#müszi

[rovar]

2018-09-26 / Dani @ MÜSZI Közért

“Én olyan hajat akarok mint a Daninak van!”

[vargacsabi365]

261/365

[iskolavsmunka-blog]

Munka vs. Iskola

Non-Random Galéria, XI. Bercsényi u. 7.

megnyitó: október 2, 20h

A Munka versus Iskola a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék hallgatóinak tanulmányi kiállítása. A Műtárgykészítés című kurzus keretén belül, Sugár János vezetésével, 2015 óta minden tanévben a művészi tevékenységre felkészítő diáklét aktuális dilemmáit vették sorra. Az OFF-Biennálén a hallgatók ebben a témában megrendezett három kiállításának összegzése, egy térben való egységesítése látható, amelyhez 2-3 egyestés program kapcsolódik.

A Munka versus Iskola projektben többek közt azt a helyzetet elemezték, hogy a hallgatók nagy része a megélhetése finanszírozása érdekében tanulmányaikkal egyidőben dolgozni kényszerül.  Mindez egy olyan egzisztenciális helyzetben tartja őket, ahol választaniuk kell, azaz a tanulmányaikat a munkavégzés akadályozza. Az egyszerre kéne két helyen lenni képtelenségét, az érdekek ütközését csak a tanulmányaikra fordított idő és energia csökkentésével tudják kivédeni. Ez az állapot rossz érzéseket és bizonytalanságot eredményez, amely magával vonja az alakoskodást, az egyéni megoldásokat, a korrumpálódást az egyetemi évek alatt. Ez a kompromisszum majd – jó esetben – hiányérzetté alakul a tanulmányaik lezárása után. Ebben a sokakat érintő helyzetben a munkavégzésről való gondolkodás egyfajta tabu, és ezt az elfojtást szeretnénk a művészeti tanulmányok részévé tenni.

A kiállításon látható lesz, többek között a 2016-os Ha nem kérdezek, akkor nem is gondolkodom? című évvégi kiállítás anyaga, illetve a Munka vs iskola témában folytatott kutatás.

Célunk, hogy a kiállítás tere egy aktív térré, diszkussziv bázissá alakuljon. Erre jó alapot ad a 2016/17-es tanévben a Müszi-vel közösen megpályázott Patterns Lectures (www.erstestiftung.org/patterns-lectures), melynek támogatásával a közös munka nagy részét arra szánhattuk, hogy a művészettől látszólag távoleső, gazdasági másképpgondolkodás témáival ismerkedjünk. Vendégelőadók sorát hívtuk meg, és a Munka vs Iskola program szellemében, az egyetemi előadásokat Müszi-ben szabadegyetem (https://muegyetem.wordpress.com/about) formájában is mindenki számára elérhetővé tettük. Ezt a folyamatot nagyjából az OFF biennálé idején zárjuk le egy kiadvánnyal, melynek bemutatása része lesz a kiállításunknak.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Work vs Study

Work vs Study is an exhibition in which the Intermedia students of the Budapest Fine Arts University summarized the results of the Work vs Study program, led by prof. János Sugár. The program started in 2015 with the aim to analyze the actual dilemmas of being an art student in Hungary. The earlier phases of this program was exhibited at the previous end-of-semester shows, and now, during the OFF biennial it will be combined for one exhibition.

On the exhibition we present, beside others the 2016 exhibition entitled: If I don't Ask, I am Not Thinking? and the research program Work vs Study. Some live events will join to the program.

The academic year 2016/17 for the first and second year Intermedia students was determined by the fact, that the course of János Sugár succesfully applied, with the independent cultural center Müszi (http://muszi.org) together, for a so called Patterns Lectures (www.erstestiftung.org/patterns-lectures) grant. The joint project of a state financed art university and an independent, small, private institution was based on the one hand on the text Theseus' Ship (https://www.mail-archive.com/[email protected]/msg08564.html), and on the other hand on the experience of the  Work vs Study program - and in the spirit of this, the university lectures were replicated in the Müszi, as a kind of a free-university which is available for everyone  (https://muegyetem.wordpress.com/about). With the help of this grant we could invite guest lecturers, and we studied the seemingly faraway from art territories of radical rethinking of economical systems. This process will be closed with a publication, presented during the planned exhibition.

[mmmnmnm]

Endgame a Soft Shell Debün

Müszi, 2017. február 4. (FB)

Egy disznólkodás volt. De nem lehetett ellene tenni semmit. Annyira hipnotikus volt, hogy besemmizve is vonaglásba fulladt. Ez a fiatal-palotai forma a marilyn mansonos zubbonyában ujja köre csavart mindenkit, aki csak arra járt. Igenis, sok mindenből lehet várat építeni. A sokakat elidegenítő műfajokból, mint a trap, grime, meg mindenféle mash-up, amit manapság “dancehall” vagy “club” zenének hívnak, Endgame kikanyarított egy egy órás tripet, a dózist még az elején, pár perc alatt belepermezte a jelenlévők fejébe. Olyan volt mint valami orgia, ahol kis idő után már senki nem szégyell semmit. A zenei műfajt egyelőre nehéz “kunst”-izálni (mint ahogy a technót meg hasonlókat merik vernissage-okra vinni a csevej meg a bor mellé), ez inkább alkímia, amit a “tudósok” megmosolyognak. Nos, lehet ezen röhögni, de szemtanúja voltam, hogy működik!

Endgame (és a zene, amit képvisel) egy új jelenség. Mára már szuperlatívuszokban beszélnek a ritmusokhoz való tehetségéről, és arról, ahogy a műfajainak hektikus-szintetikus apokalipsziséből tud természetesnek ható, szinte könnyed zenei végterméket kreálni. Egy ‘16-os példa a Savage EP és aztán pedig a Hyperdub debü. Apropó Hyperdub, Endgame mintha ironikusan tisztelegni akart volna új kenyéradója pedigréjének azzal, hogy a koncert közben pár percenként megnyomta a dub sziránát :)

A Soft Shell egy motivált krú, akik robbantani készültek az első partin. Kibérelték a Müszi diszkó intim flórját (a Müszi továbbra is működik mint parti-inkubátor), tiszteletre méltó naívitással meghívták a kedvenc külföldiüket, és csapattak! A Müszi Martin Audiója a célnak megfelel, a kicsit talán túl sok fényt adó (helyenként kifejezetten látványos) visual viszont annyi fricskát adott, hogy így jobban láthatták egymást a gangbang résztvevői. Az Endgame mise felvezetése nem volt túl meggyőző (beleértve a kissé szétszórtnak tűnt Organ Tapest és produkcióját), jó pár vendéget még a Hyperdub hívószó (Kode9 legendás kiadója) sem tudott Endgame 2am-es kezdésig marasztalni. 

A hypehoz képest (Hyperdub, RA sztár, NTS házigazda, Panorama Bar debü) kevesen voltak, de hát ilyen a honi sóbiznisz 22-es csapdája. Akik kibírták kettőig extrát láttak. 

Bokor Péter

[weil-lisa-vagyok]

Bezárt, átalakult, eladta a lelkét

Ez a gyűjtés full szubjektív, az általam legmeggyászoltabb fővárosi helyekből, létesítményekből áll. Tuti van még, amit kifelejtettem belőle. A Kultiplex sajnos még a budapesti éveim előtt volt :) Bővítsétek nyugodtan kedvetek szerint! (meg majd úgyis magától is bővül)

Müszi Roham bár (Vas / Liliom / Dohány utca) R33 Tűzraktér Gödör (pre- és post-Akvárium) ZP, azaz Zöld Pardon GMK Ernst (múzeum) WNDRLND (Margitsziget) Wichmann Cökxpon Kertem Szezon Margit utca 9

(Nemzeti Színház, Műcsarnok, Radiocafé; Kuplung; Dürer? (Gólya? / Auróra?))

[vargacsabi365]

268/365

[vargacsabi365]

263/365

[mmmnmnm]

‘A Nekromanta’: Dis Fig kapcsán

KONCERT

Esemény: Soft Shell #2 @ Müszi (FB)

Kép forrása (feliratok nélkül): Dis Fig Boiler Room  

          Minden párolog. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is a levegő sötétjébe lökik ki magukból a felgyülemlett ammóniáikat. Eleven, élő szövetként lüktetnek az ütemesen robajló hangáradatra. Szemek forognak, mintha egy koponyába ékelt körhintán ülnének. Néhány apró tükörben megszilárdul az enyhe fény. Hátul állok; a várakozás homályában is gyorsan rohannak a percek. Három hete nem ettem már rendes joghurtot. Pedig azt hiszem, van otthon, bár nem vagyok benne biztos. Mindig a hűtő legalsó polcán tartom. Az epres a kedvencem. A hozzám legközelebb ácsorgó kárhozott lélek szájába paszírozom magam, és úgy kérdezem tőle: aztán joghurt van-e nálad? - Nem felel. Látom a szemgödreiben, hogy élvezi a csöndet, amit adhat nekem.          Minden él. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is szemérmetlenül és minden leplezést mellőzve életben vannak. Micsoda pazarlása ez egy ilyen jó lehetőségnek. Már nem a kárhozott lélek szájában vagyok, hanem a pultnál. Túl drága a sör; asszem joghurt sincs, de a pultos kedvesen nem beszélte a nyelvemet. A padló dobálja a testem; úgy játszik vele, mint negyedikes gyerekek a labdával nagyszünetben. Néha a plafonról lógó fülekbe üvöltöm a nevem. Nem kapok választ, de két gyűrött fecni csúszott ki a fülek közül, rajtuk lila váladékkal írt telefonszám. Ha lenne telefonom, akkor biztosan boldog lennék.          Minden adidasz. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is kényelmetlenül adidasz. Három csík szorítja körbe az itt várakozókat. Az első csík; a világ folyamatos lüktetése. A második csík; a létezés alapvető értelmetlensége. A harmadik csík; a nem létező igazság.          Minden táncol. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is mániákusan ránganak, mintha az 1518-as táncoló pestist próbálnák újraélni. A karjaim kígyóként tekerednek a levegőben szétszóródó enyhe fényekre. A terem üressége megtelik a többi világból érkező hangokkal; mozgásom monoton, de tudásom elég hozzá, hogy megtörténjen. Minden az érzés. A levegőben a fények forogni kezdenek; megjelennek végre a túloldalról érkező árnyak.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. A túloldalról érkezők eljöttek hozzám. Árny testükben lassan megtelepszik a hús. Nyelveik csattognak a padlón, ajkuk törékeny porcelán. Rájuk dobom a fényt; remegni és hörögni kezdenek. Beleolvadnak a táncoló kárhozottak sokaságába.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Eres szemeik megtörik az enyhe fényt; a tükrök kiszabadulnak megkeményedett rabságukból. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami párolog. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami él. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami adidasz. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami táncol.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Testvéreim a túloldalról, ahol nincs térerő. Együtt dobál minket a padló; játszik velünk, mint falusi gyerek a karikás ostorral. Csapódunk falról falra; a plafonon fülelő fülek csak hallgatják a nagy eseményt. A zsebembe gyűrt telefonszám kiszakad belőlem, majd elveszik a sötétség sűrűjében.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Csontjaik kemény gránit oszlopok. Fogaik az idő fogai. Hajuk lágy pókfonál. Remegnek, hörögnek, szüntelenül csapkodják szilárd végtagjaikat. A sötétben osonok. Közelségük reményt ad. A padló dobálását leküzdve az egyik árnytestét miattam elhagyó holt lélek szájába vetem magam, és úgy kérdezem tőle: aztán joghurt van-e nálad?