Tegnap hallgattam egy előadást (mindjárt újra meghallgatom) és egyrészt eszembe jutott, hogy a tudattalan-tudatalatti dologban van egy tévedés, ami beépült a köztudatba. Nem akkora hatalmas tévedés, de fontos mégis, mert dobozba zár, mint az Istenábrázolás.
Nem tudatalatti, hanem tudattalan a helyes kifejezés, másrészt a választásainkon gondolkodtam.
„Mi a különbség a tudattalan és a tudatalatti között? A topografikus modellben megkülönböztetünk tudatos, tudatelőttest és tudattalant.
A legszemléletesebb módja ennek bemutatására a jéghegy-modell. A jéghegy csúcsán helyezkedik el a tudatos. Minden, amit saját akaratunk által teszünk és irányítunk, mind tudatos és aktuálisan aktív cselekedetünk, vágyunk. Az annál sokkal nagyobb terjedelmű, felszín alatti rész pedig mindaz, ami a tudatunkon kívül esik. Ezt további két részre tudjuk bontani. A víz alatti terület egy része még látszik a vízen keresztül. Ez a tudatelőttes. Ez azon tudásunk, viselkedésünk, érzelmeink, emlékeink összessége, amit akaratunkkal könnyen és gyorsan be tudunk hívni a tudatos mezőnkbe. Úgy is nevezik, mint a tudat előszobája, mert ami itt helyezkedik el, nagyon könnyen jut be a fókuszba. Például ha eddig nem gondoltunk a rózsaszín elefántra, e mondat végére már biztosan látjuk magunk előtt.
Elérkeztünk jéghegyünk legnagyobb, láthatatlan, de annál fontosabb részéhez, a tudattalanhoz. A tudattalanban tartózkodó tartalmak folyamatosan hatást gyakorolnak ránk. Ösztöneink innen indulnak, és innen jutnak el a cselekvés szintjéig. Az örömszerzés, a tetteink, amik olykor megmagyarázhatatlanok, mind innen indulnak. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy ösztönösen cselekedtünk, vagy csak úgy jött magától a cselekvés.
Ezek a fogalmak lelki minőségek, amik nem foglalnak el az agyban kifejezetten egy-egy területet.
Mivel a tudattalan sincs helyhez kötve, ezért nem hívhatjuk tudat alattinak.
Ez az elem nincs semmi fölé vagy alá rendelve, kiváltképp azért sem, mert nagyon is fontos szerepet játszik életünkben, személyiségünkben. Tudattalan, tehát nem ismerjük fel jelenlétét, nem tudatos.”
Minden döntésünket ez a három dolog határozza meg. Amit tudunk, amit majdnem tudunk és a tudattalan amiről fogalmunk sincs, de nagy mértékben befolyásol minket.
Minél jobban azt gondolod, hogy téged aztán nem, te aztán teljesen tisztában vagy minden döntéseddel, és nálad komolyabb, analitikusabb és egzaktabb elme nem létezik, annál valószínűbb, hogy semmi rálátásod nincs arra, hogy a tudattalanod mit művel veled. Az elmédnek mindenre van egy racionális, de téves magyarázata.
A tudattalan megjelenik a félremondásokban, a viccekben, az álmokban, a ráérzéseinkben, megérzéseinkben. Mindennapi céljainkat, motivációinkat, önmagunkat ezek az elemek irányítják.
Vonzódások és ellenérzések
A vonzalmainkat leginkább a tudattalan befolyásolja.
Sokszor elmondták már, a szerelem az olyan, hogy bang, jön és elsöpör minden ésszerűséget, jön és megmagyarázhatatlan, jön és felborít mindent...
Valami "dolog" a másikban. Amire egy tudattalan vágyad rezonál.
Simán előfordulhat, hogy ha tudnád mi az, sírva röhögnél, hogy tényleg, tényleg e miatt a faszság miatt szenvedtem, áldoztam (volna) fel mindent? Tényleg?
És tényleg. :/
A tudattalanban rejlő dolgok miatt érezzük azt is, hogy a másik „nem az igazi”. mert a tudattalan vágyak ott motoznak és lehet akár arról is szó, hogy valójában nem megfelelő nemű... és fogalmunk sincs róla.
Néha meg pont azért vagyunk kiszolgáltatva a tudattalannak, mert az abban lévő dolgok „nem engedik”, hogy elengedjük a másikat. Nem akarjuk elveszíteni a magunk se tudjuk mit. Aztán, amikor valaki másban is megtaláljuk a magunk se tudjuk mit, akkor úgy nézünk vissza az előző kapcsolatra, hogy hülye voltam? Hát miért ragaszkodtam, miért csináltam?
Hátborzongató, hogy mennyire tudatosnak gondoljuk magunkat, és mennyire nem vagyunk azok valójában.
És az is ijesztő, hogy a tudatos részünk kap tréningeket, és mindenféle okos tanácsokat, csináld ezt, csináld azt, így kommunikálj és úgy, így gondolkozz és úgy...
pedig lehet, hogy sokminden úgy tudna kisimulni, ha többet tudnánk felhozni a valós igényeinkből a valós vágyainkból.
Nem tudom ezt hogy lehet.
Azért nem tudom, mert minden ami eszembe jut, az maximum a tudattalan előszobájáig juttat. Meditálj... a meditáció kisimít, de pont nem merít le a tudattalan kuszaságába. Hipnózis? Azt szakember nélkül nem lehet csinálni. Belső monológ? Mondd csak bennem élő kisgyerek, díva, nőstényördög, apáca, szentjohanna, ősanya és provokatív művész, melyikőtöknek mi a titkos álma/vágya? legyetek szívesen elmondani, és akkor szép sorban megkapjátok, lehetőleg még az előtt, hogy zártosztályra kerülnénk. (:D)
Ismered az érzést, hogy nem azért szeretnek amiért szeretnéd? Úgy érzed, hogy nem azért szeretnek, nem azt szeretik, aki vagy, hanem valamit, amit csak a másik lát?
Lehet, hogy ő lát benned valamit, amire neked nincs rálátásod. A cselekedeteidet meghatározza, de rálátásod nincs.
De lehet, hogy ez tényleg nincs, csak ő rezeg rá valami számodra és belőled tényleg lényegtelen részletre. Mondjuk szép a szemed.
Azt hiszed, hogy fantasztikus a személyiséged, egy csoda amit elértél a szakmádban, amivé emberileg váltál, hogy értékes, szerethető, klassz valaki vagy. Akarnád tudni, hogy csupán az a fontos, hogy szép a szemed és az összes többi tökmindegy?
Kicsit hátborzongató ez a tudattalan dolog.
Anyámnak volt ez az általam gyűlölt, jellemzően narcisztikus mondata (kontrolláló és megfélemlítő):
Nem azért haragszom amit mondasz, hanem amit gondolsz.
Hogy mit képzelünk arról, hogy mit gondolnak mások, szerintem ez fullra a tudattalanból átszűrődő dolgok tombolása.
Az előadás egy másik érdekes témát is adott, de azt majd holnap. Most még van egy kis rettegnivalóm önmagamtól.
