A küldeményművészet (Mail Art) izgalma mindig is a földrajzi távolságok áthidalásában, az intézményrendszeren kívüli, szabad művészi kommunikációban rejlett. Egy-egy nyitott felhívás ("open call") nem csupán egy téma kijelölése, hanem egy virtuális és fizikai térbeli csomópont létrehozása, amelybe a világ legkülönbözőbb pontjairól futnak be a reflexiók.
Nemrégiben bukkantam rá erre a nemzetközi felhívásra. A projekt pontosan azt a klasszikus, analóg és experimentális szellemiséget idézi, amiért ezt a médiumot annyira szeretjük: nincsenek zsűrik, nincsenek belépési díjak, a beérkezett alkotásokból kiállítás születik, és a legfontosabb maga a hálózati interakció. A Mail Art lényege a párbeszéd: a kurátor vagy indító művész elindít egy gondolatot, a hálózat tagjai pedig saját vizuális nyelvükön válaszolnak, kiegészítik, átértelmezik azt. Nem egy zárt galériatérnek alkotunk, hanem a postai útnak, a postásnak, a bélyegzőknek és végül a globális közösségnek.
A felhívásban szereplő "Voyage" ("Utazás") motívuma a küldeményművészetben többszörös metafora. Egyrészt maga a műalkotás is fizikai utazást tesz meg: borítékba zárva (vagy épp képeslapként, védtelenül) kel át határokon, vasútvonalakon, repülőtereken és elosztóközpontokon, miközben a postai jelzések, pecsétek és esetleges sérülések mind-mind hozzáadódnak a mű rétegeihez. Másrészt az utazás belső, szellemi folyamat is – egy reflexió az idő múlására, a terek összekapcsolódására és a személyes történetek áramlására.
A küldeményt - mely Virágföld felékesített vasúti menetrendje - ezennel útnak indítottam. A Mail Art szabályai szerint a folyamat itt nem ér véget: a beérkezett művekből összeálló dokumentáció és kiállítás egy újabb réteggel bővíti majd a kollektív utazást.