Mosoda
A szálláshelytől gyalog 3 percre volt egy önkiszolgáló mosoda. Ezeket számításba vettük már az utazás-szervezés során. A cél az volt, hogy mindenkinek elférjem a hátizsákjában legalább 4 napra elegendő ruha. Egyrészt a kényelmes utazás miatt, másrészt ha elveszne a feladott bőrönd, amit nem vihetünk magunkkal a gép utasterébe, akkor se legyen problémánk. Így aztán hiába ki volt fizetve mindegyikünknek egy 25 kg-os feladható nagy bőrönd, mindössze egyet vittünk a kevésbé kritikus dolgokak, mint fürdőruha, plusz cipők, törölköző (ha nem lenne (mindenhol volt)) és persze visszafelé a vásárfiának.
Tehát automata mosoda jobbra, a domb tetején:
Faltól-falig álltak a gépek. Hagyományos mosó és centrifugázó, mosó-centirfugázó és szárító, illetve csak szárítógép. Minden viszonylag egyértelműnek tűnt, az egyetlen nehézség, hogy japánosan rengeteg szabály, utasítás, javaslat volt kiírva mindenhová - de szorgalmasan használtam a fordító programot a telefonon. Átszámítva minden párszáz forintba került. 15 kg ruha szárítás pl. 220 forint.
Szóval szépen beraktam a 3 db leghagyományosabb mosó-centirzőbe külön a színest, fehéret, majd a feketét és elindítottam mindhárom gépet:
30 perc, aztán kipakoltam a kis rendelkezsére álló gurulós kocsiba mindet..
...majd át a szárítók és be. Természetesen "beszéltek" a szárítók is. Megköszönték, hogy használom őket:
De nem ám csak ruhanemű mosás szarítás! Cipőmosógép és cipőszárító:
Hatalmas reményeket alapoztam arra, hogy micsoda újdonság ez Magyarországról nézvést, és most, hogy az egeket ostromolja a cipő (bocsánat, modernül: sneaker) őrület, a divatszín a fehér, de minimum világos színű talprész, ilyen gépek importjából hatalmas pénzeket lehet majd bezsebelni. Az első próba azonban az Eszter cipőjét és az álmaimat is összetörtre. Nem mondom, hogy nem volt már szörnyen megviselt, de darabokra málott szét a talpbetét alatti szivacs(?) ráadásul a koszcsíkok sem tűntek el az oldaláról.
Ami még említésre méltó lehet, hogy az elképesztő kinti páratartalom miatt nem sok értelme van a ruhákat kirakni száradni az erkélyre, ablakba. Egy szárítógép viszont túl sok helyet foglal a zsúfolt nagyvárosban aranyáron megvásárolt négyeztmétereiből a kicsi lakásokban, ezért sokan hordják csak szárítani a ruhákat ide.
A mosással 1 óra alatt végeztem mindenestől és elindultam "haza":










