próba

Kiana Khansmith
Sweet Seals For You, Always

Discoholic 🪩
trying on a metaphor
Keni

Love Begins
DEAR READER
todays bird
YOU ARE THE REASON
Stranger Things

PR's Tumblrdome
Misplaced Lens Cap
Three Goblin Art
TVSTRANGERTHINGS

@theartofmadeline

祝日 / Permanent Vacation

⁂
Monterey Bay Aquarium

JVL

oozey mess

seen from United Kingdom
seen from Italy

seen from United States

seen from Argentina

seen from Malaysia
seen from United States
seen from United States

seen from Algeria

seen from France
seen from Spain
seen from United States
seen from United States

seen from United States

seen from United States

seen from Canada
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from Estonia
@trafonauta
próba
„Minden előadáskor érzem, hogy több is lehetnék” // SajátSzínház – Éljen soká Regina!
Traumatikus élményekről nem könnyű nyilvánosan beszélni, roma nőként pedig különösen nehéz. Az Éljen soká Reginá!-ban a történet mesélői végre azok, akiknek a hangja a legkevésbé hallatszik. Az előadás a SajátSzínház részvételi művészeti és kutatási program keretében készült és idén turnéra indult. Három vidéki helyszín után, a Trafóban két alkalommal is teltház előtt játszották. Horváth Katával, a program egyik vezetőjével és Horváth Zsanettel, az egyik szereplővel beszélgettünk. Katát személyesen, Zsanettet telefonon kérdeztük.
A SajátSzínház Szomolyán indult 2016-ban a SZOMARO roma civil szervezet közreműködésével. A program, az érintettekkel közösen, roma nők és az egészségügyi ellátórendszer kapcsolatát vizsgálta egy 10 hónapos folyamat során. 32-en fogalmazhatták meg az egészségügyi intézményekben – elsősorban anyaként – szerzett tapasztalataikat a digitális történetmesélés és a szociodráma eszközeivel. Ez a munka lett az alapja a 8 szereplős Éljen soká Regina! című dokumentumszínházi darabnak.
„A digitális történetmesélés során egyértelművé vált, hogy az intézményi helyzetek tétje a gyerekek megvédése. A gyakran ellenséges, elutasító, fegyelmező környezetben ennek különböző stratégiái lehetnek, az intézményekkel együttműködve vagy azok ellenében” – mondta Kata, aki kulturális antropológusként korábban több programban dolgozott Szomolyán, így már volt előzetes képe a helyi viszonyokról.
A téma komolyságát a darab könnyed hangvétele és humora ellensúlyozza, de egy pillanatig sem bagatellizálja az átélt esetek súlyát, fájdalmát. A feltehetően orvosi műhiba áldozatául esett kisgyermek elvesztését, a folyamatos gyámügyi fenyegetettséget vagy a kényszersterilizálást. És persze marad a kérdés: azért bánnak így ezekkel a nőkkel, mert romák, akár iskolázatlanságuk miatt, vagy mert nincs lehetőségük megfizetni a jobb bánásmódot, esetleg mindenki ugyanilyen bánásmódban részesül?
fotó: Csoszó Gabriella
„Van valami gyönyörű abban, hogy ’még nem’” // Arno Schuitermaker
„Határokat áttörő lények vagyunk” – mondta Salman Rushdie, és ez különösen igaz a holland Arno Schuitemakerre. Több szempontból is: darabjai lerombolják a néző és a táncos közötti határokat, összemossák a különböző érzékszervek felől érkező ingereket, mozgásnyelve áthágja a szabályokat. Európa szinte minden országában jártak már koreográfiái. A 2016-ban a Trafóban is bemutatott While We Strive után (melynek kapcsán szintén interjúztunk vele) a január 26-27-én látható új darabjáról, az I will wait for you-ról beszélgettünk: nézői elvárásokról, jetlagről, inspirációkról és még sok másról.
Az interjú nyomokban spoilert tartalmaz.
Trafó blog: Amikor a múlt héten időpontot egyeztettünk az interjúhoz, azt mondtad, hogy éppen nagyobb volumenű kérvényen/jelentkezésen dolgozol.
Arno Schuitemaker: Igen, de az már egy másik projektemhez kapcsolódik, aminek idén nyáron lesz a bemutatója. Ha minden jól megy, egy amszterdami fesztiválon fog premierezni. Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy olyan pályázati anyagot rakjunk össze, amire biztos kapunk támogatást, méghozzá minél előbb. Tavaly decemberben mutatták be az I will wait for you-t, addig az foglalt le teljesen, utána meg rögtön jött ez, szóval elég elfoglalt vagyok mostanában. (nevet)
TB: Már a tavalyi beszélgetés során is szóba került, hogy sokszor térsz vissza a korábbi darabjaidhoz inspirációért, újraalkotod őket. Hogy érzed most, a While We Strive-ra is ez a sors vár?
AS: A While We Strive-val még mindig turnézunk és mellette összeraktuk a „kisebb” verzióját is a darabnak; Franciaországban már többször is bemutatták. Lényegében az előadás rövidített változata, mindössze huszonöt perces (az eredeti egy órás – a szerk.), de arra nem mondanám, hogy a While We Strive újraalkotása. Az még várat magára.
TB: Hogy érzel egyébként a darabbal kapcsolatban manapság? Van, amit már inkább megváltoztatnál benne?
AS: Jó kérdés, már csak azért is, mert tényleg sokszor reflektálok a saját darabjaimra. Mit akartam elérni velük és legközelebb mit szeretnék másképp csinálni? Utóbbira általában az a válaszom, hogy a következő munkámat. Szóval az I will wait for you lényegében maga a válasz arra, hogy a While We Strive-hoz képest miben szerettem volna változtatni.
„Fontos lenne új irányok felé nyitni” // Szabó György a STAFÉTÁról
Ősszel harmadszorra hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában a STAFÉTA pályázatot. A cél a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása. A STAFÉTA az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotók és alkotói csoportok számára szeretne további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást biztosítani.
A pályázatról a Füge és a Jurányi ház munkatársa, Dorogman Hédi készített interjút.
Jurányi: Mennyire vagy elégedett a harmadik STAFÉTA pályázatra beérkezett anyagokkal?
Szabó György: Meglehetősen elégedett vagyok. Elolvastam azt a tizenötöt, amit a konzulensek kiválasztottak a közel kilencven pályaműből. A korábbi évekhez képest azt láttam, idén sokkal jobban megírt pályázatokat kaptunk. Több olyan érdekes ötlettel is találkoztam, ami kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet. Érdemes viszont elgondolkodni azon, hogy a tánc területéről miért érkezett be olyan kevés értékelhető pályázat. Fontos lenne, hogy új irányokba is nyisson a projekt, ne csak a színház felé.
J: A hivatalos kiírásban a színház mellett szerepel például a tánc és az újcirkusz is.
SZGY: Ha megnézed a pályázati űrlapot (ehhez regisztráció szükséges - a szerk.), visszalépsz egy cseppet sem rendhagyó világba. Több bátorsággal, több újítással kellene együtt járjon ez a pályázat. Létezik egy már kialakult, jól bejáratott esztétikája ennek a világnak, ami időről időre visszaköszön, pedig sokkal komolyabban kellene feszegetni a határokat. Az egyetlen újcirkusz pályázat, ami a kuratórium elé került, a Freak Fusion fightinGravity előadása volt, ami a Trafóban valósult meg. Fontos lenne elkalandozni az újcirkusz irányába és még több lehetőséget biztosítani ezeknek az előadásoknak, mert nem állnak rendelkezésre komolyabb anyagi források. Ráadásul ez a terület a mai napig kissé lenézettnek számít.
A STAFÉTA idei nyertesei
J: Három éve hívta életre a STAFÉTA pályázatot a főváros. Érezhető már valamiféle hatás?
SZGY: Korai lenne erről még bármit is mondani, mivel eddig két pályázaton vagyunk túl, a harmadiknak pedig december 1-jén volt az eredményhirdetése. Az biztos, hogy hiánypótló, és reményt ad jó pár embernek, hiszen nyolcvanöt pályázat érkezett be legutóbb is. Évről évre többen pályáznak, ami azt mutatja, igény van arra, hogy új előadások születhessenek külső támogatásból. Nagy kérdés, hogy a Jurányi, a Szkéne, a Trafó, a Műhely Alapítvány és a SÍN által képviselt értékek mennyire képezhetnek egyfajta irányt. Jelenleg egyáltalán nem látom azt, hogy ebből megerősödve kerülhetnek ki. Azt a fajta következetes építkezést, mint amit például Ördög Tamás csinál (Dollár Papa Gyermekei), nagyon kevés alkotónál látom. Közben természetesen Tamásnak is rengeteg segítség kell ahhoz, hogy az előre lépések megtörténhessenek.
J: Kurátorként miért veszel részt szívesen a STAFÉTA pályázatok elbírálásában?
SZGY: Jó, hogy abban az izolált munkastílusban, amiben benne élünk, időnként másokkal is találkozhatunk, másokkal is együtt gondolkodhatunk, dolgozhatunk. Ezekben a helyzetekben igyekszem nem túl domináns lenni, éppen azért, hogy mások értékítéletei is érvényesülhessenek. Egészen sokszor jutottunk közös nevezőre, gyakran fogalmaztunk meg egybehangzó pozitív véleményt a bírálatok során.
J: Mi az, amin esetleg mégis változtatnál a STAFÉTA pályázat esetében?
SZGY: Az egészet nyitottabbá tenném. Ahogy mondtam, egy kialakult világban gondolkodnak az emberek. Ez rendben is van, de mégis kevés olyan példát látok, amikor szembe szállnak az alternatív konvenciókkal. A pályázat kiírása hagyományosabb hangot üt meg. Más kérdés, hogy mit akar a pályázat kiírója, és mit látnak ebbe bele a pályázók.
J: Több hasonló kezdeményezésre lenne szükség?
SZGY: A STAFÉTA esetében kisebb struktúrák kezelik a folyamatokat, így több figyelem jut mindenkinek. A nagyobbak esetében a szándékok dedikáltsága nem egyértelmű. A STAFÉTA esetében azt mondtuk, kapjanak lehetőséget a fiatalok, de tény, hogy ez sok olyan alkotónak rosszul esik, aki már nem feltétlenül tartozik bele ebbe a korosztályba. Valahogy normális egyensúlyt kellene teremtenünk.
J: A pályázatok esetében vannak közös bírálati szempontjaitok?
SZGY: Mindenkinek megvannak a maga szempontjai. Abszolút szabad, liberális döntési mechanizmus érvényesül a bírálati szakaszban. Mindenki elmondja az egyéni véleményét, amit lefordítunk számokra, aztán összesítünk.
J: Mik a te bírálati szempontjaid?
SZGY: A legfontosabb talán az, hogy mennyire ígéretes a pályázat, mennyire szorgalmazza az adott területen az előrelépést, reális-e, játszható-e a dolog, az a létszám nem eltúlzott-e, a pályázat mértéke, a pályázó produkciós elképzelése harmonizálható-e? Szeretne-e izgalmas, akár teljesen új dolgokat létrehozni, de lehet, hogy erre az a 3 millió forint kevés. Ahogy az élet is egyre drágább, úgy a költségek is emelkednek. Tény, hogy a produkciók nem akarnak nagyok lenni. Az megint más eset, ha valaki viszont egyből valami nagyot akar, de nincs meg hozzá a tapasztalata. Olyankor maga a pályázat kerülhet önellentmondásba.
J: Milyen az összbenyomásod a pályázatokkal kapcsolatban?
SZGY: Abszolút pozitív. Nagy dolog, hogy a főváros fölvállalta, hogy segíti a függetlenek helyzetét. Kevés ehhez hasonló pályázat létezik jelenleg. Idén legalább négy-öt olyan pályázati anyaggal találkoztam, amiket szívesen megnéznék majd. Ez magasabb arány, mint ami a korábbi évek STAFÉTA pályázatait jellemezte. Komoly szakmai problémát jelent viszint, hogy a színházi területen, amit a FÜGE képviselt, illetve a tánc területén, amit pedig a SÍN és a Műhely Alapítvány, kívánatos lenne, hogy fejlődjenek a rásegítő struktúrák, produkciós irodák. Az a benyomásom, hogy a művészek magukra vannak hagyva a problémáikkal, szükségük lenne külső segítségre. A működőképes társulatok mögött már van valamiféle struktúra. Ehhez természetesen pénz kell.
A harmadik STAFÉTA pályázat másik nagy kérdése az volt, hogy vannak olyanok, akik szinte már őspályázóknak tekinthetők, és ha ők kikerülnek ebből a kategóriából, mi történik majd velük. Ez valamiféle ugródeszka számukra, de mi van azokkal, akik már egy ideje elkezdték a pályájukat? Lőrinczy György kurátortársamnak, az NKA alelnökének fel is vetettem ezt a dolgot, mivel nem látom megoldottnak a kérdést. Azt is közösen döntöttük el, hogy a Trafó utolsó alkalommal vett részt a pályázatok elbírálásában, mivel érintett ebben a tárgykörben, így a jövőben a végső döntésnél nagy valószínűséggel nem lesz ott senki a részünkről
J: A Trafó is figyelmet szentel a fiatal tehetségeknek, hangsúlyt fektet a támogatásukra.
SZGY: A produkciós támogatások fokozhatják az alkotók bátorságát. Franciaországban működik egy ONDA nevű szervezet, ami pénzügyi támogatással, szakmai segítségnyújtással fokozza ezt a bátorságot. Valahol a STAFÉTA pályázat is hasonlót jelent, csökkenti a rizikókat. Van jó néhány olyan produkció, amelynek az alkotói biztosak lehetnek abban, hogy valamelyik játszóhely – gondolok itt a Szkénére, a Jurányira, a Trafóra, mivel a MU és a Bethlen Téri Színház sajnos nincsenek abban a helyzetben – befektet némi pénzt az alkotásukba. A pályázatok jelentős része így ezeken a helyeken, a Szkénében, a Trafóban és a Jurányiban, kis részük pedig a Bethlenben és a MU-ban valósul majd meg. Ennek tehát egyértelműen szakmai okai vannak – a kis befogadó intézmények közül a passzívaknak alig van pénzük. Kis stábbal üzemelnek, nincs jelentős kommunikációjuk sem. A kommunikáció ma nem egyemberes feladat, hanem csapatmunka. Jeleztem Lőrinczy Gyurinak, hogy ezeket a kisebb intézményeket valahogy meg kellene erősíteni anyagilag azért, hogy hatékonyabbak, dinamikusabbak, láthatóbbak lehessenek.
J: Az a fajta tehetséggondozás, amit a Trafó hosszú évek óta végez, továbbra is fontos célkitűzést jelent számotokra?
SZGY: Őszintén szólva azért tartjuk ezt fontosnak, mert az oktatás általános színvonala gyengül. Próbáljuk a művészet irányába érzékenyíteni az embereket. Attól tartok, az absztrakt felé kevéssé működik ez a dolo: az absztraktabb formák vonzereje sokkal kisebb.
Dorogman Hédi
A STAFÉTA idei nyertesei
Znajkay Zsófia: Rendezői változat, Szkéné, 2018.02.05 STEREO Akt: Védett férfiak, Jurányi, 2018.02.15 Hegymegi Máté: Woyzeck, Szkéné, 2018.06.08Ű Pass Andrea: Eltűnő ingerek, Trafó, 2018.10.27 Daoud Dániel – Kliment János – Somló Dávid – Szabó Veronika: Tesz-Vesz Város, Trafó, 2018. 11.05 Vadas Zsófia Tamara – Tóth-Márton Emil – Gryllus Ábris: NIBIRU (munkacím), Trafó, 2018.11.23 Kurta Niké – Tési Dóra: Küszöb (munkacím), Jurányi, 2018. 12.01 Kelemen Kristóf SZ.: dosszié, Trafó, 2018.12.07
UH Fest 2017: Gudrun Gut és a Monika Werkstatt a Trafóban
Az elmúlt évek hagyományát folytatva az egy héten át tartó és Budapest különböző helyszíneit bejáró UH Fest idén is a Trafóval közösen megrendezett estén kezdődik, vasárnap, október 1-én. A fesztivál nyitóestéjének vendége az idén húszéves Monika Enterprise kiadó alapítója és négy művésze, azaz Gudrun Gut, Danielle De Picciotto, Barbara Morgenstern és Sonae.
Gudrun Gut a berlini undergound elmúlt 40 évének kultikus és ikonikus nőalakja. Benne volt az Einstürzende Neubauten korai felállásában, a német újhullám kulcsfigurája volt a Din A Testbild tagjaként, majd a Malaria! alapítójaként, de a Neue Deutsche Welle nem szorította korlátok közé: Gudrun Gut nem csupán zenész, hanem performansz művész, "feminista agitátor", fesztiválszervező, rádiós műsorvezető és DJ, aki a kilencvenes évek technomozgalmában is fontos szerepet játszott. 1997-ben megalapította a Monika Enterprise nevű kiadót, amely a berlini kísérleti pop és klubzene különféle generációinak és nőalakjainak platformjává is vált az elmúlt 20 évben.
Gudrun Gut
Ezt a húsz évet ünnepli a Monika Werkstatt című műsor, amelynek keretén belül Gudrun Gut három társával együtt lép fel Budapesten. Az amerikai születésű Danielle De Picciotto szintén sokszínű kulcsfigurája Berlinnek: a Love Parade és a Tresor klub társalapítója, a Crime & the City Solution tagja, Alexander Hacke állandó alkotótársa, író, interdiszciplináris művész. Barbara Morgenstern zeneszerző, kórusvezető és elektronikus zenész, a Monika Enterprise egyik legfontosabb művésze, Robert Lippok alkotótársa, a Rimini Protokoll dokumentumszínházi társulat állandó közreműködője. Sonae bemutatkozó lemeze 2015-ben jelent meg a Monikánál, a többiekkel ellentétben az ő tevékenysége a kölni kísérleti klubélethez köthető: koncertszervező, zeneszerző, DJ.
Emberek úton // képek a 4-6-oson, vitaszínház a klímavándorlásról + Mundruczó: Winterreise
A Journeys Festival International programjain menekült művészek munkáit – vagy művészeti projekteken keresztül a menekülő emberek tapasztalatait – lehet megismerni. A Trafó 2017-ben a több éven keresztül futó fesztivál egyik európai partnere.
A Journeys keretében a menekültválságra figyelmet felhívó képek kerülnek a 4-6-os combinóra május közepétől (ezek előfutárait láthatjátok már pár hete a Trafó külsején is), május 17-én pedig a Víz/választó vitaszínházban szakértők segítségével ismerhetitek meg jobban az időjárás okozta vándorlás aktuális problémáját. Május 12-13-án, a témához kapcsolódóan Mundruczó Kornél koncertszínháza, a magyarországi menekülttáborokban is készült Winterreise megy a házban.
„Ott helyben, először és utoljára” // Kárpáti Péter (Két nő, Dongó, Dreamingpool)
Kárpáti Péter író-rendezővel a Trafóban futó darabjairól, az improvizációra építő és klasszikusan rögzített előadások viszonyáról, és utazásról beszéltünk. A Két nő (Titkos Társulat) november 24-én, a 11 napos workshop után nyílt próbára kerülő Dreamingpool (K. V. Társulat) november 28-án megy a házban.
Trafó blog: „Mind megyünk valahová, mind egyfelé, egymáshoz szorulunk a hajófenéken, egyedül vagyunk, és körülöttünk a Víz…”. A Dreamingpoolban a migrációval, a menekültválsággal foglalkoztok?
Kárpáti Péter: Nem. A HOPParttal már volt egy kivándorlással kapcsolatos előadásunk a Trafóban, a Hungari. A Dreamingpoolban inkább metaforikus utazásról van szó.
TB: Ez mit jelent?
KP: Az utazás nem csak térben történhet. Belső utazást is jelenthet. A múlt elengedését, az új felé való kitárulkozást. Improvizációval dolgozunk. Sőt, azok a nézők, akiknek kedvük lesz, be is szállhatnak majd egy-egy saját történet megosztásával. A Dreamingpool több vonatkozásában kísérlet, kipróbálunk néhány új technikát, a végén pedig tartunk egy nyílt próbát, a nézők bevonásával. Ez lesz 28-án. És akkor meglátjuk, érdemes-e folytatnunk tovább… A nyílt próbán lesznek rögzített színházi jelenetek és szabad improvizációs részek is – ezek ott helyben történnek majd először és utoljára.
A Trafóban megy még két improvizációra építő darabom, a Dreamingpool tulajdonképpen egy harmadik módszertani kísérlet.
TB: A másik kettő a Dongó és a Két nő. Itt mi volt a módszer?
KP: A Dongót a k2 színészeivel csináltuk. Azt az improvizációs technikát használtam, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatóként is szoktam. Nem a pörgetésre, fordulatokra, poénokra törekszünk, hanem az emberi viselkedés vizsgálatára. A színészek teljes szabadsággal vesznek részt ebben. Az improvizációk hanganyagát kigépeljük, és ebből készülnek a már sűrített és rögzített színházi jelenetek. Ennek már csak a ritmusában van némi különbség a hagyományos előadáshoz képest, illetve hogy a színészeknek intenzívebb a viszonyuk a saját maguk által megalkotott szerepükkel.
A Két nő színházi nyelvét tekintve radikálisabb a Dongónál, mert nincs szövegkönyve. Az előadás szerkezetét, történetét, fordulatait rögzítettük csak, ezen belül minden alkalommal új improvizáció történik. 24-én lesz a 19. előadás. Érdekes, hogyan fejlődik, változik a darab. A színészek egyre magabiztosabban mernek elszakadni a korábbiaktól, új témákat, új problémákat hoznak be. A nagy vonalak ugyanazok, de a részletek egyre bátrabbak és szabadabbak. Szakmailag nagyon érdekes ez a munka: hogyan lehet egy előadást anélkül rögzíteni, hogy a szövege rögzítve legyen. Szabad is csak úgy lehetsz, ha pontosan tudod, honnan rugaszkodsz el. Szakmailag számomra ez a legizgalmasabb előadásom idáig.
A Dreamingpoollal bizonyos értelemben még tovább megyünk. Itt már nem csak a színészek improvizálnak, hanem a nézők is beszállhatnak. De csak, aki szeretne. Senkit nem fogunk bármire kényszeríteni vagy vegzálni.
TB: Az improvizációs technika mit jelent pontosan?
KP: A hagyományos, rövid, ötletességre építő improvizációtól alapvetően abban különbözik, hogy ezt az improvizációt hosszú előkészítő fázis előzi meg. Felépítjük az emberi kapcsolatokat, életeket. Csak a lehető legfontosabb kereteket határozom meg, azon belül mindent ők találhatnak ki. Ez tart hosszú ideig. A viszonyok felépítése után kezdünk improvizálni. Ez a fajta hosszú improvizáció arra törekszik, hogy minél jobban hasonlítson a való élethez, az élet ritmusához. Az benne a különös, hogy nincs benne különös: olyan, mint az élet.
(Életjáték témában javasoljuk Charlie Kaufman nem szívderítő Synecdoche, New York c. filmjét, amiben Pihilip Seymour Hoffman játszik amúgy hatalmasat – bn).
TB: Ilyen szabad gyakorlatok mellett mennyire motivál a klasszikusabb, rögzített rendezés?
KP: Folyamatosan dolgozom mint író ilyen darabokban is. Most volt például bemutatónk Bodó Viktorral Hamburgban, két éve is volt (Én, a féreg), decemberben pedig egy új munkát kezdünk Bécsben. A Trafóban évad végén bemutatjuk a Tótferi című darabomat. Ez is hagyományos munka lesz, bár arra mindig törekszem, hogy minél több felelősséggel vonjam be a színészeket.
TB: Ahogy leírtad az improvizációs technikákat, erősen támaszkodsz rájuk, a gondolataikra. Milyen tapasztalataid vannak?
KP: Elég rosszak. Sok terepen próbálják lenevelni a színészeket az önállóságról. Úgy szocializálódnak, hogy a rendező mondja meg, mi fog történni. Zseniális gondolkodású emberekkel kell néha megértetnem, hogy az is érdekes lehet, amit ők gondolnak. Én elsősorban „pedagógusból” dolgozom, nem „rendezőből”. Van arra egyfajta képességem, hogy emberekből kicsalogassak minél többet, és a sok gondolatot óvatosan egy irányba tereljem. Számomra ez okoz örömöt. Tudok instruálni, ha kell, de együtt gondolkodni sokkal izgalmasabb, bár nehezebb.
TB: Mivel lennél elégedett most a 11 napos workshop után a Dreamingpoolban?
KP: Ez a nyílt próba fából vaskarika. A workshop lényege maga a munka. Egy produkció nem készül el 11 nap alatt. Akkor lennék elégedett, ha ez az első 11 nap olyan tartalmas és izgalmas lenne, ha a 12. napon erről egy érdekes lenyomatot tudnánk adni a nézőknek. A 11 nap fontos, a 12. meglepetés lesz számunkra is. Tényleg mint egy Surprise Party (Kárpáti szintén HOPParttal közös korábbi darabjának címe– bn). Fogalmam sincs még, pontosan mi fog történni.
x&y fotós próba - csütörtöktől négy este új Frenák-darab a Trafóban! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
x&y fotós próba - csütörtöktől négy este új Frenák-darab a Trafóban! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
x&y fotós próba - csütörtöktől négy este új Frenák-darab a Trafóban! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Nyúzzatok meg (fotós próba), csüt-péntek premier! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Nyúzzatok meg (fotós próba), csüt-péntek premier! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Nyúzzatok meg (fotós próba), csüt-péntek premier! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Nyúzzatok meg (fotós próba), csüt-péntek premier! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Nyúzzatok meg (fotós próba), csüt-péntek premier! (at Trafó - House of Contemporary Arts)
Virtus, fotós próba. Péntek-szombat este premier!
Virtus, fotós próba. Péntek-szombat este premier!