[szemedbenezekesszeretlek]

A question for my future self. How does it feel to be loved entirely?

07.01

[szemedbenezekesszeretlek]

Soha nem leszek elég

[szemedbenezekesszeretlek]

Tudod szeretek aludni, mert álmomban valahogy mégis örülsz annak, ha beszélünk

[szemedbenezekesszeretlek]

Még álmomban is téged választalak. Funny, innit?

[szemedbenezekesszeretlek]

Elfoglalom magam, elfoglalom hát. Lekötöm a figyelmem. De ez akkor is tarthatatlan

[szemedbenezekesszeretlek]

Érosz

Érosz a görög mitológiában a szerelem istene. Aphrodité gyermekeként született, anyjának segít embereket, isteneket, halandókat és halhatatlanokat szerelembe ejteni. Módszere az, hogy nyilát tévedhetetlenül szívükbe lövi. Egyidős a világgal, alkotja és áthatja azt. A kereszténység számára az érosz egy érzés. Egyesek a viszonzott szerelmi-szeretetre való vágyódásként definiálják. Alapvetően az érosz, mint olyan, a keresztény ideológiában egy felfelé mutató, a magasabb felé irányuló, érdemeken alapuló, amolyan feltételes szeretet. A széphez, a jóhoz való már-már erotikus vonzódás, de nem összekeverendő a vággyal. Ennek ellentéte az agapé, a keresztény ember szeretete. Az agapé teremti azt az értéket, amit az érosz lát. Az agapé a szeretet által látja meg az értéket, az érosz az érték végett szeret. E kettő lehetetlen hogy közösen létezzen. Legalábbis ezt állítják. Érezni, észlelni és érzékelni sokkal bonyolultabb, árnyaltabb annál, mint, hogy kijelentsük, egyes dolgok lehetetlenek.

Maga a szerelem is bonyolult, az egyik legbonyolultabb érzés. Nem jár mellé útmutató, használati utasítás. Senki soha nem tudta még elmondani, mi is az a szerelem. Érzések összessége, törődést, bizalmat, nyugalmat, izgalmat, feszültséget, vágyat, harmóniát, melegséget, bizsergést és még sok apró komponenst elegyít, így megkapva a szerelem vegyületét. Tudósok csupán a hormonok játékának nevezik a szerelmet. Oxitocin szabadul fel, ez okozza a kötődést. A dopamin izgalmat vált. Értem a biokémiáját. De vajon éreztem valaha a szerelmet?

"A szerelem öl, butít és nyomorba dönt." szokták mondani. Pusztultam már el napról napra férfiak hatására. Hódoltam be együgyű butasággal más kedvéért. A nyomort is megjártam azért, hogy a "másik felem" tisztelve érezze magát. Az lett volna a szerelem? Teljes tanácstalansággal állok e kérdés előtt. Azzal hogy megtudtam a létezésedről, minden valaha volt érzésemet megkérdőjelezem. Ha már éreztem szerelmet, akkor mi az amit most érzek? Ha még nem éreztem szerelmet, ez lenne az? Ugyan miért én lennék az a szerencsétlen, aki arra kárhoztatott, hogy az elérhetetlent hajszolja. Nyilván nem ez a szerelem. Vagy de? De ha nem ez, hát mi ez?

Úgy érzem a felvetülő kérdéseimre nincs válasz, vagy ha van is, nem kapom meg. Érdekesnek, egyenesen elképesztőnek találom, hogy ilyen csekély idő alatt ekkora hatása lett valaminek. Ha kérhetnék lehetetlent, válaszokat és magyarázatokat kérnék. Keresem az okokat szűntelen, hadd kapjak indoklást.

[szemedbenezekesszeretlek]

Nem volt időm megszeretni téged, nem a szeretet hajtja a szavaimat. Nem tudom mi ez az érzés, nem ismerem, nem ismerem a szavakat arra, hogy elmondjam, mit is érzek. Láttál már olyan festményt, amit nem néztél néztél pár percnél tovább, mégis hetekig, hónapik veled volt? Egy ilyen festmény vagy. A színeid, a vonásaid, a mélységed és magasságod együtt érték el azt, hogy még véletlen se felejtselek el. Egy órára se felejtselek el.

[szemedbenezekesszeretlek]

Levelek, versnek jóindulattal sem nevezhető sorok és gondolatok, melyek azután fogalmazódtak meg bennem, hogy oly gyorsan eltűntél, ahogy jöttél. Egyik nap még nem voltál, aztán már nem volt olyan, hogy ne lettél volna.

[szemedbenezekesszeretlek]

Rózsaablakot csak olyan személy tör be, aki maga is szenved.

A rózsaablak nem szenved, ő az események elszenvedője.

Én pedig rózsaablak vagyok. Általad szenvedek de nem miattad. Te magad miatt szenvedsz, de más által.

[szemedbenezekesszeretlek]

Tavaszom voltál,

Nyaram lettél.

Őszömmé váltál,

S most telem vagy.

[szemedbenezekesszeretlek]

“Gyermekké tettél. Hiába növesztett

harminc csikorgó télen át a kín.

Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.

Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét

s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.

Az éveket, mik sorsom összetörték,

reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.

Ostoba vagyok - foglalkozz velem.

Hiányod átjár, mint huzat a házon.

Mondd, - távozzon tõlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.

Meghallgattál és elakadt szavam.

Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;

hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -

magamba bujtam volna, nem lehet -

alattam kő és üresség fölöttem.

Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,

kinek szemébõl mégis könny ered.

Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén

nagyon meg tudtam szeretni veled.”

Ha én írnék verset hozzád, ilyen lenne az

[szemedbenezekesszeretlek]

A levegő hűvös, a nap mégis tűz, a fákon nincsenek már levelek, a tél teljesen itt van. A reggeli dér már megolvadt, egy párás nedvességet hagyott maga után. A fűbe lépve bakancsodon apró vízcseppek formálódnak. Áthat mindent a karácsony érzése, forralt bor és kürtőskalács illata száll a levegőben. A karácsonyi vásárok fénye a hideg időben is felmelegíti a szívedet. Nem is hallod a zenét, mégis szól a háttérben, recsegős hangszórókból áradnak a karácsonyi dalok. Elcsípsz néhány szövegrészletet, nem hagyhatod ki, hogy elénekeld őket. A kezemet a kezed melegíti, ahogy megfogod és zsebre vágod a kettőt. A műjégpálya tele van, gyerekek, idősek, ügyesek és esetlenek egyaránt szórakoznak. Egyikőnk sem tud korcsolyázni, mégis olyan érzés, mintha száguldanánk mikor végre sikerül pár métert megtenni. A nevetésed megtölti a teret. A nevetésed mindig megtöltötte a teret. A nagy megpróbáltatások közepette pihenő gyanánt egy-egy pohár forró teával melegítjük fel az elgémberedett ujjainkat. A gőzölgő bögrét az arcod elé emeled, lecsapódik rá a pára, csak jobban fázol tőle, mégis tovább fogod, a gőz melegít, a pára hűt. Amint leszáll az éj, a város fényekbe borul. Nincs szebb érzés annál, mint tömegek között, az apró fényeket bámulva kézen fogva sétálni. Hazaérve is fázunk, te is fázol, én is fázom. Vastag takaró alá bújva próbáljuk fáradt tagjainkat felmelegíteni, miközben a legelcsépeltebb karácsonyi filmet nézzük.

Az idő hideg, de te meleggé teszed a szívemet. Ilyen amikor minden tökéletes.

Ilyen sosem történt, nem is fog. De vizionálom magam előtt, ilyen lehet amikor minden tökéletes.

[szemedbenezekesszeretlek]

Minden, minden, minden eszembe juttat. A szimpla kertes poharak, pizza me logó a járdákon, az amikor éjszaka érek haza, a dalok, a hamutálam, a göndör hajam, különböző szavak, minden. A legapróbb hülyeség. Ez nem élhető

[szemedbenezekesszeretlek]

Itt vagy. Bennem vagy. Megpróbálok nem írni sem neked, sem rólad. Egyszer talán újra beszélünk. “Whatever”

[szemedbenezekesszeretlek]

336 olyan órán vagyok túl, amiben őrlődtem, hogy mi lehet veled.

[szemedbenezekesszeretlek]

Nem bírom ezt a fejetlenséget. Az meg csak tetézi, hogy nem tudok fókuszálni, mert te jársz a fejemben. Hogy hogy lehetsz, kiváncsi vagy-e rám, mi történik körülötted.

[szemedbenezekesszeretlek]

Amint megcsókolt ez másik pasi, tudtam, hogy most nem akarom, hogy más érjen hozzám. Nem azért mert szerelmes vagyok beléd. Nem volt időm szerelembe esni. De egyszerűen amíg nem tisztázódik, hogy egy hétköznapi szituációban mi lett volna közöttünk, addig nem tudok nyugodni.