Amit nem szeretsz magadban
Képzeld el, de tényleg gondold végig... együtt élsz valakivel és megkérdezed tőle, hogy mégis, miért? Mit szeret benned, mihez ragaszkodik? (valójában azt szeretnéd tudni, hogy milyennek lát téged) És nagy átéléssel mond valamit, ami... szóval valamit ami neked nem fontos vagy amit te egyáltalán nem szeretsz magadban vagy nem is gondolod, hogy olyan lennél. Gondolhatná azt az ember, hogy juhéj, én nem is tudtam, hogy ez egy értékes tulajdonságom, bár én jobban szeretem magamban azt, hogy figyelmes, türelmes, támogató vagyok, de ezek szerint az is érték bennem, hogy tudok párhuzamosan parkolni. (:D én nem, de biztos van, aki igen) Egyszer a gyerekem megkérdezte az apját, akkor már el voltunk válva elég sok éve, hogy mit szeretett bennem. És ezt el is mesélte nekem. Az apja azt válaszolta, hogy azt, hogy amikor elmentünk valahová, utána hazafelé rettenetesen szórakoztatóan cikiztem szét az egész társaságot. Hát, finoman szólva is, nem voltam boldog, hogy ez a dolog maradt meg benne rólam, amire egyrészt nem is emlékszem, nem is érzem sajátomnak, leszámítva, hogy időnként, főleg ha iszom egy kicsit, akkor laza és szórakoztató tudok lenni. Dehát volt ott sok év támogatás, megértés, törődés. A rugalmasság, a problémamegoldás. Az hova lett? Az energia amit a válás után abba tettem, hogy a gyerekek jó kapcsolatban maradjanak az apjukkal, annak is voltak előzményei. Az nem látszódott? Volt egy másik pasim, aki egyetlen dolgot tudott mondani rólam, hogy szép vagyok. Egészen valószerűtlen érzés volt. Mert persze, jólesett, de mivel amúgy nem egy felszínes pasi volt, hiányoltam az okos, kedves, vicces, vagy valami hasonlót. Merthát a szépség múlandó és mi lesz velem, ha már nem lát szépnek? Én nem láttam magam annak, szóval törékenynek tartottam ezt a tulajdonságot, merthogy másnak nem lát ugye, csak szépnek...
Érdekes dolog, hogy azt szeretnénk, ha a többi ember, pláne akit szeretünk, azt értékelné bennünk, amit mi szeretünk vagy nagyra tartunk magunkban. Csak hát, ő egy másik ember, aki esetleg nem azt mondja amit elvárunk tőle. Másra fókuszál.
Logan egyszer azt mondta, hogy nagyra tartja bennem, hogy minden szar ellenére amiben részem van, talpon tudok maradni. Nem gyakran dicsér mert ez valahogy nem olyan kézenfekvő neki, mint mondjuk nekem, bókbonbonok, nesztek, igazak és ingyen vannak. Szóval mondta ezt, és emlékszem, hogy bennem meg az volt, hogy baszki azt tartod nagyra bennem, hogy az érzelmi életem olyan mint egy teherhordó szamáré? Merthogy azt szerettem volna, ha a nőiességemet dicséri. Éppen ebben szenvedtem hiányt, hogy azt meglássa. Pedig valójában én is büszke vagyok a belső erőmre amivel egyedül is mindig újra talpra állok.
Kaptam én már olyan bóközönt baráttól amitől csak nyüszögtem, hogy jajj, bárcsak valami pasimtól kapnék én ennyi rajongást, úristen mennyire tetszik neki minden amit én is szeretek. Vagyis van, aki számára annak látszom, aminek/akinek érzem magam. Mert pont olyasmikre fókuszál.
Amúgy én rajongó típus vagyok abban az értelemben, hogy szeretem sorolni a választottam jótulajdonságait és makacsul ragaszkodom hozzá, hogy a tudtára adjam ezeket, sőt, ha már nem vagyunk együtt, akkor is mindig elmondom, hogy rendes ember és ez volt benne érték meg az. Talán mert szeretném úgy gondolni, hogy maradandó dolgokhoz ragaszkodom. Amik nem változnak attól, hogy már nem szexelünk.
Nade, hogy én szénné cikiztem embereket... nagyon fura. Vajon miért csináltam? Talán már akkor is a „megérzéseim” voltak, a testbeszéd, a nonverbális kommunikációs jelek. Örülök, hogy a volt férjem jól szórakozott, de azért mint személyiségjegy, ez nagyon gáz.
