#ariadné

[philoursmars]

Je reviens à mon projet de présenter la plupart de mes 53280 photos (environ !)

2012. Marseille. 

- Près de la Major, un homme et l’Ariadné

- au large, le Danielle Casanova, de retour de Corse

- de la Criste marine (Crithmum maritimum) au port de la Pointe-Rouge

- un pêcheur, la Grande Roue de Bonneveine et les immeubles de la Rouvière

- l’îlot Degaby

- une écorce de platane, près de la mairie

[mesekavarosrol]

Csillagok és a tücskök közönye

Egy nyári délutánon Ariadné, a kariatida és Ignotius, a madárember kihurcolkodott a közeli parkba csillagokat nézni. Már régóta terveztek valami hasonlót, de Ignotiust teljesen lefoglalták a színházi dolgai, Ariadné meg nem akarta erőltetni a dolgot. De végre sikerült leegyeztetni  dolgot, és Ariadné meglepődve állapította meg, hogy barátja mennyire önfeledtnek tűnik. - Neked mi a kedvenc csillagképed, kérdezte tőle, ahogy elhelyezkedtek a pokrócokon és a madárember mindkettejüknek töltött egy pohár meggylevet. - Nem is tudom. Talán a Nimfa és az agár, ahogy üldözi, de sosem kaphatja el, mondta Ignotius és elgondolkodva kortyolt egyet. Gyerekkoromban mindig a Hattyúszelidítőt kerestem, de talán csak azért, mert könnyű megtalálni a négyes kereszt miatt. - Nekem az Ajándékhozó, mert mindig keletnek mutat. Ignotius csendben lehajtotta fejét, de nem szólt egy szót sem. - De mit is tervezel a nyáron, kérdezte Ariadné, elszakítva tekintetét a kifeszített esti égboltról. A csillagok egy csöppet megremegtek, de talán nem is, csak a madárember képzelte így a dolgot. - Egy darabot fogok színpadra állítani, a háborúról szól, mindenki háborújáról, tele lesz barnával és az alvadt vér bíborával. Utána remélem le tudok ugrani a Keserű-tengerhez, kinyújtózni kicsit. - Az nagyon jó lenne, jó lenne, ha pihennél kicsit. Meglátogathatlak esetleg, már ha nem okozna túl nagy gondot? - De drága Ariadné, persze, hogy jöhetsz, bármikor szívesen látlak. Az elején valószínűleg még elég használhatatlan leszek, de bőven van hely a házban, gyere amikor akarsz. A bemutató a kenyér havának negyedikén lesz. - Tényleg, tudnál esetleg jegyet szerezni nekem? Ha nem is a bemutatóra, de nagyon érdekelne, hogy mit csináltál. - Akár a bemutatóra is, meglátjuk még, de nem szokott azért teltház lenni. Majd írok előtte. - De nehogy elfelejtsd! Tudod, milyen vagy! - Nem fogom, és szelíden elmosolyodott. Az emberek nagyon ritkán tudtak elfelejtkezni Ariadnéről, de ő erről nem tudott és ez így volt jól. Majd felírom a naptáramba. - Az úgy valószínűleg jó lesz. De addig még nagyon sok idő...te is láttad ezt?! Egy kékes meteorit zúgott át az indigó égbolton, a csillagok megilletődve tértek ki az útjából. - Persze, ez gyakori Menárd napja közelében. Ők hozzák az esőt és a késő fagyokat. Ariadné hirtelen felé fordult, szemeiben ott ragyogtak a Pásztor juhai. - Nem akarok meghalni. Álmaimban mindig meghalok és a szélben meg az őszi avarban élek tovább, de a szél hűtlen, az avar meg rothadással teli. Félek attól, hogy nem leszek többé vagy hogy a világ nem lesz nélkülem. Ignotius a karjába vonta és mélyen megölelte, állát csiklandozták a tollak. - Te sosem fogsz meghalni, ne félj emiatt. Minden rendben lesz Ariadné, nem is gondolnád, mennyire. Ne félj, minden rendben lesz, mondta ki az első ígéretet, és a világ lélegzet visszafojtva megtorpant egy pillanatra, de persze a tücsökszó még csak el sem halkult, mert a tücskök soha sem vesznek észre semmit. Ők ketten még hosszan üldögéltek a csillagok alatt míg Ariadné kissé fázni kezdett, ekkor hazamentek. A pokrócot a nedves fű zöldre színezte, beleírva a fény hajnali magányát.

[mesekavarosrol]

Ariadné, a kariatida gyakran meglátogatta barátját, az utolsó laüsztrigónt, akinek senki sem tudta már a nevét, és aki már régóta halott volt. Egy túlbuzgó lovag szúrta át a szívét évekkel ezelőtt, amikor még divat volt az ilyesmi. Ariadné felolvasott neki, és néha pingpongoztak együtt.

[mesekavarosrol]

Ariadné és az esernyőbolt

Ariadné, a kariatida a város egy olyan részére keveredett egy napon, ahol azelőtt még sosem járt. Csendes környék volt sok szatócsbolttal és még több macskával, akik mindenhol ott mászkáltak. Valaki biztos eteti őket, gondolta Ariadné, vagy a közelben van egy halpiac, bár nem érezte a tenger jellegzetes szagát. Éppen egy apró téren vágott át, aminek a fele árnyékban, fele a délutáni nap fényében pihent, amikor az árkádok alatt meglátott egy megbúvó kis boltot. Esernyőket árult, a kirakata tele volt a legkülönfélébb színű és formájú ernyőkkel, de az is látszott, hogy már évtizedek óta nem cserélték ki őket, a por finoman vonta be a kifeszített vásznakat és selymeket. Ariadné benyitott, milyen furcsa, gondolta, macskafejet formáz a kilincs, és a bolt hátterében halk csengőszó hallatszott. Egy fiatalasszony sietett elé, furcsa módon emlékeztetett az esernyőkre, karcsú testét nagy selyemlepedőbe burkolta. Ahogy elment az esernyők előtt azok meg-meglibbentek, mintegy üdvözölve készítőjüket. Milyen furcsa, gondolta Ariadné, belülről nagyobbnak látszik a bolt, a falakat három emelet magasságban beborították az ernyők, rajtuk kívül csak egy alacsony asztalka volt a helyiségben. Miben segíthetek, kérdezte az asszony, ó, és elkerekedett a szeme. Finom metszésű keleties arca volt, talán ősei még a Középegyiptomi Unióból származtak. Nem hittem volna, hogy valaha is betévedsz hozzám. Miért, nem értem, mondta Ariadné, honnan ismer engem? A nő zavarba jött, ó nem, dehogy, azaz nem hiszem, régen volt már, hogy bármilyen vásárló bejött volna a boltomba. Ariadné még mindig furcsállva nézett rá, ezért gyorsan folytatta. Ernyőket árulok, a nagybátyámtól tanultam, régen még a királyi család megrendeléseit is ő készítette. Mostanában viszont nincs nagy szükség rájuk mert ugye nem nagyon esik az eső, de a háború idején állandóak voltak a viharok. Én mindegyikbe beleszőttem egy-egy történetet, ez valahogy beleszivárgott az emberekbe azokban a borzalmas időkben. Szerették az ernyőimet. Ariadné a kariatida végignézett az esernyők falán. Gyönyörűek. Eddig csak fényképen láttam ilyeneket, mondta. Az asszony közelebb lépett hozzá. Szeretnék neked adni egyet, ha elfogadod, és az arca egyszerre volt kérő és furcsán szomorú. De nem ezek közül, gyere hátra, ott tartom a legszebbeket. A kis asztal mögött újabb szoba nyílt, de ennek alacsonyabb volt a mennyezete, és tele volt szekrényekkel, polcokkal rajtuk kisebb-nagyobb tokokkal, az egyik sarokban meg egy hatalmas tükör állt. Ariadné még sosem látott életében tenyérnyinél nagyobb tükröt, egy ilyen szinte megfizethetetlen érték volt, reggelente is csak egy féltenyérnyi szilánkban mosakodott. A tükör dúsan faragott keretén kis sárgaréz táblán ez állt: Sum invisibili. Ezalatt a nő egy szekrényben matatott, míg végül egy ernyővel a kezében fordult Ariadnéhoz. Ezt szántam neked. Remélem tetszeni fog, és kinyitotta. Ariadné úgy érezte, elakad a lélegzete a gyönyörűségtől, ahogy elborította a vörös selyem örvénylése, előtte vörös lángnyelvek cikáztak, vörös levelek festették meg az erdőt ahol a vadászok tigrisre lesve lopakodtak valami sosem látott, sosem létezett birodalomban. Szinte hallotta is a halkan surranó léptek zaját az avarban. Köszönöm, nyögte ki végül, miközben a nő meleg mosollyal az arcán őt nézte. Állj a tükör elé vele, tanácsolta. Ariadné odaállt és elképedve látta, hogy a tükörben egyedül az ernyő látszik, ahogy szinte megfoghatóan kavarognak rajta az erdő levelei. Ez volt a mestermunkám, amivel befejeztem tanulóéveimet. Sok-sok éjszakán át dolgoztam rajta, szeretném, ha örömmel használnád. Köszönöm, mondta még egyszer Ariadné a kariatida, és nem is tudta, mit is mondhatna még. Vigyázni fogok rá, ígérem. Örülök neki, hogy jó kezekbe került, mondta a nő, és halkan még hozzátette, és látogass meg majd kérlek... majd később. Vagy talán majd én látogatlak meg. De hiszen nem is tudja, hogy hol lakom, csodálkozott Ariadné. Tudni fogom, felelte az asszony, és szomorúan mosolyogva nézte, ahogy a kislány kisiet az ernyők fala között. Szárnyai, amikről még nem tudott, felkavarták a bolt levegőjét, de észre sem vette, ahogy az esernyők táncot járnak mögötte a hirtelen jött légáramban.

[izesfalatok]

Travel & Food: Kréta szubjektív szemmel

Travel & Food: Kréta szubjektív szemmel

Újév elején, amikor igencsak beállt a tél Pécsett, mi mást tehet az ember, mint hogy előszedi a régi emlékeit és várja a napsütéses nyarat. Most én is ezt tettem… 2003-ban, egy krétai nyaralás alkalmával készült ez az „e-könyv”, amit a régi honlapomról most ide átmentettem.

Kéri Katalin – Ambrus Attila J. Kréta szubjektív szemmel

  Kréta, 2003. július 03-17.

© 2003 Kéri Katalin (szöveg), Am…

View On WordPress