Jurányi Latte – Kálmán Eszterrel
Különböző műfajokon alapultak eddigi rendezéseid: dolgoztál már fel mesét (Hamupipőke), drámát (Tép), most pedig egy 18. századi regényt állítasz színpadra.
Ez biztos azért van, mert elsősorban nem a szöveg, hanem a téma, s annak mesélhetősége, képi világa érdekel.
Mitől volt érdekes számodra a Justine c. regény?
Az tetszett benne, hogy nagyon epizodikus a dramaturgiája és éppen ezért jól lehet képekben elmesélni. Ráadásul egy elég egyszerű, repetitív szerkezete van. Tulajdonképpen szöveg nélkül is meg lehetne csinálni.
A regény a francia forradalom előtt játszódik: maradtatok a 18. században, vagy áthelyeztétek a történetet egy másik korba?
A téma általános érvényességét előtérbe helyezve kortalanná tettük Justine történetét. A képi és hangi világnak azonban találni kellett egy közös talajt, ami végül a ’80-as évek popzenéje és formavilága lett.
Hogyan jött az ötlet, hogy Kákonyi Árpáddal és Friedenthal Zoltánnal együtt dolgozva egy zenés előadást készíts?
Nagyon zeneszerető ember vagyok és vonzódom a zenés színházhoz: nem a musical világa, hanem a zene használta a színházban, ami nagyon vonz. Emellett szerettem volna eltolni a szereplőket a történet brutalitásától és erőszakosságától, ezért kitaláltam, hogy legyenek songok, melyek a szereplők esszenciális problémáit fogalmazzák meg. A songok megírására és a narrációk recitálására kértem fel Árpit és Zolit, aztán ahogy alakult a szöveg és az előadás zenei világa, azt éreztük, hogy prózában sehol nem működik. Ekkor már nem volt visszaút.
Zenés előadás lévén meglepő, hogy mégsem éneklésben tapasztalt színészeket kértél fel.
Justine szerepére Tika (Gergely Katalin) teljesen egyértelmű választás volt, annak ellenére is, hogy tudtam, semmilyen hangi előképzettséggel nem rendelkezik. De van benne valami olyan tiszta és naiv, ugyanakkor életteli és erotikus vibrálás, amiről azt gondolom, hogy Justine is pont ilyen – egy makacs, erényes, naiv szent, akiben közben van valami ellenállhatatlanul kívánatos. Egy ideig azt gondoltuk, hogy Tika lesz az egyetlen, aki majd nem énekel, de a szöveg nem működött prózában a többi dal mellett. Neki volt ilyen szempontból a legnehezebb, de remek tanulási folyamatként éltük meg mindannyian. Az előadás másik főszereplőjével, Gera Marinával dolgoztam már a Tép-ben is, és tudtam, hogy szeretne énekelni. Andrássy Mátéról pedig a Kurátorok c. előadás ominózus Oroszlánykirály dala óta tudtam, hogy jó hangja van. Mikor bedobtam neki ezt az ötletet, nagyon örült. Úgyhogy mindegyik színészt boldoggá tettem azáltal, hogy végigéneklik az előadást – hogy a közönséget mennyire, azt majd meglátjuk.
Antal Klaudia