Vox Lilith

[tongueoflilith]

ha egyszer megkérdezed majd miért tiltottalak le watsappon a búcsúüzenetem elküldése után, majd megmondom, hogy azért, mert nem akartam egy olyan válaszra várni, amiről tudtam, hogy soha nem fog megérkezni

[tongueoflilith]

öt hónap után

nem azt írtam hogy hiányzol nem azt hogy gondolok rád minden nap nem azt hogy még mindig fáj csak annyit "boldog születésnapot a kislányodnak"

mintha egy kavicsot ejtenék a vízbe és figyelném hogy lesz-e hullám három órával később "köszönöm!" és egy fénykép a kislányról aki közben megnőtt mintha az idő nem kérte volna ki a véleményemet sokáig néztem nem téged, őt.

aztán reggel egy hüvelykujjnyi mozdulat a telefonom kijelzőjén egy like egy fekete viccre a válásomról és hirtelen tudtam hogy valahol még mindig felismered a hangomat.

[tongueoflilith]

pont ma egy éve hogy rámírtál de te nyilván nem tartod számon hiszen nem is gondolsz már rám te rohadék

[tongueoflilith]

életem legnehezebb napjait járom és amikor az éj rémei rám találnak árnyékként melléd fekszem gondolatban és az álom, mint kulcs, halkan kattan

[tongueoflilith]

nem bírom már

nem a hiány a legrosszabb hanem hogy nincs vége sosem lesz vége

hogy valahol élsz lélegzel nevetsz valaki más világában és én itt vagyok két állapot között mintha nem döntött volna még az univerzum hogy elveszítettél-e

én meg nem tudok továbbmenni mert nem mondtad ki hogy menj és nem tudok maradni sem mert nem hívtál vissza

csak lassan kivettél a mondataidból mint egy szó amit már nem használsz

csak ez a kibaszott köztes tér van ahol minden este egy kicsit újra megtörténünk a fejemben és reggelre eltűnsz

és én újra felépítem magam mintha nem lenne bennem egy hely ami csak rád van szabva

[tongueoflilith]

szar az összes vers amit írok rólad szétcsúsznak a sorok mint én amikor rád gondolok

nincs bennük semmi szép semmi nagyívű hazugság csak ez a nyers, ragadós hiány

de nem tudok nem írni

mert ha nem írok akkor csak ott állsz bennem néma, éles formában és nem lehet elviselni

így legalább amíg húzom ezeket a kibaszott sorokat veled tudok lenni egy kicsit

remélem sosem találod meg ezt a blogot

vagy lehet már láttad és cringeltél hogy „mi a szar ez”

és továbbgörgettél

és igazad lenne mert nincs itt semmi ami megmenthető

nincs metafora ami feloldana

csak én vagyok meg ez a pár szar sor

amiben még mindig téged próbállak valahogy életben tartani

[tongueoflilith]

ma felraktál egy képet magadról állsz a körúton arany hajadat süti a nap szinte világítasz csak a szemed látszódik csintalan belehalok így néztél rám sokszor mikor még nem kellett visszafogni semmit mikor olyanok voltunk mint két tinédzser két 40 éves kamasz akik nem tudják abbahagyni bele kell bújni a másikba vadul emlékszel? mikor a Duna parton a sötétben faltuk egymást csak a hold volt a tanunk azt mondtad a békabrekegést is elbasztam neked túlcsordultam romantikával imádtad pont így vigyorogtál most meg ugyanazzal a nézéssel valaki másra nézel arra, aki ezt a fotót csinálja mázlista szemétláda

[tongueoflilith]

felraktál egy videót az instára

a város lüktet benne mintha egyszerre verne minden szív mintha most tényleg történne valami amiért érdemes volt végigvárni ezt az egészet

nézem és nem mozdulok

hangerőt feljebb még feljebb hátha valahol a tömeg alatt megbújik a te hangod

egy levegővétel egy félnevetés egy „figyelj már” egy bármi

valami, ami nem mindenkinek szól csak nekem

de nincs semmi csak az ünneplés zajos teste

és én mégis kitalállak belőle

locsolod a pezsgőt biztos ragad a kezed valaki a válladra csap összekacagtok mintha soha nem lett volna más élet

megcsókolod a csajod hirtelen mintha ez lenne a világ közepe mintha minden most kezdődne

és talán egy fél másodpercre valami elcsúszik benned

egy gondolat egy rossz helyre eső fény

hogy vajon én hol vagyok hogy én mit nézek most hogy én ünneplek-e egyáltalán

de én itt vagyok egy másik országban egy másik életben és nem tudok felhőtlenül örülni

mert lehet, hogy lecseréltük az abuzív miniszterelnököt de az abuzív férjemet még nem

[tongueoflilith]

a WhatsApp archívum mélyére oda rejtettelek kilenc hónapja

hónapok óta tiltva vagy mégis

kiugrott a szívem amikor megláttam azt a kicsi zöld 1-est

[tongueoflilith]

haragszom rád

mert nem harcoltál mert hagytad, hogy én vigyem a kettőnk súlyát

hazudtál nem szavakkal hanem azzal hogy hagytad, hogy elhiggyem

hogy ez számít

hogy én számítok

„majd megoldjuk” mondtad mintha lenne egy ajtó amit csak később nyitunk ki

azt mondtad ezt akarod mintha a vágy valamit jelentene ha nincs mögötte lépés

haragszom mert olyan volt amilyen még soha és ezzel nem kezdtél semmit

mintha nem is lenne jelentősége hogy két ember így találkozik

mintha csak egy kurva epizód lennék amit letudsz aztán mész vissza a langyos leveshez a szép életedhez

és hagytad hogy egyedül égjek tovább

itt állok a sötétben

a szívem lángol hiába

mert előttem egy fal kurva nagy néma

nem hallak nem látlak

és most már tudom nem is jössz át rajta

és a legrosszabb nem az hogy nem jöttél, hanem hogy meg sem indultál.

[tongueoflilith]

gyász közepén találtál meg kifordulva, vérezve az út szélén a pokol bugyraiban jártam vad voltam, ruhám még tele hamuval életet leheltél belém belenyúltál a véres sebembe a húsba, mélyen fájnia kellett volna de csak ragyogott arany folyt nem vér mindketten meglepődtünk virágzott és burjánzott átmosott mindkettőnket a tiltott szerelem

[tongueoflilith]

állok az ablakod alatt nem látlak, de tudom hogy itt vagy

e-maileket olvasol a wikipédiát bújod éled azt az életed amiből én kimaradtam

felkelsz, kávét főzöl kotyogóst abból főztél nekem is

vajon felsóhajtasz közben? sajog egy kicsit a szíved?

benézel a fürdőbe és bevillan a kép ahogy előttem térdeltél?

ahogy minden istenedet elhagytad csak hogy két óráig enyém legyél

felesküdtél és komolyan gondoltad

mégis én állok itt az utcasarkon vérző szívvel

és azt sem tudod, hogy egy országban vagyok veled

[tongueoflilith]

„beléd tudnék szeretni” minden hangod nyers húsba mar, a levegő íze sós, a mellkasom belül ég, és én darabokra hullok, hangtalan, csontjaim között a hiányod kavar, mint vér. szívem üres csészékbe folydogál, a múltad és a jelened közt lebegve, falak nőnek testedből, ujjaim között az emléked jeges, a szíved hiánya mélyen, mint egy kést szúr, a bőrömön még ott a nyom, ahol egyszer szerettél, a tested illata még mindig ott, ahol nincs, és én roskadok, csendes, láthatatlan,

szökhetnénk, mondod, szavakból készült láncon, de te már a másik világban vagy, én pedig ott maradok, belül felrobbanva, ott, a hideg kék ajtó előtt, kifacsarva, a hiányod szélén, ahol a levegő vért ígér, és csak a hangod szakad rám. pedig én már nyolc hónapja szeretlek, mint valami megszállott démon, te szemétláda

[tongueoflilith]

ülök a konyhában, még sötét van de már csiripelnek a tavaszi madarak nem találnak ágat mint a szavak amik bennem köröznek.

próbálom őket leültetni egy papírra, de minden mondat félúton visszafordul.

valami mindig visszatart: a hangod emléke, vagy az a furcsa csend, amiben már nem beszélünk.

pedig tudnám, hogyan kellene kezdeni. tudnám, milyen egyszerű lenne leírni a neved.

de a legszebb szerelmes vers az, amelyik csak a papírnak vall.

[tongueoflilith]

hat hete nem beszélünk most bevillant a kép ahogy állunk a hármas metrón és csak te meg én tudjuk hogy fogjuk egymás kezét az ajtó mellett rejtve ujjaid az enyémre kulcsolva mintha véletlen lenne mintha nem égne át rajtunk az egész kék szerelvény emberek szállnak fel, le mi meg mozdulatlanul állunk mint két cinkos akik épp most lopták el a saját életüket egy percre nem volt jövő nem volt ígéret csak az a halk szorítás hogy itt vagy és én is itt vagyok hat hete nem beszélünk de néha még érzem a tenyeremben a helyed.

[tongueoflilith]

Kibírtál nélkülem két hónapot, kibírod nélkülem az életet is.