Reggeli közben kaptam egy smst. Összeugrott hirtelen a gyomrom, nem sok olyan ember van, akivel ott kommunikálok. Általában csak azok, akik különlegesek. Mindenki látta rajtam, hogy megviselt ez a hangjelzés.
Annyira csalódott voltam mikor kiderült, hogy „csak” az egyik barátnőm üzent ott.
Valentin napon szintén beugrasztottam magamat. Teljesen random felhívott egy futár, hogy hozott nekem fánkot. Meglepődtem. Nekem? Fánkot? De hát nem is rendeltem. Nem volt feladó a csomagoláson, de két csodaszép kis fánk csücsült a dobozban. A szívem nagyon durván elkezdett verni.
Tuti te küldted nekem, tuti te gondolsz rám, tudod, mennyire jól esne ez a kis gesztus. Névtelenül küldted, és így tudatod velem, hogy mennyire fontos vagyok neked. Itt is kiderült végül, hogy egyik barátnőm szeretett volna kedveskedni nekem.
Annyira fáj, hogy nem próbálsz meg keresni engem. Miért kellett kiköveti instáról? Miért kellett facebookról is kitörölni? A spotify playlistekről már szót sem ejtek. Miért kellett ennyire módszeresen kiirtanod az életedből? Próbálom arra fogni, hogy biztos megijedtél, és inkább elhagytál, minthogy én hagyjalak el… de mi van akkor, ha tényleg semmit sem akartál már tőlem? Mi van, ha egyszerűen tényleg elmúltak az érzéseid? Ne tagadd! Éreztél valamit. Mindennap beszéltünk, tulajdonképpen te indítottad a reggeleimet, és ez hirtelen megszűnt. Azért történt ez az egész, hogy most újra idegenek legyünk? Egyszerűen ezt az egészet képtele vagyok elfogadni.
Nekünk nem így kellett volna végződnünk.
