Discover Top Posts Tagged with #assembling

#art #capcom #mondo #mega man #rockman #1987 #assembling #hero

Building Him (SOURCE)

#stim #stim gifs #stims #roblox #regretevator #pest regretevator #gameplay #puzzles #assembling #fast #reverse #undescribed

Újra assembling:

A bélyegzők művészete és a hálózatos alkotás

A művészet sosem csupán a múzeumok falai közé szorított alkotásokról szólt. Az assembling (vagy assemblage) műfaja éppen azt a radikális, demokratikus és hálózatos alkotói formát képviseli, amely a Mail Art és a Fluxus mozgalmak szellemiségéből nőtt ki. De mi is ez pontosan, és hogyan kötődik a jelenhez?

Az assembling folyóiratok (vagy zine-ek) olyan kollektív művészeti kiadványok, amelyek nem egy hagyományos szerkesztői elv alapján, reprodukciókkal készülnek. Ehelyett a felkért alkotók maguk készítik el és küldik be műveik meghatározott számú, eredeti példányát (általában szignálva és számozva). A szerkesztő feladata „csupán” annyi, hogy ezeket az eredeti, kézzelfogható alkotásokat egybefogja és mappákba vagy kötetekbe rendezze.

Ez a módszer egyenes ágon vezethető le a 60-as, 70-es évek Fluxus mozgalmának anti-elitista, hétköznapi tárgyakat és cselekvéseket művészetté emelő attitűdjéből, valamint a Mail Art hálózatépítő, postai úton terjedő, decentralizált gyakorlatából. Az assembling lényege a fizikai valóságtól való függés, a kézművesség és a kollektív részvétel.

Magyarországon az assembling műfajának egyik nemzetközileg jegyzett képviselője a Leopold Bloom Művészeti Lap volt, amely 1995 és 2007 között jelent meg. Jómagam Székely Ákossal közösen voltam a szerkesztője ennek a különleges periodikának. A lap 75 példányban, A/5-ös mappa formátumban jelent meg. A kereteket és korlátokat nemcsak a számonként megadott, sokszor ironikus vagy sokértelmű hívószavak (pl. Végállomás, Trafik, Szuperinfó) jelentették, hanem maga a fizikai tér is: a mappa mindösszesen 13 milliméter vastagságban tudta befogadni a világ minden tájáról érkező, egyedi műveket.

Az assembling hagyománya ma is él. Ezt bizonyítja a Tajvanon élő William Mellott által szerkesztett The Rubber Postcard című zine is. Mellott kiadványa egy nagyon specifikus szabályrendszerre épül: a 13 példányban beküldött, képeslap méretű művek kizárólag bélyegzővel (gumi-, radír- vagy talált bélyegzővel) készülhetnek. A kollázs és a fénymásolat tilos, csupán minimális utólagos színezés engedélyezett. A folyóirat egy-egy száma akkor válik teljessé, amikor beérkezik a 13 mű a 13 szerzőtől.

A The Rubber Postcard projekt apropóján nemrég úgy döntöttem, újra bekapcsolódom ebbe a hálózatba, és munkát küldök William Mellottnak. A választásom egy különleges, konceptuális tárgyra esett: szellemi hazám, Virágföld ’hajdani’, ’hivatalos’, ’állami’ bélyegzőjének nyomatára.

Ahogy arról korábban írtam, ezt a ’levéltárak mélyén fellelt’ bélyegzőt kínai (sic!) szakemberek segítségével sikerült eredeti méretben és minőségben újra megalkotni. Ennek a fiktív, mégis nagyon is valóságos nyomatnak az elküldése tökéletesen illeszkedik a Mail Art játékos, határokat elmosó, a hivatalos intézményrendszert fricskázó szellemiségéhez. A postai úton utazó Virágföld-bélyegző így nemcsak egy assembling folyóirat lapjává válik Tajvanon, hanem a globális művészeti hálózat apró, de a maga módján mégis látható entitásává is átminősülhet.