““Az “A bizonyos lány”. Hm. Rengeteget rágódom ezen a témán mai napig, és minden, de tényleg minden egyes nap. Pedig már 7 éve történt. Annyi mindent tudnék mesélni igazából, hogy abból már egy jó kis dráma is kijönne csinos kis kötetben. Mégis próbálom a kérdés kapcsán vázolni. Tanulság, tapasztalat. Tudjátok srácok és igazából nem csak srácok, mert minden embernek van az élete során egy személy, A személy, aki annyira meghatározó, annyira beléd ég, hogy 7, 20 vagy 50 év múlva is ő lesz A és ezután sorolhatnék ezer dolgot, igazából a minden. Hát velem is megtörtént, és a mai napig siratom, és a fejemet verem, hogy elszalasztottam Őt. Szégyen vagy nem (szerencsére névtelen a dolog), de most ahogy ezeket a sorokat írom kicsit párás is lett a szemem. Megismertem életem nőjét, életem szerelmét. Tűnhetek papucsnak, de csak az gondolja így, akivel nem történt még meg. Már a megismerkedésünknél is volt valami a levegőben, de csak majd egy évvel később jöttünk össze. A sors keze volt benne, hiszen annyi véletlen és szerencse kellett hozzá. Az első pár alkalom után éreztem, hogy kell nekem. Az első pár hét után pedig beleszerettem. Fülig. Nem volt még velem ilyen (tudom nem is lesz már), a haverjaim basztattak is, hogy menjünk csajozni, de én nemet mondtam. Nekem ott van Ő válaszoltam. A kapcsolatunk más volt, mint a legtöbb kapcsolat. Rengeteg hullámvölgy, vita, békülés, kiabálás. De nem bírtuk egymás nélkül, szó szerint megőrültünk a másik nélkül. Én nem vagyok egy enyelgős típus. Nem bújtam elégszer, nem csókoltam elégszer, nem mutattam ki neki elégszer, mennyire is szeretem. Ő volt az a lány, aki mindent megtett értem. Mindig ott volt nekem, számíthattam rá, pedig rengeteg gondom volt akkoriban. 21 voltam, az életem alapjait kellett megteremtenem. Sokszor rajta vezettem le. Sőt szinte mindig rajta. Nem tudom megmagyarázni miért. Talán azért mert tudtam, hogy mindig ott lesz nekem, mindig éreztette hogy szeret, nem is tudom. Idióta voltam. Aztán valahogy egyre hidegebb lettem, pedig ugyanúgy szerettem, ugyanúgy ő volt a mindenem, de az élet megviselt. Munkahelyi problémáim is voltak és egyéb. Elhanyagoltam. Más lányokat is bejelöltem, de nem azért mert nem szerettem, vagy nem őt akartam. Sosem csaltam volna meg, de valahogy mégis hiányzott hogy talán még “versenyképesnek” vagy talán “kapósnak” érezzem magam. Így utólag visszagondolva ez önbizalomhiány volt nem több. Tudjátok, 28 vagyok, lassan a családalapítás következik. És így már kellő bölcsességgel üzenem nektek srácok, és jól figyeljetek!! Nem éri meg! Nem éri meg a sok buli, a szoknyák hajtása, a flörtök, a kanbulik. Ez mind-mind ideiglenes. Ha megtalálod azt a lányt, akiről tudod, hogy ha majd visszagondolsz, mindig ő lesz az első, aki eszedbe jut, akivel bármikor újrakezdenéd. Akivel le tudnád élni az életed! NE HAGYD ELMENNI!! Minden egyes csaj fűzése, Ő utána már csak unaloműzés. Valami szarság, hogy lefoglald magad és ne gondolj rá. Az elején lehet úgy érzed, hogy ez buli, és hogy megy ez még neked, menő vagy. De ez gyorsan elmúlik, hidd el nekem. Minden egyes randin ő jár a fejemben. Éreztem én jól magam más nő társaságában. Tudtam én nevetni mással is. De azt az érzést senki nem tudta nekem megadni amit Ő. Azt a mosolyt sosem láttam többé, az az illat sosem csapta meg többet az orrom. Mindig megnevettetett, pedig nem is vicces dolgokat mondott, de annyira édes volt. Imádtam! Vicces volt, elképesztően gyönyörű és csinos. Kedves volt, mindig próbálta a jót keresni az emberekben. Bármit kértem tőle, annyira látszott rajta, hogy szeretettel teszi. Mindig meglepett valami aprósággal. Mindig a kedvencemet főzte. Ő volt a tökéletes nő. Akkor is, de most még jobban.. Mégjobban, mert azóta mégtöbb nőt ismertem meg, és egyre jobban jövök rá, hogy megközelíteni sem tudják. Majdnem 30 évesen rájöttem, hogy a pénz nem boldogít úgy, mint azt fiatalon hittem. Az egyik vezető vállalkozásnál dolgozom, nem panaszkodhatom. És az ember rájön, mindig rájön, de mindig későn hogy semmit nem ér a pénz, a szép ház, ha nem tudod kivel megosztani. Az elején említettem a családalapítást. És emiatt mondom nagyon komolyan, hogy ha megtalálod el ne ereszd semmi hülyeség miatt!!! Mert minden egyes alkalommal mikor egy nővel randevúzom Ő jár a fejemben, és AZ, hogy bárki is lesz a feleségem, bárki mellettem fekszem le vagy kelek fel, nem leszek teljesen boldog soha. És még lelkiismeret furdalással is kell élnem minden egyes nap hátralévő életemben, mert egy bár csodás nő mellett leszek majd, sosem fogom úgy szeretni mint Őt. A gyerekeim anyja nem Ő lesz. A feleségem nem Ő lesz. És én semmit sem tehetek már, mert már egy másik férfi adja meg neki azt, amit nekem kellett volna akkor, és mindig. Minden egyes nap utálattal nézek tükörbe, mert elengedtem. Az enyém volt, csakis az enyém. Utólag jöttem rá, hogy Vele volt meg mindenem. És arra is most jöttem csak rá, hogy mindenkiben Őt kerestem. Azt a gyönyörű óriási szemeket, azt a hangot, azt a nevetést. Csak egyszerűen Őt. Jó esetben még kétszer ennyi év áll előttem, és tudni, hogy csak boldogtalanul és félemberként tölthetem csak el. Nem tudom elmagyarázni ez milyen egy kibaszott szar érzés. Az egész életemet elrontottam. És hidd el nekem nem éri meg. Kurvára de nem éri meg a “szabadság” vagy a “nyugalom” mert mindent megadnál mikor már késő, hogy csak egy percig is idegesítsen, mert igazából még azt is imádtam benne, vagy azt ha megsértődött. Bár névtelen a cikk, de mivel egy női portálon van, igazából remélem, hogy látni fogja, mert sosem volt alkalmam elmondani ezeket neki. Szeretem és fogom is 90 évesen is. Az utolsó pillanatomban is rá fogok gondolni. Ezért mondom nektek ilyen nyomatékosan, hogy ne basszátok el az életeteket. Ne mást tegyetek a legszerencsésebb pasivá a világon, hanem magatokat! Ha ez sem elég, hogy felfogd, meg is érdemled, ahogy én is. És bánom minden egyes nap. De nekem senki nem mondta ezt el így. Remélem más legalább tanul az én hibámból!“”
—
