Nyelem a könnyeim. Mindenki baszakodik velem. A testvérem ordibál velem. Minden este. Minden reggel. Mindig. Az anyám nem ért meg. Az apám egy nem normális ember. A barát... az állítólagos "barátaim" akik a szünetekben szarnak rám. De ha kell én legyek ott nekik mindig. Segítsek nekik nap, mint nap. Legyek velül kedves, aranyos, vicces jó pofika.. miközben a saját életemre...az én életemre basznak rá. Az hogy velem mivan, azt fasz se érdekli. Minden nap agyalok vajon mit kéne csináljak. Az idegrendszerem nembírja sokáig. Szarul bánnak velem az emberek. És ez nekem kurvára szar. Csak ezt ők nemtudják, nem veszik észre. Ha elmondom ezt bárkinek is nem értenék meg. Ezért írom ide ki. De bassza meg. Mintha itt jobb lenne a helyzet. Törődnek itt velem? Nem. Segítenek? Nem. Mellettem vannak ha kell? Nem. Megértenek? Talán. De nem hiszem hogy jobb lenne ettől nekem. Másnak lehet hogy jobb, mert látják hogy mással is van ilyen helyzet. De nekem nem lesz jobb. Soha. És ez a kibaszott szar. De nem kell törődni ilyennel. Hisz csak egy ember vagyok a sok közül