Immáron szerintem nem is fogom vasárnapi, illetve szerdai posztolásnak hívni ezt a kis beszélgetős-véleménykifejtős formátumot, amelyet az oldalamon csinálgatok, mert vasárnapon és szerdán kívül a hét minden napján posztolok lassan.
Mindenesetre ma is egy íróibb témát hoztam ide nektek, amelyet nem más ihletett, mint egy Agymosás mém, és egy ismerős incidense azzal kapcsolatban, hogy valakinek konstruktív kritikát fogalmazott meg, amely egy idióta bosszúhadjáratba torkollott. Szóval ma beszélgessünk el arról, hogy én mit gondolok a kritikus véleményről, valamint természetesen ti is bekapcsolódhattok ebbe a kommentszekcióban.
Így hát… Lendüljünk is bele!
Sokak életében eljön a pillanat, mikor megelégelik az íróasztalnak alkotást, és egy vagy több nyilvános felületre is kipakolják azt, amit eddig sikerült összehozniuk. Ilyenkor az ember leginkább pozitív visszacsatolásokra vár. Engem személy szerint konkrétan a porig romboltak először, minden ambíciómmal együtt aznap, amikor ezt megtettem. Az interneten sok a besavanyodott kobold, akik csak arra várnak, hogy egy kezdő kitévedjen eléjük, és megalázhassák. Nekem egy törzsre való ilyen goblinnal akadt dolgom akkor.
Jót tett a fejlődésemnek? Nem igazán, sőt, eléggé visszalökött, mind az írókedvemet, mind az alkotásba fektetett energia tekintetében. Vállon veregethetném magam, hogy erős voltam, és ez kellett, hiszen kitapasztaltam az internet rideg valóságát, és mégis továbbmentem… de… egy nagy lófaszt. Igazából az akkoriban még mániába hajló inger vitt tovább, hogy ezt csináljam, és jó sok tévutat is megjártam hasonló kultúr-orkok miatt.
Mindenesetre most valahogy mégis itt vagyok, írok, törekszem a fejlődésre, egyebek. Ennek pedig nem más az oka, mint a szupportívabb jellegű kritikus vélemények, amelyek nem arra mentek ki, hogy az írójuk maszturbálhasson egy jót a szobasarokban, mert megint megalázott egy tizenöt-tizenhat éves zöldfülűt.
Azt hiszem, kezditek már ti is látni, hová tart ez a poszt: igen, én rettenetesen fontosnak tartom a külső szemlélők létét egy alkotói folyamatban. Bétaolvasók, sima olvasók, akiktől az ember az élménnyel kapcsolatban kap visszacsatolásokat, ilyesmi. Rengeteg emberrel dolgozom össze ezen a téren, elég régóta., igaz, marha nehéz munka volt összelepkehálózni őket, és sok kóklerrel hozott össze a sors, akik inkább visszahúztak, mint segítettek.
Ettől függetlenül számomra ez egy pozitív végkimenetelű kalandnak számít. Sokat tanultunk egymástól ezekkel az alkotókkal. Sokak számára egyébként elég keserű szájízt hagynak a bétaolvasók, önjelölt kritikusok, egyebek, nem is hibáztatom őket. Másoktól hallottam olyasmit, hogy ők tök jól fejlődtek segítség nélkül is, szóval felesleges is ez a fajta véleménycsere. Én ezutóbbihoz hozzátenném: számukra felesleges. Én egyhelyben toporognék öt éve nélküle, pár sorstársammal együtt.
Nah, de ez innentől csak szószaporítás lenne. Igen, különbözünk individuális szinten, van, aki nem bírja annyira a kendőzetlen kritikát, van, akinek (ezek szerint) nincs is szüksége rá, illetve akadnak, akik rettenetesen igénylik. Kezdő alkotóként egyébként is elkerülhetetlenül bele fogunk botlani ebbe, így a létjogosultságáról nem is feltétlen éri meg vitát indítani, inkább a formájáról és a fogadásáról. Kiadott íróként pedig ez még inkább igaz, elég ránézni a moly.hu-ra.
A kéretlen kritika például elég ingatag talaj ezen a téren. Kezdők számára én ezzel már nem is élek, mert egyrészt akad egypár érzékeny lelkivilágú ember, akik nem feltétlen igénylik, hogy atomjaira bontsam a kedvtelésből kitett regényüket, másrészt sok a butthurt idióta, aki besír rajta, ha kiemelem, a baglyot nem j-vel írjuk. (Igaz történet alapján.) Számomra nem prioritás más slkotók fejlődése, ameddig ők nem kérik ebben a segítségemet, szóval meg is értem, hogyha nem viseli pár ember jól az ilyesmit.
Fogadni általában kétféleképpen szoktam: ha legitim dolog, akkor megpróbálok elbeszélgetni azzal, aki megfogalmazta, hosszasan visszafejtegetem az észrevételeit, az őrületbe kergetem, azután mérlegelek, megéri-e változtatni a vonalvezetése nyomán. Ha pedig csak valaki odanyög annyit, hogy „Szar, és amúgy is bántottam X Y-ont két éve azzal, hogy megemlítettem, a baglyot nem j-vel írjuk.” akkor a Cenzúra Szent Erejét veszem magamhoz, és törlöm a kommentet. Ezt főleg Wattpadon szoktam alkalmazni, mert nem szeretném, hogyha az olvasóim szimpla mocskolódást lássanak. Ezzel a döntéssel páran talán nem értenek egyet, és ezt el is fogadom, de változtatni nem tervezek rajta.
A kiadott íróknál a helyzet immáron más. A legtöbb helyen azt javasolják, egy ilyen kéretlen véleményt egy „Köszönöm.”-mel nyugtázzon az alkotó, és le van tudva. Mivel nem tervezek kiadásba kerülni, így nem is feltétlen van teljes rálátásom erre, de én szerintem szarrá stresszelném magam az ilyesmin, hiszen a kiadott írásom immáron egy stabil szöveg, nincs módomban változtatni rajta. Ettől függetlenül talán megpróbálnék eldumálni a kritika megfogalmazójával, ha az észrevételei javíthatják a jövendőbeli, kiadott munkáim minőségét, mindenesetre ez egy bonyolult ügy.
Ezektől függetlenül abban megegyezhetünk, hogy mindkét esetben elég kontraproduktív összehívni a fél ukrán maffiát, hogy bosszút álljon azon, aki csúnyákat mondott a regényünkre az interneten. Az ilyen bosszúhadjárat csupán az alkotót minősíti.
A kért kritika pedig egy teljesen más ügy. Itt szeretném megemlíteni, hogy nem mindenki szentember, aki kritikus véleményt fogalmaz meg, még akkor sem, ha építő jellegűnek szánja. Sokan próbálják a saját képükre faragni a művet, mások az ízlésük alapján határozzák meg, mi jó belőle, mi nem, egyebek. Ilyenkor természetes, ha az alkotó nem fogadja meg azokat a tanácsokat, amelyek – a saját meglátása szerint – rontanának a művön.
De ilyenkor a lehető legnagyobb türhőség flegmázni, maffialeszámolást játszani a kritika megfogalmazójával, személyeskedni, egyebek. Természetesen visszabontani azokat a bizonyos kérdéses pontokat nem bűn, és a bétaolvasó/kritikus/akárki sem feltétlen veszi instant sértésnek, ha nem világos minden elsőre (ha meg igen, akkor kapja be). Viszont itt egy ember a mi kérésünkre áldozott pár órát vagy akár napot az idejéből. Egyszerűen csak visszatetsző erre butthurt módon reagálni.
Minderről azért tartottam fontosnak egy-két szót beszélni, mert (ahogy a lenti Agymosás mém mutatja) egyre gyakoribbak a boszorkányüldözések, egyre több helyről hallom, hogy konstruktív vélemények miatt akarnak konkrét csoportok megfeszíteni személyeket. Szóval, ha két ember is egyetért, és osztja ezt a kis „élni és élni hagyni” alapú hozzáállást, én már nyertem valamit.
Köszönöm a figyelmeteket.
És még egyszer: ha valakinek van hozzáfűznivalója, lent a kommentekben bármikor kifejtheti.
