STORY TIME
A mai nap ballagtam, és buliztam, avagy a bulit nevezném banketnek. A ballagás mint mindig unalmas, sírós, és még is jó volt. Sírtunk nevettünk és minden. Majd este a banketen csak annyi volt a dolgunk, hogy a 6órát, amit ott töltöttük csak egyszerűen jól érezzük magunkat. Így is történt. Táncoltunk, énekeltünk, buliztunk. Majd a buli után mikor már kezdett lecsitulni a hangulat jöhetett újra a sírás. Elbúcsúztunk: az oszitol, az osztálytársaktol és esetleg néhány évfolyamtárstol. Majd egy páran az osztályból úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni egyet. Akkor már lassan éjfél volt. Megkértem őket, hogy kisérjenek haza, vagy legalább egy arabon, mivel én már fáradt voltam. Elkisértek. Egy darabig egyedül sétáltam elől, majd oda mentem az ahhoz a fiu osztálytársamhoz, aki nekem az egyik legfontosabb az osztályból, belekaroltam és úgy jöttünk, kisértek haza. Rengeteg mindent köszönhetek nekik, néha voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy utálom az osztályomat, de igazából sosem utáltam őket. Ők nekem a 2. családom. Iszonyatosan fognak hiányozni. Úgy kb minden.
És úgy érztem muszáj ezt kiírnom magamból.
