Készülődünk. Az este hűvös így az egyszerű, elegáns ruhára meleg kabát, finom sál kerül. Ma mindenki csinosan kiöltözik, még az is, akinek egyébként nem fontos az öltözködés. Talán nem is tudja, de érzi, mert oly mélyen, oly erővel ivódott ez az ősi szokás az ember vérébe, hogy öntudatlanul is tisztában van az esemény jelentőségével. Kezünkben virággal indulunk otthonról, valódi találkozóra sietünk…
Soha nem olyan szép a temető, mint ma este. Millió gyertya fénye ragyog be mindent, s amint a szobrok és a sétáló emberek között táncolnak, szinte meg sem tudjuk különböztetni mely árny melyik világhoz tartozik. Észrevétlen varázslat történik. A dimenziók, amelyek egyébként elválasztanak minket, most megnyílnak. A két világ összeér, s már-már tapinthatóan érezzük egymás jelenlétét. A szeretet finom energiái, mely a szíveket összeköti egymásba fonódnak. A meghittség óvón körbeveszi az estét, s a találkozás öröme, hogy magunkhoz ölelhetjük azokat, akik máskor fentről vigyázzák lépteink, betölti a teret.
Ha figyelünk talán láthajtuk, ahogy a csillagok leszállnak közénk, hogy fényükkel a legmélyebb, legbánatosabb szívekbe is bevilágítsanak. Az égiek így vigyázzák, hogy mindenki visszatalálhasson ahhoz, aki egykor kilépett az életéből, s most csendesen megfoghassa a kezét…
/Agatha Seymour/
