Sokat gondolkodtam azon, hogy megemlítsem-e egyáltalán Schobert Norbi úr nagy port kavaró kijelentéseit. Nyilván a blogom témájából fakadóan elég kézenfekvő, sőt, akár azt is mondanám, hogy szinte követeli magát, hogy megejtsek róla pár szót. De igazából amit erről el lehetett mondani, azt már elmondták mások, szóval én egy kicsit más szempontból szeretném ezt az egész szituációt szemügyre venni.
Amit Norbi mondott, az nem vitás, hogy felháborító. Abszolút arról tanúskodik, hogy olyannyira mélyen van a feje a saját seggében, hogy minden kapcsolatot elveszített a való világgal, és pont ebből fakad, hogy nem is érti mi volt a probléma a kijelentésével. Ez már önmagában szánalmat ébreszt bennem. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy egy ilyen kijelentésen egyértelműen felháborodik mindenki. Pontosan ez az ok, amiért szerintem ez egy olyan helyzet, amivel egy jó röhögésen túl nem érdemes foglalkozni, hiszen nyilván az emberek 99%-a nem fog beállni egy ilyen kijelentés mögé, mint amit Norbi kifosott a száján a live-jában.
Az én véleményem az, hogy sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítanunk azokra a társadalmi jelenségekre, amelyek nem mondják ki egyértelműen, hogy egy bizonyos társadalmi csoportot egy másik társadalmi csoport alsóbbrendűnek tart. Az olyan intézkedésekkel, elvárásokkal, hagyományokkal, és megnyilvánulásokkal kapcsolatban, amelyek valódi kirekesztést eredményeznek, soha nem fogják kimondani, hogy ez a valódi cél, és hogy diszkriminatív értékrendek állnak mögöttük. Nézzük ezt most a feminizmus szempontjából, tekintve hogy ez a téma amit magaménak választottam, és Norbi kijelentéséhez is szorosan kapcsolódik.
Egy szexista magyar politikus vagy közszereplő sosem fogja kimondani, hogy a nő nem egyenértékű ember, csupán utalni fog rá, hogy a férfi sokkal egyenértékűbb másoknál, pláne, ha fehér és heteroszexuális. Ez explicit kijelentésként sosem fog elhangzani, hiszen még a saját női támogatóik is felháborodnának. Bújtatva, tradíciókként és morális értékekként álcázva fog csak elhangzani például az, hogy egy nő csak akkor érdemli ki azt, hogy a férje ne verje szarrá otthon, hanem megbecsülje, ha már szült neki gyereket. Nem akármennyit, hanem legalább hármat, négyet, vagy akár ötöt. Az fog elhangzani, hogy a nőnek a „női princípium beteljesítésével” kéne foglalkoznia, mert csak úgy lesz teljes, ha tartozik valakihez, önmagában amúgy nem. Vicceskedő előadások fognak teret kapni, ahol a különböző szakmákban, hatalommal rendelkező férfiak által elkövetett szexuális zaklatást teszik nevetség tárgyává. Élcelődő mondatok fognak visszhangzani a parlamentben a női képviselők felé, hogy miért nem otthon vannak a gyerekeikkel inkább, ha már anyák. Folyamatos elvárások kergetéséről szól ez, amelyeket természetesen a nő sosem teljesíthet be, hiszen ilyen értékek mellett az egyenrangúság elérése teljességgel ki van zárva.
Annak ellenére, hogy Norbi szófosása persze része, vagy talán terméke a problémának, a véleménye nem más, mint egy aprócska porszem a gépezetben. A gond az, hogy ez a porszem az egójából fakadóan sokkal nagyobbnak képzeli magát, mint amekkora valójában. Ez az oka annak, hogy figyelmet kap: ezt a hozzáállást mindenki rühelli és visszataszítónak találja. Viszont gondoljuk át, hogy hány diszkriminatív kijelentés és intézkedés megy át a társadalom rostáján pusztán azért, mert politika, tradíció, kultúra, vagy vallás címszó alatt épül be a nyilvánosságba, és emiatt elfogadást, nem pedig felháborodást vált ki. Vagy nem akkorát, mint kéne. Mert „meg lehet magyarázni”.
Én azt mondom, hogy igenis a nők döngő léptekkel vonuljanak, és egyáltalán nem a testsúlyra célzok ezzel (Norbival ellentétben). Csináljunk teret magunknak és hallassuk a hangunkat, ha már az egész női egzisztenciát a csendes, szófogadó és nem útban levő létezésbe akarják taszítani. A nők döngő léptekkel vonuljanak be a politikába, a társasági életbe, a nyilvánosságba, és a médiába is, ha már azt várják el tőlünk, hogy az élet minden területén lábujjhegyen tipegjünk, minél kevesebb vizet zavarva.
(A linkelt cikk felkutatásáért köszönet Szabinának.)
