Úgy érzem már nem akarok semmit sem. Nem akarom hogy megbocsáss nekem. Ha bár mindent amit elrontottam beismertem, és azóta is változók hogy jobb legyek magamért. Eléggé fáj hogy minden második embertől azt hallom mekkora paraszt vagyok, mert te ilyennek állítasz be engem. Persze mert szerinted te nem hibáztál semmiben sem. Talán a legnagyobbat ott hibáztam, hogy első perctől kezdve tudtam mi lesz a vége még is belementem, s reménykedtem hogy ez nem így lesz. Már nem akarom hogy újra kezdjük, mert már tudom hónapok óta hazdusz nekem és átvertél.. Hatalmasat csalódtam benned, és saját magamban is. A naivitásom miatt nem láttam a fától az erdőt, vagy talán láttam de nem akartam elhinni hogy talán igaz lehet. Küzdöttem érted és meg sem érdemelted. Már nem akarok neked mondani semmit sem. Mégis még mindig miattad vagyok padlón. Pedig már nem akarok irántad érezni semmit sem. Nem gyűlöllek félre ne értse senki sem, az nem rám vall hogy én haragot tápláljak valaki iránt. Csak azt akarom hogy tűnj el az életemből, és ne kelljen ezt az űrt éreznem többet amit a szívemben hordozok.
