Talán...
...visszatérek.
Évekkel ezelőtt sem voltam nagy blogos, bár többször is próbálkoztam az írással. Valahogy mindig csak hiszti lett a vége. Valószínűleg ez most sem fog változni.
Azért azt tisztázzuk, hogy a való életben nem vagyok egy #depina.
De jó valahol kiadni magadból az aktuális, pillanatnyi kínod, nem? Facebook-ra kiírni már gáz, főleg, hogy anyám is látja. Nemhogy Ő, hanem az egész család, sőt, már egyre több kolléga is ismerősöm... Ezért már hosszú ideje nem lehetek önmagam, nem lehetek szabad szájú, nem írhatok ki olyat, hogy “Akurvaéletbe, hogy megint bőg, tüsszög, nyáladzik egy gyerek a nyakamba a 4-6-on, az anyja meg persze szarik rá, minek az ilyennek kölök? A szétfolyt csövi meg mellettem hörög, én meg bebaszok a szagától, mire odaérek, ahova éppen megyek. Faszom.” és társai. A megbotránkoztató, szerintem vicces, vagy néha random hangulatból sminkelt fejemről, esetleg kirakomacsöcseimalájkmiattmertéppkellegykisönbizalomboost-os fotóimról nem is beszélve.
De miért is érdekel, mit gondolnak rólam? Mittomén, hagyjál.