5. Angyaltábor, ötödik nap
Ha vasárnap, akkor istentisztelet.
Az ötödik nap, akár a többi napon is, felkeltünk, megreggeliztünk, de ezúttal nem a megszokott programok színessége következett: a tanult énekeket ismételtük át, hogy az istentisztelet során a gyerekekkel megajándékozzuk azt a gyülekezetet, falut, amely annyi minden megtett, hogy nekünk csodálatos táborunk lehessen. Ez volt az az alkalom, amikor először hangzott el a tábor nem rég született himnusza is, nagy tetszésre talált mind a gyerekek, mind a felnőttek szívében, és amelyért hálás köszönetet mondunk Kálló Krisztiánnak és Antal Enikőnek.
Különleges volt ez az ötödik tábor ötödik napjának ötödik istentisztelete. A gyülekezet és a tábor együtt ünnepelt: együtt adtunk hálát az öt kenyérért, az utolsó vacsoráért és az aratásért, melyek mind arra (is) emlékeztetnek, hogy Az, akinek gondja van a mező liliomára és az ég madaraira, gondja van a mi mindennapi kenyerünkre; életünkre, népünkre.
Megismerkedhettünk a gyerekek és otthonaik történetének egy-egy fontosabb momentumával, hogy miként állított az aratás Ura munkásokat, akik megálmodtak valamit, és miként küldött segítő angyalokat, akik nélkül mindezt sokkal nehezebb lett volna megvalósítani. Az igehirdetés során a még mindig erősnek látszani akaró férfiak szeméből is kicsordult néhány könnycsepp. Csodálatos volt ez az együttlét, amikor ─ mint az ötezer ─ voltunk együtt Erdély különböző pontjairól érkező angyalok a györgyfalvi domboldalon (a templomban), ahol ugyanúgy megszaporodott a lelki- és testi kenyér, mert Ő ugyanúgy velünk volt, mint a tizenkettővel és az ötezerrel.
Istentisztelet és ebéd után pár közös népi játékkal és tánccal köszönt el két munkatársunk a gyerekektől. Ezt követően az „Angyalozás” játékot zártuk le, amely arról szólt, hogy minden táborozó és vezető pár napig (névtelenül) különösen odafigyelt valamelyik társára: üzent neki, esetleg meg is ajándékozta.
ÉÉÉÉéééésss eljött a tábor másik fénypontja is, amelyre a gyerekek nagy izgalommal és buzgósággal készültek. Ugyanis ez volt az a nap is, amikor összemérhették erejüket a helyi, velük egykorú gyerekekkel, természetesen focimeccsben. Már az első táborokban is nagy sikernek örvendett ez a közös program, most pedig (miután tavaly először nyert a tábor csapata) annál inkább; és nem csak a program örvendett nagy sikernek, hanem az egész tábor, hiszen idén újra mi nyertünk, mégpedig 3-1 eredménnyel. Nagy volt az öröm. Ezt az örömöt fejezte ki az a kiadós, finom házi süteménnyel koronázott vacsora is, amelyet néhány helybéli készített el a focipálya mellett.
Az eddigi napok közül talán most volt a leghosszabb az út a szállásig a kimerültség miatt, de a győzelem íze erőt adott az útra.
Zuhanyzás után kimerülten kezdtünk rajzfilmet nézni, s közben egy gyertyákkal kirakott útvonalon indultak el a gyerekek kisebb csoportokban az ágy és az álmok világa fele. Az útvonal állomásain a Boldogmondások igéi hangzottak el, keretbe zárva a napot és az apró sokaságot.
