizonytalanságot ébreszteni bennem.

… mégis, szó szerint, az idő múlt el felettünk. Nem tudom megállítani, kicselezni. Talán elfáradt a szívem.

Hosszú volt az út, ami nem vezetett sehová.

Remélem, egyszer megadja a sors, az égiek, a percet, amiben miattam… elhiszed. A szívem megérdemelné. (…) Egyetlen lélegzetvételre voltunk. De egyedül hinni valamiben, akármiben: magányossá tesz. Egyedül építkezni, a remény tüzét őrizni és táplálni fárasztó, lelket felemésztő. (…) Azt sajnálom, hogy nincs semmi, amit adjak, mert a szívem néma és hideg. Pedig csak ennyim volt. Minden, amit neked tudtam adni. Amiről pedig azt hittem, versenyre kelhet az idővel, elmúlt. (…) Különleges volt veled. Mindig. Megérdemeltél volna.

… már nem vitatkozom, és nem akarom helyettünk tudni. De remélem… egyszer meg lesz a válaszom, hogy hogyan tudott elmúlni valami, ami el sem kezdődött, véget érni, ami sosem létezett.

[weedamsaaag-deactivated20240114]

Ez annyira…ah. Kurvajo

[kinekkellavalosag]

lehet ezt hívják szerelemnek

Tudod milyen az, mikor egy ember karjaiban biztonságban érzed magad? Hogy mikor megölel, olyan, mintha semmi más nem lenne, csak ti ketten. És akkor azt kívánod, ez bár örökké tartana. Bár lenne valami varázslat, amivel meg tudod állítani az időt, csak egy percre, amíg felfogod, hogy most csak a tiéd. Bár ne kellene soha elengedned, bár ne kellene más illatot érezned soha az Ő parfümjén kívül, amit már annyira megjegyeztél, amiből többet fúj magára, miután mondtad neki, milyen jó illata van. Bár ne kellene más szemet látnod, az ő csillogó szemein kívül. Azt kívánod, bárcsak láthatnád minden percben. Mert minden egyes kis mosolyt megjegyeztél, amit neked címzett. Sőt, még azt is, amit nem. De mégis minden megmaradt a fejedben. Azok a másodpercek, mikor összenéztetek, mikor találkozott a tekintetetek, mikor véletlenül összeért a kezetek, és nem győztetek bocsánatot kérni a másiktól, miközben egyikőtöket sem zavarta. Az esték, mikor próbáltál nem rá gondolni, és mikor már 10 perce megy is ez, akkor jön egy „Alszol kincsem?” üzenet tőle, és minden felborul.  Mikor megfogadod, hogy soha többé nem leszel szerelmes, és ő ezt felborítja. Felborítja a falat, amit szépen-lassan felépítettél magad köré. De téged ez nem zavar. Mert ő a mindened. A biztonságot nyújtó otthonod, a menedéked, ahova futhatsz, ha valami bánt, ő a váll, amin kisírhatod fél év fájdalmát, ő a segítő kéz, amit annyira vártál, hogy kihúzzon a szakadékból, ahova belöktek. És mikor belenézel azokba a gyönyörű szemekbe, amik csillognak, mikor rád néz, és hirtelen mindent látsz benne. Látod benne a jövőt, a múltból egy darabot, amit elfeledtetett veled, és látsz benne minden boldogságot, ami valaha létezett a világon. Úgy ragyog a szeme, mint a frissen leesett hó, mikor rásüt a napfény, vagy mint a tenger tiszta vize. Igazából nem is számít, mihez hasonlítod, csak látni akarod. Mert még soha nem érezted magad ennél jobban otthon, mint mellette. Mint mikor melletted ül, és csak néz téged. Mosolyog. Megkérdezed, min mosolyog, és csak annyit mond „azért, mert itt vagy”. És tudod, hogy ő ott lesz neked. Ott lesz neked a sok csalódás ellenére. Mert minden fájdalommal szemben, amit okozott, ott vannak a reggeli puszijai, vagy éppen azok, amiket egy ölelés közben adott, mikor mentél haza. Mikor úgy búcsúzott el tőled, mintha nem tudta volna, hogy másnap megint lát, és akkor küldözgethet még puszikat az ajtóból, rengeteget. Megható, mert tudja, és én is tudom, hogy 10:23-kor érek be dolgozni, de ő már 10:20-kor elkezd mosolyogni, hogy jól induljon a napom. Kérdem én: van-e ennél édesebb dolog a világon? Mikor csak azért áll reggel az ajtóban, hogy kinyithassa nekem, és rám mosolyoghasson, annyit mondva „egész reggel erre vártam”?! Akkor jössz rá. Akkor jössz rá arra, hogy ő minden, amire vágytál. Minden, amit eddig vártál. Mert mikor ott áll melletted, a tökéletes mosolyával, és a tökéletes mindenével, akkor tudatosul benned, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiába tudod, hogy semmi nem fog örökké tartani, akkor is tudod, hogy nála több, jobb nem kell. Mert senki mellett nem tudnád azt a boldogságot érezni, amit a tőle kapott, arcodra nyomott puszik adnak… És mikor azt hiszed, ennél jobban már nem szeretheted, akkor jössz rá, hogy ha fájdalmat okoz, még akkor sem tudsz rá haragudni. Hiszen, ha semmi nem alakul jól, és a legrosszabb formádban vagy, ő az egyetlen, aki meglátja benned a szépet. Az egyetlen, aki akkor is büszkén áll melletted, ha mindenki más elküldött. És ő ott van veled. Ott van, és szeret. Ott van, és fogja a kezed, mikor az egész világ ellened fordul. És mit neked az a néhány pillanat, ami miatta rossz? Mit neked az a néhány miatta hullajtott könnycsepp, ha ő az egyetlen, aki támaszt nyújt neked? Ha ő lenne az egyetlen, aki szorítana, mikor mindenki ellened fordul? Mit neked a Föld összes bánata, ha ő ott van veled, és szeret addig, amíg dobog a szíved?

[csakkepzelem]

Szakítás

Jó, jó most hazamegyek és szakítok vele. De mit mondjak neki? “Én többet érdemlek.” Jézusom, nem, ezt biztos nem. Még ha így is van, ezt csak nők mondják. “Te többet érdemelsz.“ Na, ez egész jó. De el fog kezdeni nekem értetlenkedni és bizonygatni, hogy én így vagyok jó, ahogy. Ez mondjuk tényleg így van. Haha. “Még élni akarok.”  Ezzel kiverném a biztosítékot. Ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy végig akarom még dugni fél Európát. Lássuk csak. “Azt hiszem, most külön kell lennünk, hogy később együtt lehessünk.” Ez nem rossz, de a tököm se akar később együtt lenni. Most mondjuk megspórolnám a hisztit, de folyamatosan zaklatna, hogy mikor van az a később. “Beleszerettem valakibe.” Ez elég véglegesnek tűnik, de tudni akarná, hogy ki az a ribanc, és soha véget nem érő faggatózás venné kezdetét, hogy hol ismertem meg, mikor jöttünk össze, jó volt-e a szex, megbántam-e, rá gondoltam-e közben, miért nem mondtam el, blablablabla… “Megcsaltalak.” Ugyanez. Jaj Istenem, az lenne a legegyszerűbb, ha szó nélkül eltűnnék, és soha többé nem venném fel neki a telefont, nem válaszolnék az sms-eire. Jó, kicsit tirpák dolog. “Még nem akarok gyereket.” A végén rávágja, hogy ő sem. “Én már gyereket akarok.” A végén rávágja, hogy ő is. “Most a karrieremre kell koncentrálnom.”  Tuti előjönne belőle az anyáskodó énje, és biztosítana arról, hogy mindenben támogat, türelmes lesz, építsem csak a karrierem, ő itt van és nem hagy magamra a legnehezebb időszakban. Kár. Várjunk csak! El kellene érnem, hogy Ő akarjon szakítani. Akkor mennyi felesleges sírást és üvöltözést megspórolnánk. Kicsit megjátszanám, hogy “Ó, jaj ne.”, aztán ennyi, kalap, kabát, viszon’ látás. De ezt túlságosan hosszú folyamat volna kivárni. “Valami elromlott, ez nem működik.” Ide hallom, ahogy mondaná: “De mi, mondd el mi a baj, megváltozom, csak mondd el mit csináljak másképp! Tudom, hogy szeretsz, ezt csak pillanatnyi kétségbeesés, hidd el, meg tudjuk oldani!” Nem, nem tudjuk, nem is akarom. Oké, most nagy a pofám, de igazából szerettem, meg szeretem most is. Csak nem úgy, ahogy kéne. Ahogy ő engem. De nem akarom megbántani. Aranyos lány. Ha azt mondanám “Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom.”, tudod mi lenne? Elkezdené magát marcangolni, belülről emészteni, hetekig sírna és keresné az okát, hogy mit rontott el. Pedig semmit. Ez az érzés vagy jön, vagy nem. Vagy jön, és aztán megy. Nálam elment, mit csináljak?  Ha szakítasz egy nővel, miért akar mindig, mindenáron meggyőzni arról, hogy hülye vagy és nem is azt érzed amit? Csak el tudom dönteni, hogy együtt akarok-e lenni valakivel vagy nem. A nők esküszöm, azt gondolják, hogy mi, férfiak, szellemileg annyira visszamaradottak vagyunk, hogy nem ismerjük fel, ha valakit igazán szeretünk. Istenem, hányszor hallgattam már végig szakításkor “Tudom, hogy szeretsz. A szíved mélyén nagyon szeretsz, csak nem veszed észre. Nagyon meg fogod még ezt bánni.” Egyszerűen képtelenség tisztán, botránymentesen szakítani. Mit kell ehhez mondani? Basszus, már ennyi az idő? Nézd már megint ő hív, hogy hol vagyok, mit csinálok, mikor érek haza. Muszáj lesz beszélnem vele és szakítani. Indulok, majd hívlak, hogy mi volt.

- Szia Kislány, megjöttem. Mi ez a sok cucc, elutazol? - Nem. Költözöm. - Költözöl? Hova? Miért? Mi van? - El. Te is tudod, hogy miért. Nem megy ez. Figyelj, szerintem zárjuk rövidre. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én régóta nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban, és szerintem te sem. Az lesz a legjobb, ha szépen, csendben elfogadjuk, hogy így alakult, és szakítunk. Nincs okunk haragudni a másikra, úgyhogy elválhatunk békében. Maradt még itt néhány cuccom, majd valamikor eljövök értük. - De hé, várj már. Csak így? Van valakid? Vagy mi a baj? Nem akarod megbeszélni, vagy megoldani? Csak így félredobsz mindent? Én ezt nem értem. Velem van baj? De én szeretlek. Beszéljük meg. - Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom. ***  Ezután kisétált a lakásból. És én még soha életemben nem éreztem magam olyan szerelmesnek egyik nőbe se, mint akkor ő belé, a csukott ajtót bámulva. 

[szeretemaztakitnemkene]

😔

[ilyidkidc]

GYO NYO RU😊

[paradise-citizen]

Edes. Jo. Istenem… ez vitte a mai napom…

[rrobika-blog]

Azta kurva

[kinekkellavalosag]

lehet ezt hívják szerelemnek

Tudod milyen az, mikor egy ember karjaiban biztonságban érzed magad? Hogy mikor megölel, olyan, mintha semmi más nem lenne, csak ti ketten. És akkor azt kívánod, ez bár örökké tartana. Bár lenne valami varázslat, amivel meg tudod állítani az időt, csak egy percre, amíg felfogod, hogy most csak a tiéd. Bár ne kellene soha elengedned, bár ne kellene más illatot érezned soha az Ő parfümjén kívül, amit már annyira megjegyeztél, amiből többet fúj magára, miután mondtad neki, milyen jó illata van. Bár ne kellene más szemet látnod, az ő csillogó szemein kívül. Azt kívánod, bárcsak láthatnád minden percben. Mert minden egyes kis mosolyt megjegyeztél, amit neked címzett. Sőt, még azt is, amit nem. De mégis minden megmaradt a fejedben. Azok a másodpercek, mikor összenéztetek, mikor találkozott a tekintetetek, mikor véletlenül összeért a kezetek, és nem győztetek bocsánatot kérni a másiktól, miközben egyikőtöket sem zavarta. Az esték, mikor próbáltál nem rá gondolni, és mikor már 10 perce megy is ez, akkor jön egy „Alszol kincsem?” üzenet tőle, és minden felborul.  Mikor megfogadod, hogy soha többé nem leszel szerelmes, és ő ezt felborítja. Felborítja a falat, amit szépen-lassan felépítettél magad köré. De téged ez nem zavar. Mert ő a mindened. A biztonságot nyújtó otthonod, a menedéked, ahova futhatsz, ha valami bánt, ő a váll, amin kisírhatod fél év fájdalmát, ő a segítő kéz, amit annyira vártál, hogy kihúzzon a szakadékból, ahova belöktek. És mikor belenézel azokba a gyönyörű szemekbe, amik csillognak, mikor rád néz, és hirtelen mindent látsz benne. Látod benne a jövőt, a múltból egy darabot, amit elfeledtetett veled, és látsz benne minden boldogságot, ami valaha létezett a világon. Úgy ragyog a szeme, mint a frissen leesett hó, mikor rásüt a napfény, vagy mint a tenger tiszta vize. Igazából nem is számít, mihez hasonlítod, csak látni akarod. Mert még soha nem érezted magad ennél jobban otthon, mint mellette. Mint mikor melletted ül, és csak néz téged. Mosolyog. Megkérdezed, min mosolyog, és csak annyit mond „azért, mert itt vagy”. És tudod, hogy ő ott lesz neked. Ott lesz neked a sok csalódás ellenére. Mert minden fájdalommal szemben, amit okozott, ott vannak a reggeli puszijai, vagy éppen azok, amiket egy ölelés közben adott, mikor mentél haza. Mikor úgy búcsúzott el tőled, mintha nem tudta volna, hogy másnap megint lát, és akkor küldözgethet még puszikat az ajtóból, rengeteget. Megható, mert tudja, és én is tudom, hogy 10:23-kor érek be dolgozni, de ő már 10:20-kor elkezd mosolyogni, hogy jól induljon a napom. Kérdem én: van-e ennél édesebb dolog a világon? Mikor csak azért áll reggel az ajtóban, hogy kinyithassa nekem, és rám mosolyoghasson, annyit mondva „egész reggel erre vártam”?! Akkor jössz rá. Akkor jössz rá arra, hogy ő minden, amire vágytál. Minden, amit eddig vártál. Mert mikor ott áll melletted, a tökéletes mosolyával, és a tökéletes mindenével, akkor tudatosul benned, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiába tudod, hogy semmi nem fog örökké tartani, akkor is tudod, hogy nála több, jobb nem kell. Mert senki mellett nem tudnád azt a boldogságot érezni, amit a tőle kapott, arcodra nyomott puszik adnak… És mikor azt hiszed, ennél jobban már nem szeretheted, akkor jössz rá, hogy ha fájdalmat okoz, még akkor sem tudsz rá haragudni. Hiszen, ha semmi nem alakul jól, és a legrosszabb formádban vagy, ő az egyetlen, aki meglátja benned a szépet. Az egyetlen, aki akkor is büszkén áll melletted, ha mindenki más elküldött. És ő ott van veled. Ott van, és szeret. Ott van, és fogja a kezed, mikor az egész világ ellened fordul. És mit neked az a néhány pillanat, ami miatta rossz? Mit neked az a néhány miatta hullajtott könnycsepp, ha ő az egyetlen, aki támaszt nyújt neked? Ha ő lenne az egyetlen, aki szorítana, mikor mindenki ellened fordul? Mit neked a Föld összes bánata, ha ő ott van veled, és szeret addig, amíg dobog a szíved?

[orokke-egyedul-blog]

“Igen, nem tudom visszahozni a sok időt amit rád pazaroltam, nem tudom visszavonni az üzeneteim, és a szavaim, de nem bánom. Talán csak egy teszt voltál az élettől. Sajnálom,hogy mindez pont velem történt, és pont te voltál az az ember aki által ezt meg kellet tanulnom. Tudom mi fog történni veled. Még pár hétig, hónapig nem foglak érdekelni, aztán mikor téged is kihasználnak majd, megbántanak , te is csalódsz, eszedbe fog jutni, hogy talán tényleg visszakaptad a sorstól. De nem foglalkozol a dologgal, mert nem akarsz szembenézni az igazsággal: Engem összetörtél, ezért téged is össze fognak. Egyre többet a fejedben leszek, saját magadat fogod hülyének nézni. Aztán kinyitod a szemed és bevallod: Megbántad. De akkor már késő lesz. Mert ha volt erőd kisétálni az életemből, legyen erőd kint is maradni. Ígérem, nekem lesz erőm kint maradni a tiedből. Akkor majd te fogod újraolvasni az összes üzenetet, és a fejedet fogva fogsz sírni, szégyelni fogod magad. De tudod mit? Megérdemled. Én nem kívánok neked semmi rosszat, csak azt ,hogy visszakapd amit velem tettél. Tudom, ez rosszabb bármi másnál. De ne felejtsd. Nem az a lényeg ,hogy ki kezdi a játékot ,hanem hogy ki fejezi be:)”

—

(Saját) @nem-fogadott-hivas (via nem-fogadott-hivas)

Jézus ez de igaz

(via tobberzestobbszenvedes)

!!!!!!!!!!!!!!!!👊🏾👊🏾👊🏾👊🏾👊🏾👊🏾👊🏾👊🏾

(via sajnalomhogyszarazeleted)

FUDE JO

(via csokipudingos-erzesek)

[you-are-my-desire]

Reménykedni jó dolog, mégis a legfájóbb érzés tud lenni.

[lecserelheto]

Megéri megtagadni a szívünket hogy ne érezzük a fájdalmat?!

[csakkepzelem]

Szakítás

Jó, jó most hazamegyek és szakítok vele. De mit mondjak neki? “Én többet érdemlek.” Jézusom, nem, ezt biztos nem. Még ha így is van, ezt csak nők mondják. “Te többet érdemelsz.“ Na, ez egész jó. De el fog kezdeni nekem értetlenkedni és bizonygatni, hogy én így vagyok jó, ahogy. Ez mondjuk tényleg így van. Haha. “Még élni akarok.”  Ezzel kiverném a biztosítékot. Ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy végig akarom még dugni fél Európát. Lássuk csak. “Azt hiszem, most külön kell lennünk, hogy később együtt lehessünk.” Ez nem rossz, de a tököm se akar később együtt lenni. Most mondjuk megspórolnám a hisztit, de folyamatosan zaklatna, hogy mikor van az a később. “Beleszerettem valakibe.” Ez elég véglegesnek tűnik, de tudni akarná, hogy ki az a ribanc, és soha véget nem érő faggatózás venné kezdetét, hogy hol ismertem meg, mikor jöttünk össze, jó volt-e a szex, megbántam-e, rá gondoltam-e közben, miért nem mondtam el, blablablabla… “Megcsaltalak.” Ugyanez. Jaj Istenem, az lenne a legegyszerűbb, ha szó nélkül eltűnnék, és soha többé nem venném fel neki a telefont, nem válaszolnék az sms-eire. Jó, kicsit tirpák dolog. “Még nem akarok gyereket.” A végén rávágja, hogy ő sem. “Én már gyereket akarok.” A végén rávágja, hogy ő is. “Most a karrieremre kell koncentrálnom.”  Tuti előjönne belőle az anyáskodó énje, és biztosítana arról, hogy mindenben támogat, türelmes lesz, építsem csak a karrierem, ő itt van és nem hagy magamra a legnehezebb időszakban. Kár. Várjunk csak! El kellene érnem, hogy Ő akarjon szakítani. Akkor mennyi felesleges sírást és üvöltözést megspórolnánk. Kicsit megjátszanám, hogy “Ó, jaj ne.”, aztán ennyi, kalap, kabát, viszon’ látás. De ezt túlságosan hosszú folyamat volna kivárni. “Valami elromlott, ez nem működik.” Ide hallom, ahogy mondaná: “De mi, mondd el mi a baj, megváltozom, csak mondd el mit csináljak másképp! Tudom, hogy szeretsz, ezt csak pillanatnyi kétségbeesés, hidd el, meg tudjuk oldani!” Nem, nem tudjuk, nem is akarom. Oké, most nagy a pofám, de igazából szerettem, meg szeretem most is. Csak nem úgy, ahogy kéne. Ahogy ő engem. De nem akarom megbántani. Aranyos lány. Ha azt mondanám “Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom.”, tudod mi lenne? Elkezdené magát marcangolni, belülről emészteni, hetekig sírna és keresné az okát, hogy mit rontott el. Pedig semmit. Ez az érzés vagy jön, vagy nem. Vagy jön, és aztán megy. Nálam elment, mit csináljak?  Ha szakítasz egy nővel, miért akar mindig, mindenáron meggyőzni arról, hogy hülye vagy és nem is azt érzed amit? Csak el tudom dönteni, hogy együtt akarok-e lenni valakivel vagy nem. A nők esküszöm, azt gondolják, hogy mi, férfiak, szellemileg annyira visszamaradottak vagyunk, hogy nem ismerjük fel, ha valakit igazán szeretünk. Istenem, hányszor hallgattam már végig szakításkor “Tudom, hogy szeretsz. A szíved mélyén nagyon szeretsz, csak nem veszed észre. Nagyon meg fogod még ezt bánni.” Egyszerűen képtelenség tisztán, botránymentesen szakítani. Mit kell ehhez mondani? Basszus, már ennyi az idő? Nézd már megint ő hív, hogy hol vagyok, mit csinálok, mikor érek haza. Muszáj lesz beszélnem vele és szakítani. Indulok, majd hívlak, hogy mi volt.

- Szia Kislány, megjöttem. Mi ez a sok cucc, elutazol? - Nem. Költözöm. - Költözöl? Hova? Miért? Mi van? - El. Te is tudod, hogy miért. Nem megy ez. Figyelj, szerintem zárjuk rövidre. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én régóta nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban, és szerintem te sem. Az lesz a legjobb, ha szépen, csendben elfogadjuk, hogy így alakult, és szakítunk. Nincs okunk haragudni a másikra, úgyhogy elválhatunk békében. Maradt még itt néhány cuccom, majd valamikor eljövök értük. - De hé, várj már. Csak így? Van valakid? Vagy mi a baj? Nem akarod megbeszélni, vagy megoldani? Csak így félredobsz mindent? Én ezt nem értem. Velem van baj? De én szeretlek. Beszéljük meg. - Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom. ***  Ezután kisétált a lakásból. És én még soha életemben nem éreztem magam olyan szerelmesnek egyik nőbe se, mint akkor ő belé, a csukott ajtót bámulva. 

[szeretemaztakitnemkene]

😔

[ilyidkidc]

GYO NYO RU😊

[paradise-citizen]

Edes. Jo. Istenem… ez vitte a mai napom…

[rrobika-blog]

Azta kurva

[next-time-imma-stay-asleep]

és ma először, annyi idő után, el tudtam sétálni mellette, anélkül, hogy ránéztem volna, pedig ő végig rajtam tartotta a szemét. szerencsére azt nem látta, hogy közben összetört a szívem.

[tej-es-mez]

🤷🔞🖤

[lelekszavak-deactivated20201005]

És hirtelen az összes szerelmes dal rólad szólt.

- lelekszavak

[mezescsupooor15]

Egyszerűen imádom🤍 #hervadás

[xxtiredafxx]

Nem mindegy, hogy tökéletes vagy számára, vagy csak te is megfelelsz.

[kata0213]

[csakkepzelem]

Szakítás

Jó, jó most hazamegyek és szakítok vele. De mit mondjak neki? “Én többet érdemlek.” Jézusom, nem, ezt biztos nem. Még ha így is van, ezt csak nők mondják. “Te többet érdemelsz.“ Na, ez egész jó. De el fog kezdeni nekem értetlenkedni és bizonygatni, hogy én így vagyok jó, ahogy. Ez mondjuk tényleg így van. Haha. “Még élni akarok.”  Ezzel kiverném a biztosítékot. Ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy végig akarom még dugni fél Európát. Lássuk csak. “Azt hiszem, most külön kell lennünk, hogy később együtt lehessünk.” Ez nem rossz, de a tököm se akar később együtt lenni. Most mondjuk megspórolnám a hisztit, de folyamatosan zaklatna, hogy mikor van az a később. “Beleszerettem valakibe.” Ez elég véglegesnek tűnik, de tudni akarná, hogy ki az a ribanc, és soha véget nem érő faggatózás venné kezdetét, hogy hol ismertem meg, mikor jöttünk össze, jó volt-e a szex, megbántam-e, rá gondoltam-e közben, miért nem mondtam el, blablablabla… “Megcsaltalak.” Ugyanez. Jaj Istenem, az lenne a legegyszerűbb, ha szó nélkül eltűnnék, és soha többé nem venném fel neki a telefont, nem válaszolnék az sms-eire. Jó, kicsit tirpák dolog. “Még nem akarok gyereket.” A végén rávágja, hogy ő sem. “Én már gyereket akarok.” A végén rávágja, hogy ő is. “Most a karrieremre kell koncentrálnom.”  Tuti előjönne belőle az anyáskodó énje, és biztosítana arról, hogy mindenben támogat, türelmes lesz, építsem csak a karrierem, ő itt van és nem hagy magamra a legnehezebb időszakban. Kár. Várjunk csak! El kellene érnem, hogy Ő akarjon szakítani. Akkor mennyi felesleges sírást és üvöltözést megspórolnánk. Kicsit megjátszanám, hogy “Ó, jaj ne.”, aztán ennyi, kalap, kabát, viszon’ látás. De ezt túlságosan hosszú folyamat volna kivárni. “Valami elromlott, ez nem működik.” Ide hallom, ahogy mondaná: “De mi, mondd el mi a baj, megváltozom, csak mondd el mit csináljak másképp! Tudom, hogy szeretsz, ezt csak pillanatnyi kétségbeesés, hidd el, meg tudjuk oldani!” Nem, nem tudjuk, nem is akarom. Oké, most nagy a pofám, de igazából szerettem, meg szeretem most is. Csak nem úgy, ahogy kéne. Ahogy ő engem. De nem akarom megbántani. Aranyos lány. Ha azt mondanám “Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom.”, tudod mi lenne? Elkezdené magát marcangolni, belülről emészteni, hetekig sírna és keresné az okát, hogy mit rontott el. Pedig semmit. Ez az érzés vagy jön, vagy nem. Vagy jön, és aztán megy. Nálam elment, mit csináljak?  Ha szakítasz egy nővel, miért akar mindig, mindenáron meggyőzni arról, hogy hülye vagy és nem is azt érzed amit? Csak el tudom dönteni, hogy együtt akarok-e lenni valakivel vagy nem. A nők esküszöm, azt gondolják, hogy mi, férfiak, szellemileg annyira visszamaradottak vagyunk, hogy nem ismerjük fel, ha valakit igazán szeretünk. Istenem, hányszor hallgattam már végig szakításkor “Tudom, hogy szeretsz. A szíved mélyén nagyon szeretsz, csak nem veszed észre. Nagyon meg fogod még ezt bánni.” Egyszerűen képtelenség tisztán, botránymentesen szakítani. Mit kell ehhez mondani? Basszus, már ennyi az idő? Nézd már megint ő hív, hogy hol vagyok, mit csinálok, mikor érek haza. Muszáj lesz beszélnem vele és szakítani. Indulok, majd hívlak, hogy mi volt.

- Szia Kislány, megjöttem. Mi ez a sok cucc, elutazol? - Nem. Költözöm. - Költözöl? Hova? Miért? Mi van? - El. Te is tudod, hogy miért. Nem megy ez. Figyelj, szerintem zárjuk rövidre. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én régóta nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban, és szerintem te sem. Az lesz a legjobb, ha szépen, csendben elfogadjuk, hogy így alakult, és szakítunk. Nincs okunk haragudni a másikra, úgyhogy elválhatunk békében. Maradt még itt néhány cuccom, majd valamikor eljövök értük. - De hé, várj már. Csak így? Van valakid? Vagy mi a baj? Nem akarod megbeszélni, vagy megoldani? Csak így félredobsz mindent? Én ezt nem értem. Velem van baj? De én szeretlek. Beszéljük meg. - Bocsáss meg, de nem szeretlek úgy, ahogy kellene, és ahogy megérdemled. Sajnálom. ***  Ezután kisétált a lakásból. És én még soha életemben nem éreztem magam olyan szerelmesnek egyik nőbe se, mint akkor ő belé, a csukott ajtót bámulva. 

[szeretemaztakitnemkene]

😔

[ilyidkidc]

GYO NYO RU😊

[paradise-citizen]

Edes. Jo. Istenem… ez vitte a mai napom…

[rrobika-blog]

Azta kurva

[cicapopsi]

“Egyszer csak megtörténik, hogy megismered. 
A szokásait. Őt. 
Kívülről tudod, hogy hogyan állnak a szemöldök szálai, hogyan vannak az ajkain a csíkok, milyen a bőre. 
Fel tudod idézni magadban minden egyes négyzetmiliméterét. A szemét. A tekintetét. 
Érzed az érintését akkoris, ha nincs veled. 
Tudod, hogy hogy áll a haja amikor megsimogatod a fejét, tudod, hogy hogyan kér puszit. 
Tudod, hogy az ágyban melyik oldalon szeret aludni, hogy milyen pózban, milyen gyorsan alszik el. 
Ismered a mosolyát, a ráncokat a szeménél amikor nevet. 
Tudod, hogy milyen ruhákban szeret járni, és hogy melyik tetszik neki rajtad. 
Elkezded észrevenni a hibáit. 
Hogy még mindig hagymával kéri a gyrost mikor veled van. 
Hogy lett egy hatalmas izzadtság folt a hátán. 
Hogy túl sokat beszél egy témáról, ami érdekli. 
Hogy egymásnál alváskor simán elfelejt fogkefét hozni. 
És amikor minden apró hibáját megtaláltad, akkor beleszeretsz. Akkor tudod, hogy milyen. Azt akarod, hogy ne változzon meg soha. Megszereted benne a legrosszabbat is, és el sem tudnád képzelni nélküle. Aztán minden kis rosszaság eltűnik. 
Abba leszel szerelmes aki, és nem abba, akibe akarsz lenni.”

— i-remember-at-dawn (via i-remember-at-dawn)