Néha elgondolkodok, hogy miért, mikor és hogyan lettem beléd ennyire szerelmes. Felfoghatatlan még mindig amit irántad érzek.
Néha nevetni tudnék, úgy ahogy anya tette anno. Cinikusan. Talán most először értem a szavai lényegét amit válaszként adott nekem.
"Szerelmes vagyok belé." Cinikus, keserű és szomorú mosollyal vágta hozzám: "Nem vagy szerelmes. A szerelem nem ilyen."
Évekkel ezelőtt csak összepréseltem a számat ahelyett hogy vissza vágtam volna. A szememet forgattam és csak az járt a fejemben, hogy nem tud semmit, hiszen én tudom, hogy mit érzek.
Most mégis nevetnék épp ahogy ő tette anno. Ahogy rádnézek és arra gondolok, hogy szeretlek nem apró ideges görcsbe rándul a gyomrom, hanem jóleső melegség kúszik végig a testemen.
Amikor azt mondom neked, hogy szeretlek, az jut eszembe, hogy még mennyivel jobban foglak és tudnálak szeretni, nem pedig, hogy az, hogy rettegek az érzéseimtől.
Veled látom a holnapot, a jövő hetet és hónapot. Melletted terveket szövök a fejemben és arra gondolok, hogy bárcsak örökre veled lehetnék és nem arra, hogy "csak ezt a napot bírjam és éljem túl".
Amikor melléd fekszek aludni csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretek hozzád bújni. Amikor kivételesen élvezetes az éjszaka közeledte mert tudom, hogy átfogsz ölelni. Én pedig több mint 10 év után végre nem rettegve várom az álmok ösvényét.
Anya anno nevetett. És rettegett. Talán most kezdem felfogni, hogy miért.
A vágy amit irántad érzek leírhatatlan és oly idegen még nekem is. A kezed érintése amitől a fantáziám életre kell, a testem pedig reagál rád.
Az, hogy önmagam adom melletted az ágyban, hogy átadom magam neked, bárcsak elmondhatnám, hogy mit jelent nekem.
A bizalmam a szerelmem mellett -hiszen ha nem bíznék benned vakon, jelenleg talán a legjobban az egész világon, sose szerettem volna beléd így- az intimitásban mutatkozik meg a legjobban.
Már csak az, hogy engedem az érzéseimet szárnyalni, hogy átengedem magam neked. Az, hogy az irányítás nálad van... bárcsak elmondhatnám, hogy nálam ez nem szokás.
A szerelem amit most és akkor éreztem... nevetni tudnék és vissza utazva az időbe jól fejbe verni az akkori énem.
Sikítva mondanám neki, hogy amit érez nem egészséges. A félelem, az önutálat, a rettegés és a saját magunk alalulértékelése... ez nem szerelem... ha szerelmes vagy valakibe akiről úgy érzed, hogy ő is szeret téged... nem érezheted, hogy utálod magad. Hiszen, hogy tudnád.
Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire szeretlek. Ahogy rád nézek csak arra tudok gondolni, hogy boldog vagyok melletted. Hogy Veled vagyok boldog. Olyan boldog amilyen sose voltam az elmúlt 24 évben.
És életemben először érzem, hogy az érzéseim nem tönkre tesznek hanem jobb emberré válok általuk. Szeretem az érzéseim és szeretem magam, veled együtt és miattad. ❤️
