amikor gimiben a dupla német óra közti nagyszünetben lógtunk ki az ablakon és megláttunk egy mentőt a szembeházhoz parkolni, mondtam, hogy á, ez vissza fog tolatni, visszatolatott, mondtam, hogy ez a sulihoz fog jönni, és a sulihoz jött, és mondtam, hogy a némettanárt viszi el, és a némettanárt vitte el, akkor nagyon furcsán éreztem magam.
aztán amikor egy cinikus öntelt faszinak cigánykártyáról magyaráztam, és mondta, hogy na mutassak valamit, mert minden ilyen szar kamu, akkor mondtam, hogy kérdezzen és mondtam, hogy mit fog rá húzni, és azt húzta, erre köv kérdés, és mondtam, hogy mit fog húzni és azt húzta, 8 lapon keresztül, az eléggé zavarbaejtő volt.
amikor idegen nőnek vetettem kártyát és meg kellett kérdeznem, hogy bocsánat, de elvesztett gyermeket mond a kártya, és a nő zokogni kezdett, az is furcsa helyzet volt.
amikor azzal vicceltem, hogy na csak akkor fogok valamit megcsinálni, ha önkéntes tűzoltók potyognak az égből, este a hírekben egy lezuhant önkéntes tűzoltóról volt szó, akkor elég kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben.
amikor anyám barátnőjére nagyon megharagudtam, mert paraszt volt a gipszelt kezű tesómmal és tőlünk hazafelé leesett a buszról és eltörte ugyanazt a kezét mint a tesóm, akkor megszeppentem.
amikor a faszimnak kékhalállal elszállt a gépe, amikor behisztiztem, hogy nem törődik velem eleget, mert mindig csak játszik, és utána két hét mosolyszünet után újra átmentem és az aznap a szervízből visszajött gépe újra kékhalállal fagyott le, amikor felcsöngettem, az vicces volt.
voltak súlyosabbak is. nem képességnek mondanám, inkább valószínűségi anomáliáknak.