More Surodame memes - consider this one the "Fujieda and nipple tassel special" (I don't want to repeat last time lmao) to make up for my lack of lawyer memes
Nitro Chiral recently announced that they will probably not be continuing their yearly April Fools’ jokes, which I was a bit sad about because I always really looked forward to this every year! They mentioned that they might change this decision again some day, so we will just have to wait and see. To remember all of the fun jokes they’ve created throughout the years I wanted to make a fun compilation of all their previous April Fools’ jokes. Maybe someone already posted something similar in the past, but I had a lot of fun writing this!
Nosztalgiáztam egy kicsit és két röpke hétvége alatt kivittem gyerekkorom kedvenc (vagy inkább egyetlen) játék franchise-a első részét, mert why not?
Őszintén szólva már nem tudom, honnan jött nekem pár éve a nagy gamer őrület, de nyilván nem a semmiből. Már a PS4/Switch korszakom előtt is játszottam játékokkal vagy ácsingóztam rájuk, és mióta az eszemet tudom voltak rövidebb időszakok, mikor épp rákattantam egy-egy játékra. És honnan máshonnan indulhatott volna ez az őrület, ha nem nagyon fiatal koromból, amikor még kvázi óvodás voltam?
Akkoriban jöttek ki sorban a Tomb Raider játékok, és valamiért ez volt az, amit apa ismert és játszott velük, én meg mindig ott ültem mellette és néztem, ahogy játszik. Néha segítettem neki az ugró vagy kapaszkodó gombot lenyomásában (egy konkrét eset rémlik, mikor már eléggé frusztrált volt a Revelations egyik pályáján, én meg nem nyomtam időben a kapaszkodó gombot, és leesett és meghalt, és picit rám rivallt, dehát jó, vannak ilyen esetek is XD), ha meg ráunt, átvettem a stafétát és... lényegében csak céltalanul rohangásztam, mert nem tudtam, mit kell csinálni, de élveztem, hogy Lara tud szaltózni meg nagyokat ugrani.
Ami azt jelenti, hogy kvázi (emlékeim szerint) egy klasszikus Tomb Raider játékot sem vittem ki. De az idők változnak, mostanában meg sokat nosztalgiáztam YouTube videókkal és elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy szép lassan tényleg igazán végigmenjek a széria darabjain. Vagy legalábbis az első trilógián.
Mindent összevetve nagyon imádtam és szerintem még most is simán megállja a helyét. Egyáltalán nem érzem, hogy annyira rosszul öregedett volna az irányítása, mint sokan állítják. De tény, nem minden tökéletes.
Azon pl. meglepődtem, hogy viszonylag nehéz fordulni Larával. Nehézkesen veszi a kanyarokat, emiatt gyakran nekimegy a falaknak és az nem valami kényelmes, mert utána aztán a tengelye körül is magát vonszolva fordul meg. Macerás a korrigálás. És amivel végképp nem gondoltam, hogy baj lesz, az a nekifutásból ugrás. A PC verzióval van valami, vagy nemes egyszerűséggel Lara reakcióideje rossz, Van, amikor gond nélkül megcsinálta az ugrást, de sajnos nagyon sok eset volt, mikor egyszerűen azt mondta “lol, not today” és minden ugrást elszúrt. Vagyis lényegében nem ugrott, csak leesett. Szal nagyon gáz, de amikor több ilyen ugrást kellett végrehajtani, akkor gyakran minden siker után mentettem. Nagyon remélem, hogy a későbbi részekben ezt javították, mert azokban jóval nehezebbek a pályák és nem férnek bele ilyen hibák.
A harcrendszerrel viszont nem volt bajom... najó, hazudok, a harcrendszer nagyon kaotikus. Mivel Lara itt még nem tud a levegőben szaltó közben megfordulni, még az automatikus célzással is elég nehéz lelőni az ellent, ha az közben bespeedezett gepárd módjára rohangászik körülöttünk, és különösen vicces, amikor Lara már lelőtt valamit, de ahelyett, hogy célpontot váltana, ugyanúgy a döglött állatot lövi. Na mind1. Ami miatt viszont szerintem itt még nem akkora dráma, mert a közvetlen harcok jelentős részét ki lehet kerülni. Pár YouTuber is elmondta a fenti hibákat, amiket én is, ugyanakkor azt látom, hogy mindegyik konkrétan önként az oroszlánok (vagy gorillák, vagy krokodilok, vagy párducok) elé vetik magukat, úgy pedig ne csodálkozzanak, hogy szenvednek! Basszus, az ellenfelek nagy részét távolról vagy biztonságos magasságból is le lehet győzni! Lassabb így ugyan, de kevesebb haja hullik ki az embernek tőle, szal nem tudom miért kell a kamikaze módszert alkalmazni, ha van biztonságosabb is.
Sokan azt is szeretik mondogatni, hogy a Tomb Raider játékok nehezek, de ezzel nem értek egyet. Legalábbis akkor nem, ha ebbe az első részt is beleértik. A folytatások ilyen-olyan okból emlékeim szerint simán nehezebbek lehetnek (ezekről majd később nyilatkozom), de az első rész gyerekjáték kategória Tomb Raider mércével mérve. Vannak fogós vagy szívatósabb részei, nem mondom, de összességében nem éreztem, hogy fel akarom adni, olyan nehéz a feladat. Eltévedni sem nagyon lehet, és bár párszor megakadtam, és egyszer sem nyúltam végigjátszási segédlethez (vagyis de, egyszer, de az más). Csak a titkokat kerestem ki, ha a pálya végén voltam és úgy gondoltam, nem találtam meg mindet, de sok magától is meglett. Ennek ellenére nem lett meg mind, mert az első pályán egy kimaradt és utána kezdtem el inkább utánuk keresni.
Ami a pályák minőségét illeti... őszintén szólva, kicsit csalódtam, mert az emlékeim meg a nosztalgiáztató videók sokkal szebb fényekben tüntetik fel a pályákat, pedig a legtöbb nekem egy picit basic volt.
A leggyengébb egyértelműen a perui régió, de megbocsájtható, mert lényegében ezek a tutorial/bemelegítő pályák. Ezért a Caves-re nem is haragszom, hogy alig van benne tennivaló. Nem dobták rögtön a játékost a mély vízbe (köhöm TR2 köhöm), mindent lassan mutatnak be, a legtöbb harcot el is lehet kerülni, szal nyugis. Most így jó volt, mert nekem is vissza kellett szoknom az irányításba, de többedszerre az ember szerintem már csak keresztül rohanna rajta. A City of Vilcabamba... okés pálya volt, igazából itt már nyilván emelik a tétet. Kikerülhetetlen ellenfelek, több mászkálás és keresgélés, de úgy ennyi. A Lost Valley viszont kicsit csalódás volt. Annyira szeretik hype-olni ezt a pályát, mert ebben van a T-Rex, de ha már ismered ezt a csavart, nagyon nincs itt semmi extra. Az összeszedendő fogaskerekek elég könnyen megtalálható részen vannak, nem nagy kihívás, míg a vízesés tetején az ugrálás viszont elég idegtépő Lara gyakran rossz irányításának hála. Utána Tomb of Qualopec kicsit folytatja ezt a meh érzést. Oké, az első sírtemplom az első puzzle-ökkel, nem kell túl bonyolultnak lenniük, de őszintén, nem volt bennük sok extra. 110% vegytiszta nosztalgia, de Tomb Raider mértékkel elég egyszerű pályák.
A görög szekció már sokkal jobb és talán a kedvencem is lenne, ha nem öt pálya lenne az egész, ami túl sok. St. Francis' Folly elég ikonikus pálya és szerettem is, csak a görög istenek kihívásai elég uncsik. Valszeg itt az is a gond, hogy az Anniversary ezen a fronton sokat javított és sokkal jobban tetszett, minthogy... ússz le mélyen és gyere vissza, ugorj el egy kalapács elől, sétálj lassan a kések között és ugorj el egy legördülő golyó elől. És igen, nekem is meg kell jegyeznem (nehogy műveletlennek tűnjek XD), hogy valamit a készítők nagyon benéztek, mert Thort sikerült görög istenné “lefokozniuk”, Poszeidón meg valamiért a római (Neptunusz) nevével szerepelt. Ezeket leszámítva jó kis puzzle-ök voltak, összességében szerettem ezt a pályát. Még úgy is, hogy itt volt az egész játék két legidiótább titkos helye és Pierre folyton a seggünkbe lő a legrosszabb pillanatokban. Igazából Pierre sokkal gyakrabban feltűnik, mint emlékszem rá. Nem is ez a kedvenc részem a görög szekcióban. a Colosseum és Palace Midas igazából tök jók. El lehet igazodni rajtuk, jó nagyok, szal lehet járkálni (néha talán túl sokat is kell ide-oda szédelegni) és nagyon ötletesen vannak a különböző szekciók összekötve, főleg Midász király palotájában. Mondjuk itt sok olyan rész volt, ahol megint a nekifutásos ugrásokkal sokat szívtam és oké, bevallom a kapcsolókat meglestem, hogy mitől nyílnak, de mikor rájöttem, hogy az ajtók fölött a jeleket kell nézni, úgy már könnyű volt. És gonosz voltam, de muszáj voltam Larát legalább egyszer aranyszoborrá változtatnom Bocsi Lara! Aztán a The Cistern néhány videó alapján úgy veszem ki, nem valami népszerű a rajongók között és úgy látszik, ebben én vagyok a kakukktojás, mert nekem tökre tetszett. Azt simán értem, mi vele sokaknak a baja, mert itt én is gyakran leálltam és vakartam a fejemet, hogy merre kell menni, miközben úgy éreztem, kimaxoltam az összes lehetőségemet, de ha az ember végiggondolja, annyira logikus utána a megoldás. Bár igen, ha nem volt vízzel teli a terem, marha macerás volt visszamászkálni a kapcsolóhoz. A Tomb of Tihocan meg miért ilyen kicseszett hosszú? Abszolút nem emlékeztem, hogy ennyi nyamvadt csapda van ott, meg mászkálás, ajtónyitogatás stb. Valószínűleg csak azért bosszantott, mert már rohanni akartam a buszra, mikor ezt a pályát toltam, de már nem akartam félbehagyni és valahogy pont sikerült még belepréselnem az időmbe. De még ha lett volna rá több időm, akkor is azt gondoltam volna, hogy minek kellett még ennyi minden a “boss” előtt.
Az egyiptomi pályák aztán azok, ahol néha már jobban elakadtam. Rögtön a City of Khamoon mini obeliszkjét körberohantam párszor, mire végre meglett az az eldugottnak annyira nem nevezhető, de a látótérből pont kilógó rész, ami a továbbjutáshoz segíti az embert. Ugyanezen a pályán beljebb egy kapcsoló olvadt bele annyira a falba, hogy százszor elrohantam mellette és már ötletem sem volt, merre kell menni, mire végre kiszúrtam. Kissé bosszantó, de ha már megvan, akkor onnantól sima a haladás (nyilván). A Obelisk of Khamoon tetszett talán a legjobban az egyiptomi részlegből. A Sanctuary of the Scion is emlékezetes az óriási szfinxszel, a nagy bejárható pályával, a láthatatlan lebegő platformon megszerezhető uzikkal és az egyre agresszívabb atlantiszi szörnyekkel, de az obeliszknél a platforming rész jobban tetszett, még akkor is, ha a hülye ugrások gyakran így sem jöttek össze. De ja, igazából ez a két pálya egymás után nagyon jók. Ugyanakkor akármennyire monumentális és izgis, de mi volt a célja a két hatalmas víz alatti szobros résznek? I mean, csak le kellett ereszteni a vizet és semmi több, az úgy elég nagy pazarlás. Cserébe a kapcsolót agyrém megtalálni (ehhe, lehet itt is segítséget hívtam, hogy megtaláljam?)
Mindent összevetve azonban azt kell hogy mondjam, hogy az atlantiszi pályák jöttek be a legjobban. Natla's Mines az első a szériában, ahol elveszik Lara összes fegyverét és anélkül kell mászkálnia. Ez valamennyire amolyan hagyomány lesz a következő két játékban, amikben szintén lesznek ilyen részek. Megmondom őszintén, nem igazán szívlelem, hogyha elveszi a játék az önvédelmi lehetőségeimet, ha egyszer előtte bármit lelőhettem. Ha az egész lényege a fegyver nélküli rohangászás, akkor oké, de amúgy hanyagoljuk. Ezért nem is igazán tudom osztani azon játékosok rajongását, akik imádják az ilyen fegyver nélküli pályákat. Ja, marha izgalmas elfutni az ellenség elől, mert nincs pisztolyod, de nincs is más módszered az önvédelemre. De igazából ez majd a TR3-ban lesz gáz a nevadai pályán, mert ott komoly részét képezi majd a stealth. Itt az első részben még tök oké voltam vele, mert konkrétan nincs ellenfél a pálya feléig, a második felét meg úgyis csak akkor tudjuk elérni, ha visszaszerezzük a fegyvereket. Így pedig igazából színtiszta platforming és rohangászás a feladatunk, amit totál adok. Még úgy is, hogy egy-két megoldás szimplán hülyeség. (Meg kell húznom egy kart, hogy kinyíljon egy ajtó a pálya másik végén, ami mögött egy másik kapcsoló van, ami pont ott fog egy kaput kinyitni, ahol az első kapcsoló volt? Na elmehettek ám a.... XDDDD) Mindegy, igazából még így is tök oké volt nekem. Az is tetszett, hogy a másik három fegyverünket Natla három különböző emberétől kellett harccal visszaszerezni, és őket legyőzve (meg némi kis platformingolás után a láva fölött) jutunk tovább. Atlantis egyszerűen csak jó. Nem tom, élvezetes egyre feljebb és feljebb jutni ezen a hatalmas tornyon, vagy minek hívjam. Gyakorlatilag mindig ugyanabba a terembe kötünk ki, hogy eggyel magasabbra jussunk, majd körbemenve visszajutunk ugyanide. Mondjuk asszem ezen a pályán is volt egy nagyon hülye rész, hogy át kell szaladni valami késes ajtón, de ahogy átérsz, atlantisziak kezdenek távolról lőni és nincs hova menekülnöd, mert vagy beleesel a lávába, vagy vissza a késekhez, vagy lecsúszol oda, ahonnan indultál. Pár próba után sikerült, de azért basszus! Aztán végül az utolsó pálya a The Great Pyramid is tetszett. A boss elsőre meglett, bár azért gyorsabb volt, mint vártam, eléggé ügyeskedni kellett, hogy ne kapjon el és le se essek, Lara nehézkes kanyarodásával meg ez picit nehéz volt, de megoldottam. Amúgy azt írom bossok, de mai sztenderd szerint nem tudom, mennyire hívhatók annak, mert ugyanúgy csak ész nélkül, mindenféle taktika nélkül kell őket lőni és ugyanúgy hamar meghalnak. Mondjuk nem bánom, mert bár már nem vagyok annyira ellene a boss harcoknak, összességében így sem bánom, ha néha hanyagolják őket vagy nem teszik túl nehézzé. Minden esetre miután a boss megvolt és szétlőttük a Sciont, az egész pálya lényegében egy nagy menekülés. Persze szerencsére nem időre megy, de azért mégis az emberben van egy kis sietség érzés, ahogy minden omlik össze és az addig bejárt pálya megváltozik, szétnyílik a föld, előtörik a láva stb. Azt hiszem mondhatjuk, hogy a legnehezebb platforming részek is itt vannak, de mint írtam, szerintem a TR1 abszolút nem annyira nehéz. Jól kell időzíteni meg figyelni kell, de még nem követel annyira durva precizitást, mint majd a későbbiek fognak. Szerintem. De azért gratu annak, aki kitalálta az utolsó titkos helyet az összeomló platformmal és a fölötte lengő szablyával, amit megkoronázhatunk azzal, hogy egy bugnak hála nem is érzékeli, ha odamentél és a végén ugyanúgy az fogja kiírni, hogy 3-ból 2 titkos hely lett meg, ha valójában megtaláltad. Mind1, én tudom, hogy ott voltam, az én lelkiismeretem tiszta XD
Amúgy a Croft Manort is meglátogattam még a legelején, de most még Wilson, a hűtőszekrény és az egyéb kiegészítések nélkül még nem sok tennivaló volt benne. De azért hangulatos volt és nyilván az első pár percemet a játékban azzal töltöttem, hogy idióta módjára ugráltam a nagy kék matracon XD
Ja igen, azt játszás közben tudtam meg, hogy a PC-s verzión nincs valamiért zene, csak a háttérzajok. Egyrészt kár, mert micsoda dolog ez, hogy a szökő évente egyszer felcsengő zenét elvették, másrészt tény és való, hogy így azért picit ijesztőbb néha. Ugyanakkor unpopular opinion, de azért én nem vagyok az OST-tól elájulva. Nem azért, mert nem jó (a main theme-t pl. nagyon szeretem), hanem mert alig 20 perc az egész. Tudom, hogy a minőség a lényeg, nem a mennyiség, de nehezen tudom a valaha volt legjobb OST-nak nevezni, mikor más játékok ennél komolyabb felhozatallal rukkoltak elő. Ettől még szeretem a zenéjét, mert hangulatilag remekül passzolnak a játékhoz és azért remélem, hogy a folytatásokból nem veszik ki. A TR2-ben a Velencében, a TR3-ban meg az Indiában játszódó dalokért spec fájna a szívem.
Ugyanakkor cserébe a PC-sek ott menthetnek, ahol csak akarnak. Ha innen nézzük, akkor lehet pont ezért találtam annyira könnyűnek a játékot, mert akárhol akármennyit menthettem. Ha ezt PS1-en kellett volna kivinnem, ahol “mentés kristályok” vannak, és ha meghalsz, onnan kell folytatnod, ahol legutóbb találtál egyet... fú, hát nagy szívás. Így lehet már nekem sem lett volna annyira jó élmény XD
A lényeg a lényeg, hogy még ennyi év után is borzasztó szórakoztató volt vele játszani, bár ebben nyilván közrejátszott a nosztalgia is. Az irányítás valóban nem a legjobb bizonyos szituációkban, főleg a nehézkes kanyarodás meg a nekifutásos ugrásra való rossz reakció. Azonban a játék élvezhetőségét nem tette teljesen gallyra, meg elnéző vagyok vele a korára való tekintettel. Mégiscsak az egyik első 3D-s platformerek egyike volt, valahonnan el kellett indulni. Másrészt se nem bonyolult, se nem megszokhatatlan az irányítás, szóval nem értek egyet az olyan kritikákkal, hogy nehéz rá emiatt 2023-ban és innentől kezdve a későbbi években próbálkozni vele.
Another remake of a piece I made back in 2017 (here's the link to the original:)
Of finding, and losing. And finding again.
Or
“You make me a believer”
I listened to “Believer” by Imagine Dragons while doodling and wel
I really like making these re-draw, because I can 1) revisit lots of beloved concepts and ideas and 2) see how I improved since drawing something for the first time.
I kinda reject everything that happened in the last season... Everything but the hair. Ok, technically, this happened before the last season, but still. Shiro with white hair is life ❤️
Emlékszünk még, mikor azt mondtam, hogy valószínűleg a Liberty Ending fog a legjobban tetszeni? Jó, mert én nem. Mikor visszaolvastam az előző posztot, akkor láttam, mit írtam és eléggé meglepődtem, pláne annak fényében, hogy őszintén szólva, ezt a befejezést utálom a legjobban XD Nem tudom, a legtöbben arról beszélnek, hogy az Utility Endingtől a rosszullét kerülgette őket, én a Liberty Endtől érzem ugyanezt.
Nyilván vannak pozitívumok. Pl. tök jó, hogy itt végre szétrúgjuk Hyzante seggét. Nyilván azokat a szereplőket (pl. Exharme) sajnáltam, akik nem annyira korruptak és talán Idore megbuktatásával egy új, jobb irányba vihették volna az országot, de oh well. Ironikus módon ők meghaltak, míg Idore túlélte. És végre láthattuk a Hierophantot, ami… egy baba? Robot? Mondjuk van egy hordó formájú, önálló tudattal rendelkező gépezet, úgyhogy annyira nem volt gondom ezzel a fordulattal, amúgy is valami ilyesmire számítottam (a másik tippem, hogy egy szimpla lány, aki Idore zsarolása miatt kénytelen ebbe a szerepbe kényszerülni). Másfelől nekem a hordó-gép is furcsán kilóg ebből a világból, de mind1. És még csak most tűnt fel, de Tenebris neve valójában Enigma, csak az angol verzióban átírták… because of reasons?
Aztán derekasan bevallom, én továbbra is nagyon bírom Gustadolph-ot, szóval jó volt végre egy befejezés, ahol összefogunk vele. Egy nagy rohadék, de egy karizmatikus rohadék. Viszont keveslem a vele közös jeleneteket. Ennél többet vártam. Sőt, mi az, hogy egyik harcban sem vesz részt velünk?
Viszont innen kifogytam a jó dolgokból. Technikailag nem is a befejezéssel van bajom, mert bár nagyon sötétnek akarják leírni és inkább a negatívumokat emelik ki, a végén Nozeliában lényegében egy kapitalista világrend kezdett kialakulni, ami nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Ha összevetem azzal, hogy inkább teljes világégés legyen, mert a vezetők leléptek Atlantiszt megkeresni, vagy egy szekta vegye át az irányítást az országok fölött, ami következetesen gyilkolja le azokat, akik nem állnak be a sorba, miközben felszámolják a környező országok kultúráját, a kapitalizmus kicsit jobban hangzik. Legalább a szabadság valamiféle illúziója megvan.
A gondom a szereplők részéről van. Frederica kidobhatja az összes karakterfejlődését, ami eddig a pontig fel volt építve és a másik két befejezésben így vagy úgy kiteljesedik. Nincs beleszólása semmibe, ha mégis megpróbálja érvényesíteni a szavát, gyorsan elhallgattatják. A roseliani emberek talán szabadok, de semmilyen támogatást nem kaptak az államtól, csak tengődnek jobbra-balra, éheznek és bűnöznek. Szabadok, de képtelenek ellátni magukat, és nem csak mert nincs pénzük, hanem a rabszolgaságban nem tanulták meg, hogyan gondoskodhatnának magukról. Frederica pedig csak nézi, mert nem tehet semmi. Poor girl.
Aztán ott van Roland, aki nem képes elfogadni, hogy Serenoáék szövetkezni akarnak azzal az emberrel, aki megölte a családját. Mint Frederica esetében, ez is teljesen érthető (Benedicté nem, ő csak hisztizik), de azért rossz nézni, hogy párbajoznak Serenoával. Ó, és persze Benedict jól belé is rúg azzal, hogy közli, Serenoával féltestvérek és ő a korona jogos örököse. Mintha szegény srác nem lenne így is a padlón. De ahhoz képest elég jól fogadta és szép lett a búcsújuk. Szomorú, hogy évekkel később ő sincs túl jó helyzetben. Nagyon rá vall, hogy próbál a szegényeken és elesetteken segíteni… ahogy az is, hogy Idore be tudta hálózni. Vagyis nekem eléggé az jött le, hogy a vénember is a menekültek között bujkál, és miután Roland amúgy is befolyásolható és simán bekajálta a Hyzante propagandát, szerintem Idore a jövőben tovább fogja manipulálni és végül együtt fognak egy felkelést szervezni.
És végül ott van Serenoa, aki láthatóan marhára nem élvezi a helyzetet, amibe került, miközben egy döntésképtelen, önállótlan kis senkivé avanzsálódott, aki közben valószínűleg nagyon is tisztában van vele, mennyire szánalmas. Eleve sosem éreztem rajta, hogy nagyon ölne a királyi címért. Szerintem Rolandtól sem akarná elvenni a címet (hisz ő nőtt fel a palotában, hivatalosan ő Frani után a következő trónörökös), meg nem is érzi magát királynak valónak. De abban a pillanatban, hogy megkoronázták, onnantól kezdve elvesztette minden önállóságát és Benedict bábujává vált.
És azt hiszem ez a legrosszabb, hogy ez a befejezés megutáltatta velem Benedictet. Eddig is voltak meredek húzásai, de közben láttuk, hogy van emberi oldala, csóválhattuk a fejünket a hajmeresztő ötletein, de érthetőek voltak az indítékai. Most kiderült, hogy Serenoa is csak egy bábu neki lényegében, aki a bosszújához kellett Regna királlyal és Symonnal szemben, mert milyen gonoszul bántak Destrával. Amit nem is értek. Regna oké, ő egy utolsó rohadék. Megszabadul attól a nőtől, akit felcsinált, de azért szimpatizál a fiúval, akit nem volt hajlandó sajátjának elismerni, miközben a törvényes fiával úgy bánik, mint egy ronggyal (a Golden Route miatt most megint elkezdtem a játékot és mikor Svarog büszkén beszél Draganról, hogy „hát igen, egy apa csak büszke a fiára”, majd Roland reakciója egy kínos hallgatás, az olyan fájóan beszédes jelenet volt, ami eddig fel sem tűnt T_T) Symonnal viszont nem tudom, mi baja Benedictnek. A pasas elvileg jól bánt Destrával, és persze Serenoával is. És az egész bosszú hülyeség, mert már mind meghaltak, és az egyetlen, akit tényleg büntetni fog ezzel, az Serenoa, aki semmiről sem tehet. Az, hogy a végén meg akarta ölni magát csak még rosszabbá teszi, mert nemcsak egy rohadék, de még gyáva is, mert kész lenne minden szart otthagyni, ahogy volt. De Serenoa megkéri, hogy maradjon vele, mert szüksége van rá és ez az igazi tragédia.
Lehet, csak túl elfogult vagyok Roland irányába, de inkább az Utility End, mint ez. De őszintén szólva egyik befejezés sem tetszik, mert (nyilvánvalóan) egyik sem igazán boldog. Arra van a Golden Route, a totális naiv vágyálom, ahol mindenki boldog lesz (gondolom, az lesz) A másik háromnak pont az a lényege, hogy keserédesek és megosztóak... de akkor sem értem, hogy képes valaki balta arccal mondani, hogy a Liberty End a legjobb, mikor az összes szereplő boldogtalan és szánalmas, hát nem tom. A másik kettőben legalább van valami remény, hogy jobb idők jönnek. Itt nem.
Szóval, igen... véletlenül szedtem össze a srácokat. Hikarival kezdtem, mert ő tűnt a legérdekesebbnek, aztán Temenost akartam még becserkészni (Ishida Akira miatt), de ő a térkép másik felén volt. Partitio pont útba esett és fölszedtem, később meg elkeveredtem Temenost keresve észak felé, úgyhogy Osvald is meglett.
Nade, igazából csak azt akarom mondani, hogy nem tudom, hogyan állok ezekkel a játékokkal. Szerintem eléggé túlértékelt az eredeti OT, és igen, “túlértékeltnek” hívni valamit eszméletlenül pretentious, de nem tehetek róla, annak érzem. Vagyis a történetet... vagy történeteket.
Igazából ez az, ami nekem zavaros az egészben, hogy elvileg van nyolc utazó, mindegyik saját történettel rendelkezik, viszont nincs egy nagy, mindent átfogó sztori. Vagy van, de az a leges legvégén jön be a képbe, és az sem valami nagy. Asszem. Mind1, nem igazán tetszik, hogy egymástól elkülönülő történetek vannak, miközben a szereplők nincsenek a többiek történetére hatással. Úgy vettem észre, ez sokaknak kritikája a játékkal szemben, amin elvileg a második részben javítani fognak.
Viszont a gameplayt dicsérni szokták, és ja, igazából látom, mi benne a vonzó. A break mehanizmus nagyon kielégítő (nem rossz értelemben XD) és igazából könnyen elsajátíthatónak tűnik az egész harcrendszer. Az idegesítő rész a random encounterek, amik tudom, hogy a JRPG-k részét képezik, de basszus, nincs is annál idegesítőbb, mikor mennél a dolgodra, és vmi szaros szörny megállít. Még “viccesebb”, ha még nincs társad és egyedül kell újabb és újabb ellenségeken átverekedned magadat, amiknek nem tudod a gyenge pontját, vagy nem tudod azt támadni, mert nincs mivel.
Még nem tudom, mi lesz a játékok sorsa, de jelen állás szerint ha meg is veszem őket, akkor a második résszel kezdem. Vagy csak azzal játszom. Nem tom, lehet szimplán rossz karakterrel kezdtem, mert Cyrusszal kezdtem (helló, Umehara Yuuichirou!) és elég nyeh volt az ő befejező fejezete az elveszett könyvvel, meg hogy lényegében száműzték az otthonából, de ő ezt nagyon lazán vette. Utána még Olbericet sikerült összeszednem és az ő prológusát is kivittem, de az sem volt annyira bejövős. Lehet csak még idegen volt a gameplay és emiatt sokat bénáztam, azért lett viszonylag negatívabb az élmény.
A második részben Hikari története nem egyedi, de izgalmasabb felütést kapott, utána pedig egyből rohantam a többeket összeszedni, ami azt jelentette, lehetőségem volt úgy is kipróbálni a harcrendszert, hogy nem csak egy karaktert irányítok. Így máris fairebb és érdekesebb lett az egész. Ellenben sajnos sem Partitio, Sem Osvald, sem Temenos sztorijára nem lesz idő a demoban. Ugye, csak három órát lehet vele játszani és 2:33 körül járok, szal nem sok tartalom maradt nekem.
Szal a második rész demoja jobban tetszett, de valahogy még mindig nem fekszik nekem ez a játék, de már elkezdett annyira érdekelni, hogy lehet, egy nap mégis lecsapok rá.
blakekathryn
kaledo-art
annaxmalina
dededos
