Robert Olawuyi ‘digitális audio-videó installációk’
Szia Robi. Hogy kerültél Düsseldorfba a Kunstakademie-re? Úgy hallottam, hogy oda még diákként is nehéz bekerülni.
Szerencsém volt. Azt ELTÉ-n tanultam művtörit, aztán Kölnben audiovizuális médiaművészetet és utána kerültem 2014-ben Düsseldorfba mint óraadó tanár.
Főleg szemináriumokat tartok digitális videókészítésről. Ezek tematikus szemináriumok, de a vége általában az, hogy a diákok ötleteit valósítjuk meg olyan technológiával, ami éppen passzol.
Például milyen technológiák?
Hú, sok van. Például a klasszik Max/MSP, ami egy vizuális programozási nyelv zene és multimédia csináláshoz. Zenére például az Autechre is ezt használja. És Skogn is használta :)
Te sokszor installálsz. Ezek nagy felületű vetítések. Tudod ezt dokumentálni?
Ott van például a Reflection, ami egy két csatornás vetítés egy körülbelül 9 méter széles felületre. A néző egy ekkora felületet talán csak akkor lát egyben, amikor megérkezik a terembe. Különben részletekre, kisebb felületekre koncentrál, pásztázza a képet. Én is sokszor így szoktam levideózni az installációimat. Ezt a technikát egyébként festészetről szóló dokumentumfilmekben is szokták használni, amikor a festményeket mutatják be.
Minden munkád mögött van egy sztori. Mi a Reflection sztorija?
Van ugye az a nézet, hogy az emlékeink rendezetlenül hevernek a fejünkben és csak akkor rakjuk őket sorrendbe (egyszerre nem mindet persze), ha mesélünk valamit vagy ha emlékezünk. Ezen a videón egy Alice Munro novella látszódik, illetve mindig csak bizonyos részletei és változik hogy mely részletek. A Munro szöveg azért különösen jó ide, mert egy egyes szám első személyű visszaemlékezést ír le.
Szoktad mondani, hogy a videó egy ‘kép’. Hogy érted ezt?
Vannak az ún. nem-lineáris videóim, amik mindegyike egy végtelen loop. A loop határát szinte lehetetlen észrevenni – nekem is nehéz, pedig én minden egyes kockát ismerek. Nincs narratíva se, tényleg olyan mintha egy ‘mozgó képet’ nézne az ember.
Csinálsz ‘lináris’ videókat is?
Igen. Egy régebbi munka a First Person or Whatever. Egy másik a Freedom is (a nyitó kép forrása – a szerk.).
Sokszor van zene a videók alatt. Honnan?
Én írom őket. Van olyan, hogy megírom mondjuk a dallamot külön. Az “atmót” pedig mindenféle programokkal generálom, például az NI Massive-val. Olyan is van, hogy a kép triggereli a hangot, ill. annak változását.
Volt egy borostyánnal benőtt fal Kölnben, amit nagyon szerettem – a fal még megvan, a borostyánt azóta leszedték. Ez a fal szerepel a Breeze című videóban. Megpróbáltam visszaadni azt az érzést, amikor ott állok a fal előtt és fúj a szél, fújja leveleket. A hangot (a harangokat) például a szél “fújja”, azaz itt részben a videó generálja a hangsávot.
És az egész kép mozog, nem?
Igen. A videón nem csak a leveleket fújja a szél, hanem hullámzik az egész sík, a házzal,az éggel együtt. Eleinte az ábrázolt motívumot nézi az ember, aztán (amikor észreveszi, hogy az egész képfelület hullámzik) tudatosul benne, hogy ez egy kép.
Más. Budapesten nőttél föl, most már tíz éve Németországban élsz. Nem akarsz visszaköltözni Magyarországra?
Sokat és szívesen vagyok itthon. Itt vannak a régi barátaim és Budapestet nagyon szeretem. Viszont nekem szükségem van arra, hogy rendszeresen színvonalas (nemzetközi) kiállításokra tudjak járni. Ez Budapesten jelenleg nem adott. Ez engem megfojtana. Zenei téren sokkal jobb a helyzet. Talán mert ahhoz nem kell annyi pénz. A 2000-es évek elején más volt, akkor még itthon is több helyen tartottak világszínvonalú kiállításokat. Ha változik a helyzet (varázsütésre), szívesen visszajönnék.
De úgy hallom, dolgozol itthon is. Például most egy új játékfilmet készítsz elő, amit Budapesten fognak forgatni. Lehet erről tudni valamit?
Az egyik főszereplő egy gólya lesz.
A beszélgetést Kókai Zsófia és Bokor Péter készítette. A válaszok nem Robert Olawuyi saját szavai.
