kb három hónapja írtam, hogy mennyire kiábrándító és mekkora csalódás nekem london így másodjára, és ha azóta változott is valamit a véleményem, akkor csak rosszabb lett. drámai, hogy new yorkkal összehasonlítva, mennyire elhanyagolható london kulturális outputja. és ez nem csak azért van, mert ez európa. a csajom foglalta össze tökéletesen, hogy európában a kultúra azt jelenti, hogy egy kordzakós, sálas, őszülő ötvenes csávó megtekint egy kortárs mozgásszínház előadást. de itt nem csak ez a baj, hanem, hogy azok akik még meg tudják engedni maguknak ezt a várost, azok mennyire nem fogyasztanak és termelnek semmi igazi kultúrát - a kultúrának abban az igazi értelmében, hogy mit esznek, isznak, vásárolnak, olvasnak, hallgatnak, hogyan szórakoznak stb. ez normálisan úgy működik, hogy különböző közösségek élnek egy helyen, amiknek az igényei formálják a környezetüket, amely környezet cserébe inspirálja és formálja őket, és ez egy ilyen körforgás. de ha megnézzük londonnak pont azokat a részeit ahol a felső középosztály vagy a gazdagok élnek, hát azok pont a legunalmasabb, legszomorúbb, legérdektelenebb részei a városnak. ha megnézzük azokat a részeket, ahol ezek az emberek dolgoznak és ahol a napjaikat töltik, hát azok is a legszürkébb és embertelenebb irodista gettók.
nekem a legnagyobb bajom ezzel a várossal most, hogy a munkám és az életem gyümölcsének (nagy szavak, tudom, de direkt dramatizálni akarom) egy irreálisan nagy részét költöm arra, hogy itt élhessek, és mit kapok ezért cserébe? new yorkban mindig teljesen nyilvánvaló erre a kérdésre a válasz - mindenki tisztában van vele, hogy miért fizet 2500-3000 dollárt havonta egy nyomorult lukért, amiben meghúzhatja magát. de londonban konkrétan nem éri meg élni. és ez a cikk pontosan arról szól, hogy azok, akik a motorjai ennek a körforgásnak amit írtam, azok már rég elmenekültek innen máshova, és csak az öltönyös köcsögök, meg a torz krumplizabáló focidrukkerek maradtak.
2087
prguitarman
amandla
pixelskylines
kianamaiart
germansingergirl
