We do not possess imagination enough to sense what we are missing. Jean Toomer
he wasn't even looking at me and he found me
Show & Tell
d e v o n
will byers stan first human second
almost home
Xuebing Du

#extradirty
Sweet Seals For You, Always
Today's Document

roma★
2025 on Tumblr: Trends That Defined the Year

Product Placement

JBB: An Artblog!

titsay

shark vs the universe
ojovivo

JVL
h

PR's Tumblrdome

@theartofmadeline

seen from United States
seen from Switzerland
seen from United States

seen from United States
seen from Malaysia
seen from Canada
seen from Bangladesh
seen from Chile
seen from Mexico

seen from United States

seen from Bangladesh
seen from United Kingdom
seen from Canada

seen from Russia
seen from Brazil

seen from Colombia
seen from Kosovo

seen from United States
seen from United States

seen from Chile
@bookmotto
We do not possess imagination enough to sense what we are missing. Jean Toomer
Ez a megfoghatatlan tulajdonság, ami a fehérség képzetét idézi, amikor leválik a jóindulatúbb asszociációkról, és egy önmagában rettenetes dologgal párosul, emeli a legmagasabb szintre a rettenetet. Nézzétek csak meg a sarkok fehér medvéit és a trópusok fehér cápáját; mi teszi őket azzá a transzcendens borzalommá, amik, ha nem a sima, végletes fehérségük? Az a hátborzongató fehérség az, ami olyan visszás ártatlanságot sugároz, ami még a rémítőnél is utálatosabb, a tárgyuk öntudatlan diadalára. Ezért van az, hogy még a rémítő agyarú tigris sem rendíti meg annyira a bátorságot a maga lobogószerű bundájában, mint a fehérbe burkolózó medve vagy cápa.
– HERMANN MELVILLE Moby Dick (1851)
„Csak üres égbolt vagyok, egy emberi napfogyatkozás” (S. A.)
Jeruzsálem és én olyanok vagyunk, mint egy vak és egy nyomorék: Ő ellát helyettem Egészen a Holt-tengerig, egészen az idők végéig. Én pedig a vállamon viszem, És súlya alatt tántorogva lépkedek a sötétségben. Yehuda Amichai
Amikor egy növény érzi, hogy közeleg a vég, összeszedi az erejét, és kiprésel magából egy magocskát, amelyet elereszt, épp mielőtt elsorvadna. Azt reméli, így élni fog a halála után is. Növénytan kezdőknek
„Őszi tejben leng a világ bizonytalanul.” (Király László, 1980. november 26.)
Ahol a biztos talaj áldását megvetik, áldozatai lesznek annak a kifürkészhetetlennek, mely az állóvízben ősvilágian vár. (Walter Benjamin)
Az igaz háborús történetnek soha sincs erkölcsi tartalma. Nem nevelő hatású, nem erényre buzdító, nem a helyes viselkedésnek szolgál mintájául, nem tartja vissza a férfiakat mindazon dolgoktól, amelyeket a férfiak mindenkor elkövetni szoktak. Ha egy ilyen történetnek erkölcsi tanulsága van, ne hidd el. Ha egy háborús történet felemelőnek látszik, ha úgy érzed, a nagy pusztításban mégiscsak megmaradt valami kis emberi tartás, akkor bizony bedőltél egy ősi, rettenetes hazugságnak. Nincs emberi tartás. Nincs erény. Az igaz háborús történet arról ismerszik meg, hogy kizárólagos, félreérthetetlen ismérve az ocsmányság és a gonoszság. Tim O’Brien: Miről ismerszik meg az igaz háborús történet (Gy. Horváth László fordítása)
A természet nem ismer megsemmisülést, csak átalakulást. Mindaz, amire a tudomány tanított, s tanít továbbra is, azt a meggyőződést erősíti bennem, hogy szellemi létünknek nem vethet véget a halál. —Wernher von Braun
Mindnyájan mindenkor azonos pillanatban vagyunk, hogy változónak látszik, azért történik, mert különböző fokú késedelemben élünk. Az idő nem egyéb, mint a káprázat okozta zavar. Az elveszett valóság pótlására támadt rögeszme. – Hamvas Béla
A lópofákat és az emberek arcát, a parttalan élő áradatot nézve, amelyet az én akaratom támasztott, és amely a bíborvörös alkonyi sztyeppén a semmibe száguld, gyakran gondolok rá: hol vagyok Én ebben az áradatban? Dzsingisz kán
“A hatalom világával csak gyermeki kapcsolatom volt.”
Oszip Mandelstam
„Semmi, amit megölelhetnék. Semmi, ahol térdre hullhatnék, végtelen hálámban.”
Albert Camus
A fiú kiment játszani. Amikor kinyitotta az ajtót, meglátta a világot. Ahogy átlépett a küszöbön, árnyékot vetett. Ekkor született meg a gonosz, és a gonosz követte a fiút. Inland Empire
Az emberiség középúton lebeg az istenek és az állatok közt. PLÓTINOSZ
Midőn az óriási Tél Vezérli, jókedvű vezér, Borzas hadát az ember ellen, Bevetve fagyát és havát – Ünnepi kandallómelegben Fölszikráznak a lakomák.
Pestis!, szörnyű cárnő, fölér A Téllel: pusztító veszély, Henceg a gazdag aratással; És napra éj az ablakot Koccantja sírásólapáttal... Akadnak segítő karok?
Mint vadóc Telek évadán, Bezárkózunk Pestis okán! Elménket alkoholba fojtjuk, Tűz gyullad, telik a pohár, S lakomán, bálon azt rikoltjuk: „Dicső Pestis! Vivát, Ragály!”
Mámor fűt csaták kezdetén, S komor szakadék peremén, És a felbőszült óceánban, Sűrű sötétben éppen így, S arábiai hurrikánban; S a Pestis szintén mámorít.
Minden, mi életére tör A halandónak, kész gyönyör, És pont ez a kimondhatatlan Kéj – az öröklét záloga. Boldog, ki forró izgalomban Rádöbbent erre valaha.
Így hát – hála neked, Ragály, Minket nem borzaszt sírhomály. Teljesítsd vállalásodat jól! Habzik mindahány poharunk, Bár lehet, egy rózsás ajakról – Talán bizony... Pestist iszunk.
A. Sz. Puskin:Lakoma pestis idején (A szerző fordítása)
“Az emlékezés tulajdonképpen nem akaratlagos cselekvés. Inkább olyasvalami, ami tőlünk függetlenül, esetleges módon történik meg.”
Paul Auster