Iskolapad és teniszpálya
Gőzerővel indít az ősz. Reméljük, az idei és vélhetően egyben itteni utolsó ilyetén évszakunk kellemesebb lesz, mint a tavalyi és valóban széppé varázsolja a “belle province”-t.
Már második hete tartanak az egyetemi óráim. Így utolsó körben még bevállalósabb lettem, két, azonos szinten lévő kurzust is felvettem: a felsőfokú nyelvtant és szóbeli kommunikációt. Az előzőn egy francia nő, Julie az oktató, akinek biztos vagyok benne, hogy szintén Szűz a horoszkópja, mert már-már kínosan precíz, kedvence a nyelvtan és az előre kiadott kurzustervtől való bármilyen eltérésre már most egy nagy ‘NON’ a válasza. Kire emlékeztet vajon:)?
A kommunikációs készségeket megcélzó kurzust egy lengyel férfi vezeti, aki szintén régóta nyomhatja az ipart a francia metropoliszban. Ő inkább amolyan szétszórt, álmodozó típus, aki minden erejével azon van, hogy élvezzük az óráját. Az amúgy olyan kezdő negyvenes Tomasz az első héten nem látott rendesen a szemüvegével, mert a nyáron kicsit romlott a látása. Erre beszerzett egy újabbat az elmúlt egy hétben, amit nekünk már két részletben mutatott meg (középen kettétört). Trop infantile, de a tárgya iránti szeretete mindent visz. Ezt hívják lelkes tanerőnek.
A két kurzus hallgatóinak a felében van csak kábé átfedés, és itt nem divat a bemutatkozás, de a kommunikációs órán a tanár így mérte fel a kezdeti tudásunkat, így ott megismerhettem a másik húsz embert valamennyire. Van itt kéremszépen minden már megint: orvosok, bankárok, diákok, anyukák GYES-en. Érdekes módon a spanyol ajkúak most kicsit visszaszorultak (pár kolumbiai és venezulai van a csoportban), helyettük azonban van két brazil (az egyik orvos, a másik idegkutató). A “második” nyelv a szünetben az arab: csak Egyiptomból vannak 3-an vagy 4-en, de az egyik asszony például iráni. És meglepően sok most a kanadai anglofónok száma, főleg Ontarióból. Van köztünk egy földtudományi doktoriját csináló brit srác, aki az óceánok melegedését kutatja. Akadnak még szírek, van egy srác Ukrajnából, de van egy lány Pakisztánból is, sőt valaki Új-Zélandot is megjárta már (az eredeti nemzetiségét nem hallottam jól, mert nekem háttal és halkan beszélt).
Alig várom, hogy jöjjenek a projektmunkák, amiket csoportban kell kidolgozni: ennyi nemzetiséggel, kultúrával együtt dolgozni igazi kihívás és nagyon sokat lehet tanulni belőle. Amúgy meg szinte pezseg a város: az óráimnak helyet adó egyébként ronda, lelakott és kényelmetlen épület felé illetve felől haladva érezni a lüktetést, a partihangulatot, a füves cigit, látni a rövidgatyás fiúkat és miniszoknyás lányokat a világ minden tájáról. Egyik este 9 után (addig tartanak az óráim) az egyik zebránál a sok hang között magyar szavak ütötték meg a fülemet: két egyetemista korú fiú beszélgetett egymással. Ez volt talán az ötödik alkalom 3 év alatt, hogy Montréalban spontán magyar szót hallottam közterületen.
Mindeközben Kanadában mától hivatalosan is beindult az október 21-re kitűzött szövetségi szintű választások kampányidőszaka. A meccs közel sincs lejátszva: minden lehetséges. Az előzetes statisztikákat, kérdőíves feméréseket látva itt is egy olyan mintázat körvonalazódik, mint az USA-ban: a part vidéki fiatalabb és etnikailag vegyesebb városlakók inkább aggódnak a környezetért és a magánélet megóvásáért, mint a prériken lakó idősebb, a hagyományos gazdasági szektorokban (mezőgazdaság, ipar) dolgozó, középső provinciák homogénebb lakossága. Itt leszünk majdnem végig, úgyhogy követjük az eseményeket angolul is, franciául is: nem maradtok hírek nélkül.
Még egy big news a hétvégéről: egy 2000-ben az ebben a blogban is már bemutatott Mississaugában született Biana Andreescu első kanadaiként nyert Grand Slam-tornát a Big Apple-ben. S nem is akárkit győzött le (idén amúgy már másodszorra): a nagy teniszkirálynő Serena Williamst. A román bevándorló szülők gyermekéből egy csapásra médiasztár lett: egyelőre nem látom benne a bájat, de a pályán tett eddigi gesztusai igen sportszerű viselkedésre utalnak, és a szakma meg van győződve róla, hogy ő az új Williams. Úgy legyen!
