#miskolci

[homregeszet]

Különleges leletek Miskolc belvárosában

Különleges leletekre bukkantak a miskolci régészek

Az Erzsébet téri építkezésen már a kezdetek óta a Herman Ottó Múzeum régészei régészeti megfigyelést biztosítanak a helyszínen. A lelőhelyek

[homregeszet]

Beszámoló a Miskolc belvárosában zajló feltárásról

Miskolc Ma 2025. 01. 29.: Avalon ásatás

A minap.hu hírportál színes és gazdag tartalommal, a hírekhez kapcsolódó fotógalériákkal, videókkal. A legfontosabb helyi hírek elsőként a m

[homregeszet]

észLELET: Kocsimodell formájú edény a rézkorból (videóval)

Csincse-Gomba Barna földje (M3-14. lelőhely), Dr. Wolf Mária, 1995

Újrarestaurálás: Tóth Edina (HOM), 2021

Fotó: Baranczó Benedek

A kerék és a kocsi kétségtelenül a legfontosabb újítások közé tartoznak az emberiség életében, mivel forradalmasították a szárazföldi közlekedést és áruszállítást, és ennek révén az emberi közösségek közti kapcsolattartást és információcserét is. A legkorábbi kocsira utaló leletek (fakerék, -tengely, -kocsiút) és ábrázolások Európában a Kr. e. 4. évezredből, a rézkorból származnak. A Kárpát-medence talajviszonyai között a szerves maradványok ritkán élik túl az évezredeket, de a kocsi rézkori ismeretéről és használatáról tanúskodó, szimbolikus jelentéssel is bíró agyag kocsimodellekből (és töredékekből) már több darabot ismerünk.

Északkelet-Magyarországról nem tart számon a kutatás ilyen agyag kocsimodelleket, Csincse-Gomba Barna földje lelőhelyen azonban előkerült három, a badeni kultúra füles kocsiedényeihez hasonlító lelet 1995-ben az M3 autópálya B.-A.-Z. megyei szakaszának építését megelőző régészeti munkák során (M3-14. lelőhely). A tárgyak egy késő rézkori (Kr. e. 3600–2800/2600), klasszikus badeni település széléről, egy rétegzett betöltésű rituális gödörből származnak, ahol összetörve feküdtek három korsó és egy tál darabjainak társaságában.

A négyszögletes edények pereme a sarkaiknál enyhén felcsúcsosodik, oldallapjaikat több sorban cikcakkvonalas díszítés borítja, minden második vonalközben vörös festéssel. Peremük fölé magasodó füllel rendelkeznek, az edények alja belül négy mezőre osztott. Tengely vagy kerék ábrázolása nem látható rajuk. Formájuk és díszítésük nagy hasonlóságot mutat a Budakalászról és Szigetszentmártonból ismert, temetkezések mellékleteként napvilágot látott kocsi formájú füles edényekével.

Bár közöletlen régészeti munkák már foglalkoztak e tárgyakkal, csak 2021-ben kerültek újra az érdeklődés középpontjába, egy kiállítás tervezése kapcsán. A legépebb edény újrarestaurálására sor került, így most bemutathatóvá vált a nagyközönség számára is.

Csengeri Piroska

 Irodalom:

Bondár Mária: Agyag kocsimodellek a Kárpát-medencéből (Kr. e. 3500–1500). Archaeolingua, Budapest, 2012.

Bondár Mária: Újabb késő rézkori kocsimodell a Kárpát-medencéből. A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 1, 2013, 97–106.

Horváth Tünde: A szárazföldi szállítás kezdete és hatása a Boleráz/Baden kultúrák életében. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52, 2010, 95–139.

[homregeszet]

Archaeo moodboard -🎨 A RÉGÉSZET SZÍNEI: NARANCS/TERRAKOTTA

A sárgásbarna/barnás sárga tónusoknál már esett szó az altalaj árnyalatairól. Bizony néha egészen narancsba hajló, vöröses sárga színt ölt. Ám ebben is jól elkülönül az élénk vörös-naracs égési réteg, amiben gyakran fekete faszén maradványok is vannak. Vöröses-narancsos színűre égett platnikkal találkozhatunk egykori tűzhelyek maradványainál is, de ebben a színben pompáznak a szövőszék nehezékek, vagy tűzikutyák is. Szántóföldeken végzett terepbejárások során egykori településeken gyakran találkozunk a felszínen patics maradványokkal. Ezek szisztematikus gyűjtése és kiértékelése a geofizikai mérésekkel összevetve kirajzolja a valaha ott állt épületek helyét. Egy-egy mélyszántást követően a felszínen is egyértelműen látszanak a nagy vörös-narancs foltok. Ritkábban látott vendég a terra sigillata vagy annak korabeli hamisítványa. Az eszközökön és ruházatban a már említett brillant árnyalatok közül a narancs is népszerű. A fotódokumentáció készítésénél használt rudak, tájolók, észak nyilak jól látható jelzések a felvételeken.

A neon narancs mellények, kobakok, ruhadarabok pedig segítik a munkatársak láthatóságát. Vagy van, akinel egyszerűen csak jól áll. Kertész Gabriella Nikoletta Folytatása következik! Kérdésed vagy észrevételed van? Írd meg hozzászólásban! Kollázs: Kertész Gabriella Nikoletta A fotókat válogatták: Csengeri Piroska, Fábián Sára, Horváth Antónia, Kertész Gabriella, Kovács Niki Kevesebb jelenjen meg

[homregeszet]

Régészet - Hagyományőrzés - Harcművészet és a Kard

Már az emberi értelem ébredésének hajnalán megjelent az igény arra, hogy nagy tetteink ne vesszenek feledésbe, szolgáljanak tanulságul a jövő nemzedékei számára. Az emberiség korai történetének időszakában a letűnt generációkra, ősökre visszanyúló emlékezést írás híján a szájhagyomány őrizte. A történetek, a közösség múltjának, hagyományainak megőrzését és továbbadását az ének és a tánc segítették. Ezek a korai időkben még nem a szórakozás és a szórakoztatás eszközei voltak, hanem sokkalinkább egyfajta szakrális tevékenység. Malin még a XX. század közepén is többszáz éves hagyományt őriztek az énekmondó családok, az úgynevezett jelik. Itt a múltról szóló, dalban elmesélt történeteket speciális énektechnikával és jellegzetes hangszeres kísérettel adták elő, megkülönböztetvén a hétköznapok énekeitől. 

1. kép Ún. Griot történetmesélő, Nyugat-Afrika 

Hérodotosz történelmi munkáinak hála már írásos feljegyzések is vannak majd 2500 évvel ezelőttről. Őt olvasva nyomban felmerül a gyanú, hogy az emberiség történelmének legnagyobb fejezeteit végigkísérik a háborúk, csaták, fegyveres csetepaték.[1] A legendás történetíró szemléletesen mutatja be írásaiban a harcmodor mellett a fegyverzetet és az eszményivé emelt harcos személyét is. A kisebb-nagyobb volumenű küzdelmekhez, csatákhoz pedig életek kioltására specializált eszközökre, fegyverekre volt szükség. Történelmünk legkorábbi, kifejezetten e célra kifejlesztett eszköze pedig a kard, melyet egy technológiai ugrás, a fémmegmunkálás (bronzöntés) hív életre. 

2. kép: A hajdúsámsoni bronzkincs 

Bordeau francia szociológus a szokást, szokásrendet, az egyéni magatartás mögött meghúzódó attitűdök összességét, gondolkodási sémát a habitus kifejezéssel írta le. Elmélete szerint a kard megjelenése, a fegyverek használata is habitus alakító tényező, társadalmi változásokat idézett elő. Bár Bordeau elméleteit ma már érdemes kritikai szemlélettel vizsgálni, vitathatatlan, hogy a specializált fegyver komoly változásokat hozott az emberiség történetében.

Míg a törzsi társadalmak időszakában jellemzően a közösségek által kiállított egy-egy harcos küzdelmével vagy kisebb csetepatékkal, rajtaütésekkel rendezte a konfliktusokat, a technológia fejlődésével lehetővé vált az egyre szervezettebben működő, harcos elit réteg kiépítése, mely az egyre szervezettebb támadási stratégiákat hozta magával. Persze ez nem maradt válasz nélkül.

  Európában a késő-bronzkor időszakától egyre gyakoribbá váltak a tájban megjelenő erődítések, földvárak. Az ókori közel-kelet birodalmaiban pedig az egyre fejlődő ostromtechnikákra válaszul az egyre bonyolultabb védművek, városfalak. Bár Mezopotámia kora-dinasztukus időszakában még a balta bizonyult a leghatékonyabb közelharci fegyvernek, az óbabiloni korban már egyértelműen a sarlókard vette át a szerepet. 

3. kép: Az uri standard  “háború oldala”  kb. i.e. 2600-2400. 21.59 x 49.5 x 12 cm (British Museum) [2]

A nagy birodalmak történetében fontos szerepe volt a háborúk megörökítésének, mind képi, mind írásos forrásokban, hiszen az évszázadokra visszanyúló győzelmek a birodalom és az azt megtestesítő uralkodó erejét, nagyságát hirdetik. Ősi harcok, küzdelmek emlékeit őrzik az eposzok is. A történetek elmesélése a szakralitásból kilépve egyre inkább begyűrűzött a profán világba is. A dalok, táncok, színdarabok, játékok által felidézett történetek már nem csupán a hagyományt őrizték, de szórakoztatták is a közösséget.

Adott tehát az igény arra is, hogy az ember a lehető leghitelesebben újraélje, újrajátsza a történelem nagyobb csatározásait. Az első újrajátszáshoz hasonlatos események közé tartozhattak a római kor nagy gladiátor viadalai is, valamikor az időszámításunk kezdete előtti 2-3. századból. Mindezek csúcsa a megrendezett tengeri csaták, a naumachiák voltak. A gladiátorokkal kapcsolatos gondolatok már önmagukban is megérnek több külön blogbejegyzést is, így erről most nem is szólok bővebben. 

A múlt eseményeinek megéléséhez szükséges alapinformációk megszerzésében segítséget nyújtanak a történészek és a régészek. A hiátusok gyakorlati jellegű, leghitelesebb befoltozását pedig egyrészt a hagyományos módszerekkel dolgozó kézműves mesterek, másrészt a hatékonyságot vizsgáló – a régészek kutatói és a kézművesek gyakorlati tapasztalatait ötvöző – kísérleti régészettel foglalkozó szakemberek végzik.

4. kép: A forrás-hegyi íjász sírja  A kísérleti régészet segítségével rekonstruálhatjuk leghitelesebben az írott források előtti időszakok nagyobb eseményeit, de eredményei jól használhatóak bármely korszakra vonatkoztathatóan, az emberek hétköznapi tevékenységeinek megismerésére is.

Ezt a fajta kísérleti régészeti módszert használja fel a mai modern hagyományőrzés is. Az újrajátszás szó talán hitelesebben írja le ezt a tevékenységet, de az egyszerűség kedvéért maradjunk inkább az elterjedtebb hagyományőrzés kifejezésnél. Természetesen ez a fajta megközelítés nem csak a fegyveres harcot, az ellenfelek módszeres lemészárlását foglalja magában. A igényes hagyományőrző törekszik az általa kedvelt korszak(ok) lehető leghűbb újraélésére. Egyfajta szerepjáték is ez, hiszen valaha élt, ismert személyek vagy kevésbé ismert figurák, esetleg egy fiktív szereplő bőrébe bújunk ilyenkor és ezt igyekszünk a viseletünkkel, viselkedésünkkel és a korszakról gyűjtött háttértudásunkkal is tükrözni. A felhasználható források alapján törekszünk a ránk szabott figura ismert vagy karakteréből fakadóan valószínűsíthető személyiségjegyeit megformálni.

5. kép: Kardrekonstrukció - 15. század 

De maradjunk a fegyveres hagyományőrzésnél: honnan tudjuk, hogyan küzdöttek a régmúlt évszázadok harcosai?

Egyrészt a régészet szolgáltat hatalmas mennyiségű leletanyagot a fegyverekről a különféle építményekig - gondolunk itt például arra, hogyan építettek erődítményeket. A különféle fegyverek hatékony használatára való törekvés az idők folyamán nem sokat változott. Az adott kor embere az élet kioltására alkalmas eszközök alkalmazásában, továbbá az ezek ellen való védekezésben mindig is a hatékonyságra törekedett. Bár ezek egymás hatására, gyorsabb-lassabb léptékben, folyamatosan fejlődtek. Noha az emberiség történelme során az átlag ember testfelépítése jelentősen nem változott, a fegyverek használatából eredő, esetleges testalkati torzulásokat (pl. íjász váll) a feltárt sírok elemzése során az antropológia segítségével jól ki lehet mutatni. Így az egyes csatákról szóló írásos beszámolókat a régészeti és antropológiai anyaggal összevetve már jóval árnyaltabb képet kaphatunk az adott kor harcászati módszereiről. 

Másrészt a 13. század végén, 14. század elején megjelentek a fegyveres kiképzéshez készült oktatóanyagok is. Az első ilyen ránk maradt képes dokumentációt, a Walpurgis vívókönyvet [MS I.33.] középkori latin nyelvezettel írták német földön és jelenleg az angliai Leeds-ben őrzik. Ismereteink szerint e kézirat feltételezett megjelenésétől (1270 - 1320) beszélhetünk Történelmi Európai Harcművészetekről.

6. kép: I. 33. Walpurgis manuscript. 

De hogyan fogjunk neki a hagyományőrzés keretein belül történő harci tevékenységek gyakorlásának, ha a kard szerelmesei vagyunk? Csaták során az elsődleges fegyverek a távolsági és szálfegyverek voltak. A különböző pengék használata kifejezetten közelharci tevékenység. Nos, a vívás gyakorlását elkezdeni nem igazán körülményes. Fontos hozzá a fejvédelem és egy sportkard, no meg persze kell vívó partner is. Ha ezek adottak, akkor több lehetőség közül is választhatunk az általunk kedvelt korszaktól, mozgásigényünktől és anyagi helyzetünktől függően. 

HEMA (Historical European Martial Arts): Ha valaki szeret(ne) vívni - de nem feltétlenül akar tőr, párbajtőr vagy kardvívó olimpikon lenni - és érdekli a történelmi harcmodor, annak talán az egyik legjobb út a fejlődéshez a HEMA vívás. A HEMA ugyanis a kísérleti régészetnek az az ága, ahol a vívók elsősorban nem a történelmileg hű  külsőségekre (pl. viseletre), hanem a meglévő dokumentációkban fellelhető mozgáskultúrára helyezik a hangsúlyt.

 7. kép: HEMA gyakorlás A Szegedi Ars Ensis csapat. 

Jelenleg több mint 100 fennmaradt, európai harcművészettel foglalkozó iratot ismerünk. Ezek kutatása körülményes, mert a képi anyag és a sokszor verses, már-már filozófiába hajló leírások jó alapot adnak a kor vívó technikájára vonatkozóan, de az elsajátításához szükséges módszerek leírása csak ritkán maradt fenn bennük. Ezt orvosolja a modern sporttudomány, amelynek segítségével használhatóvá válnak a történelmi oktatóanyagok. E mellett figyelembe kell vennünk azt a mai elvárást, hogy a lehető legkisebb sérülést okozzuk illetve szenvedjük el vívás alkalmával. Eleve nagy a különbség a korabeli anyagminőségtől eltérő, illetve éles vagy életlen fegyver használatában (pl. a fegyver törésének elkerülése, vagy a pszichés terhelés: sérülés okozásától vagy elszenvedésétől való félelem). A használt vívótechnika nagyban függ a fegyvertipustól, a szimulált harci helyzettől (1-1, 1-csapat, csapat-csapat elleni küzdelmek)  illetve a találatok pontozásához használt modern szabályrendszertől is amely felettébb szerteágazó lehet!

8. kép: Cane fencing Sétapálcás önvédelem.

Magyarországon a legtöbb nagyvárosban már működik HEMA vívást oktató szervezet. Ezek legnagyobbika az Ars Ensis egyesület és annak társszervezetei. Sok hagyományőrző egyesületben is gyakorolnak HEMA vívást. A leggyakrabban oktatott fegyveres technika alapja a hosszúkard, ami szinte már a HEMA szimbólumává vált, de ezeknél az egyesületeknél számtalan harci technikát tanulhatunk a középkori birkózástól a botvívásból kialakult, viktoriánus kori csodáig, a sétapálcás vívásig.

Szót kell ejtenünk a hagyományőrzéshez kapcsolódó harcművészetről, a középkori páncélos bajvíváshoz sorolható BUHURT-ról is.

BUHURT: A kifejezést a lovagi tornák azon részére használják, ahol a lovagok csoportosan, valós csatahelyzetet utánozva küzdenek meg egymással. Az összecsapás során nem törekednek egymás megölésére, itt az ellenfél lefegyverzése, térdre kényszerítése, harcképtelenné tétele, a tiszta találatok azaz a legyőzött ellenfél felett aratott harci dicsőség a fontos. A lovagi tornák kezdetén persze jóval nagyobb volt az elhullás mint modern változatában. Az ilyen mértékű brutalitást hivatalosan még az Egyház is ellenezte, erről árulkodik az 1130-as évek pápai ediktuma, amely arról rendelkezett, hogy a játékokon elhunyt személyeket nem lehet megszentelt földbe temetni. A buhurtot, mint küzdősportot a ‘90-es években élesztették újjá Kelet-Európában. Eredete a 11. században fellendülő, majd a lőfegyverek elterjedésével jelentőségét szép lassan elvesztő lovagi tornákra vezethető vissza. A modern tornákon évről-évre egyre több nemzet vett részt, megalkották a sportág szabályrendszereit és a nemzetközi buhurt szövetség is létrejött. Innentől a buhurt iránti érdeklődés meglehetősen gyorsan terjedt Nyugat-Európában is. Magyarországon nagyjából egy évtizede kezdett gyökeret verni ez a küzdősport. Bár ebben a műfajban nem a korhűség az elsődleges cél, azonban a felszerelésnek - legalább külső jegyeiben - meg kell felelnie a 13-16. századi lovagi páncélzat elemeinek.

9. kép

Ma már világbajnokságot is rendeznek ebben a sportágban Battle of the Nations néven - 2021-ben Nagyvárad adott otthont a harcosoknak - és 2015 óta a magyar csapat tagjainak is szurkolhatunk. A hölgyek külön kategóriában mérkőzhetnek meg egymással. 

Sok hagyományőrző csoport rendelkezik itthon is nehéz páncélzatú lovagsággal, ahol a tagok nagy része hódol e küzdősportnak. Kétségbe vonhatatlanul színes elemei ők az újrajátszott csatáknak, viadaloknak. Bár vonzó lehet modern sportba ültetve ápolni őseink harcművészetét, a hagyományőrzés magja azonban mégsem ez. A történelmi harci játékok ma a szórakoztató testedzés formái.

Fontos megtalálni az egyensúlyt a különböző korok, társadalmi rétegek eltérő életmódjának bemutatásában. Ebben nagy a felelőssége a hagyományőrzőknek! A minőségi hagyományőrzés haszna viszont kétségtelen nem csak a szórakoztatás terén, de a régészet és történelemtudomány eddigi feltételezéseit is segíthet megerősíteni vagy akár meg is cáfolhatja azokat! Mindemellett jelentős szerepe van a hagyományőrzőknek a történelmi ismereteink játékos, oktató átadásában, terjesztésében is. A megelevenített történetek (élő történelem), méltó hátterei lehetnek kulturális rendezvényeknek, rendhagyó történelem óráknak vagy akár múzeumpedagógiai foglalkozásoknak!

További témábavágó érdekességekről beszélgethetünk majd a  “ Három Asszó – Kardok, történetek, kitekintések a Kárpát-medencéből” előadássorozat keretében.

[1]   Lawrence H. Keeley antropológus szerint a korai kultúrák 90-95 %-a háborúskodik, ezzel szemben a fémfegyvereket nem ismerő Amerikai bennszülött törzsek 13% folytat évente háborút.

[2]  Röviden a tárgyról: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-7-evfolyam/a-sumer-muveszet/a-sumer-dombormu  (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

Honti Szabolcs - Kertész Gabriella Nikoletta

Képek forrása:

1. kép:  https://theculturetrip.com/africa/mali/articles/what-is-a-griot-and-why-are-they-important/  

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

2.kép:  http://epa.oszk.hu/03200/03255/00006/pdf/EPA03255_hatartalan_regeszet_2018_2_042-046.pdf    

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

3. kép:  https://smarthistory.org/standard-of-ur-and-other-objects-from-the-royal-graves/ 

(Utolsó elérés: 2021.08.31.)

4. kép:  https://museumapgallery.hu/regesztortenetek/forras-hegy  

 (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

5. kép:  https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/  

6. kép:  Royal Armouries

7. kép:  Horváth András Csaba

8. kép:  https://www.theatlantic.com/health/archive/2013/11/how-to-fight-like-a-victorian-gentleman/281163/  (Utolsó elérés: 2021.08.31.)

Hasznos:

Hagyomány és múltidéző tudástár: https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/

Fegyverhasználat okozta elváltozások vizsgálatával foglalkozó doktori disszertáció http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/10654/1/PhD%20ertekezes_Tihanyi%20B.pdf

Az első ismert vívókódex: https://royalarmouries.org/stories/our-collection/an-introduction-to-royal-armouries-manuscript-i-33-the-oldest-known-european-fencing-manual-in-existence/

Az Ars Ensis egyesület honlapja: https://www.arsensis.hu/bemutatkozas.php

A Kard Rendje egyesület honlapja: https://kardrendje.hu

Különlegesség: az urak önvédelmi sportja, a sétapálca vívás: https://fencingclassics.wordpress.com/2008/12/16/walking-stick-fencing-france-1906/ Battle of the Nations hivatalos oldala: https://botn.info/

BotN X MASS BATTLES ◆ Battle of the Nations 2019

Plusz, ha valakinek kedve támadna elkezdeni a történelmi vívást, de nem tudja, hogyan vágjon bele: Barta Emil - A történelmi kardvívás alapjai https://mek.oszk.hu/16200/16267/16267.pdf

Ajánlott irodalom:

V. Szabó Gábor:  Akhilleusz barbár kortársai. Fegyverzet és harcmodor a Kárpát-medencei késő bronzkorban. Határtalan Régészet - Archeológiai Magazin III. évfolyam 2. szám (2018).

Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált  2020. december 10. 08:36 Múlt-kor: https://mult-kor.hu/kilenc-fegyver-amellyel-az-okori-egyiptom-vilagvero-hatalomma-valt-20201209?pIdx=3

Lawrence H. Keeley: War Before Civilization: The Myth of the Peaceful Savage 1996.

  Quincy Wright : A study of war 1961.

W. J. Hamblin: Warfare in ancient Near-East to 1600 BC. 2005.

[homregeszet]

Kis karácsony - HOM karácsony 17. ablak: Halhatatlan szerelem

[homregeszet]

Anyának lenni, anyává válni a középkorban

A legtöbb országban az év egy bizonyos napján megemlékezünk azokról, akik életet adtak nekünk és felneveltek bennünket. Nálunk ez az ünnepnap május első vasárnapjára esik, a legtöbb országban azonban egy héttel később köszöntik az anyákat. Kivételek persze mindig akadnak – például Norvégiában február második vasárnapján, az Egyesült Királyságban a nagyböjt negyedik vasárnapján, míg az oroszoknál november utolsó vasárnapján ünnepelnek.

Magyarországon 1925-től köszöntjük az édesanyákat. Az ötlet – mint oly sok minden más is – eredetileg Amerikából származik, ahol 1910-től tartják meg hivatalosan is ezt az ünnepet. Korábban nem köszöntötték állam által megszabott, intézményes módon az anyákat. De akkor hogyan viszonyultak a középkorban a gyermekáldáshoz és az anyasághoz?

A keresztény világban a legnagyobb tiszteletet érdemlő édesanyának vitathatatlanul Szűz Máriát tekinthetjük. Nekünk, magyaroknak azért is különösen fontos a személye, mert Szent István királyunk 1038-ban az ő védelmébe ajánlotta országunkat. Mária tisztelete azóta is folyamatos, többek között számos templomot, kápolnát alapítottak az idők során, melyek az ő nevét viselik. Életének három állomását – a várandós anyát, a kisgyermek Jézust karján tartó nőt és a kereszthalált halt fiát gyászoló asszonyt is – rengeteg képzőművészeti alkotás megörökítette az évszázadok során. Ezek közül az egyik töredékes ábrázolás a diósgyőri Madonna nevet viseli. A 15. század végén készült relief alkotója vélhetően Giovanni Dalmata, megrendelőjének pedig Mátyás királyt vagy Beatrix királynét tarthatjuk. A középső, felmagasított fülkében Mária ül, karján a kisdeddel. Tőlük jobbra és balra egy-egy szent alakja látható.

1.    kép – Diósgyőri Madonna

A 15. század második felétől azonban kézzel foghatóbb módon is találkozhattak a mindennapokban az emberek Mária alakjával. Mátyás király pénzeinek egyik oldalán ugyanis a gyermekét a karján tartó szent látható, körülötte a „Patrona Hungariae” – Magyarok Nagyasszonya – felirat olvasható. Ez az éremkép mondhatni állandóvá vált, egészen a 19. század közepéig szerepelt pénzeinken.

2.    kép  Mátyás király ezüstdénárja a Miskolc-szentléleki pálos kolostorból. Saját felvétel

Bár Mária alakja általános tiszteletnek örvendett, a középkori anyáknak különösebb megbecsülés mégsem járhatott. A ránk maradt forrásokban meglehetősen elenyésző számban találunk gyermekgondozási és -nevelési tanácsokat; a szerzők a nőknek írt művekben inkább azt hangsúlyozták, hogyan legyen a lányokból erkölcsös, jó feleség.

Természetesen ahhoz, hogy valakiből édesanya váljon, előbb meg is kellett foganni. Több ezzel kapcsolatos, beváltnak vélt praktika is ránk maradt ebből az időszakból. Egy 12-15. században használt orvosi könyvből származik az alábbi, ma már igencsak bizarr recept: ha fiút szeretne a pár, akkor a férfi egy nőstény mezei nyúl méhét és hüvelyét szárítsa meg és igya meg, a nő pedig tegye ugyanezt egy hím nyúl nemzőszerveivel.[1] Természetesen nem csak az ilyen csodafőzetek, hanem a szentek ereklyéi is segíthettek a gyermekáldásban. Állítólag 1371-ben Nagy Lajos király felesége, Erzsébet királyné Zárában jártakor meglátogatta Szent Simon ereklyéjét. Titokban levágta a szent kisujját és azt ruhájába rejtette, hogy végre fiú trónörököst szülhessen, ám tette után nyomban rosszul lett. A templomot is csak akkor tudta elhagyni, amikor bűnét nyíltan megvallotta és az ereklyét visszaadta. A levágott kisujj pedig csodálatos módon a visszatétel során „visszanőtt” eredeti helyére, a szent bal kezére.[2] A királyné később harmadszor is várandós lett, ám ekkor is kislánya született, fiú gyermeket nem adott neki a sors.

A szülés során szinte kizárólag nők segítettek egymásnak. A vajúdó nő mellett a legfontosabb szereplő a bába volt. Az ő tudása tapasztalaton alapult és szájhagyomány útján terjedt. Keveredett ebben a tudomány, a vallás és a mágia. Általános nézet szerint a szülésre gyógynövényes italok fogyasztásával, illatos füvek és aromák (pl. pézsma, menta) szagolgatásával és korallnyaklánc viselésével készült a nő. Egy másik, bizarr javaslat szerint a vajúdás során vízben feloldva kell meginni a sólyom ürülékében található fehér anyagot. Voltak persze olyan, ma is használható gyakorlati tanácsok, melyek között említik azt, hogy a bába lássa el légzési tanácsokkal a nőt vagy az újszülöttet fehér kendőbe bugyolálva tegye a párnára – de semmi esetre se tegye barbár szokás szerint a gyermeket a földre, mert a hideg kő nem tesz jót a picinek![3]

Ereklyék segíthettek a szülés során is. Nálunk elsősorban Antiocheiai Szent Margit övét használták a szülési fájdalmak enyhítésére és a betegségek gyógyítására. Az ő közbenjárását azért tartották szerencsésnek, mert a legenda szerint, amikor a sárkány elnyelte Margitot, ő a kereszt jelével megnyitotta annak oldalát és épségben kilépett belőle. A nagy népszerűségnek örvendő ereklyét a pozsonyi apácák őrizték és adták kölcsön elsősorban a főúri családok számára. [4]

3.    kép – Antiocheiai Szt. Margit. Dominikánus breviárium, 1497

Bábák végezték el a gyermek sürgősségi keresztelését is abban az esetben, ha a szülés után a gyermek életjeleket mutatott, ám olyan gyenge volt, hogy kétséges volt az életben maradása. Fontos esetben különleges megoldásokat is bevetetettek a gyermek érdekében. 1506. július 1-jén született meg II. Ulászló és Candalei Anna kisfia, Lajos. Világra jöttét egy velencei bába, Armelina segítette. A trónörökös koraszülött lehetett, mert a források szerint bőr nélkül született. Életének megóvására egy, a gerincénél végighasított és kibelezett sertésbe tették és abban tartották, amíg a tetem hűlni nem kezdett. Ekkor frissre cserélték azt és a folyamatot addig ismételték, amíg a gyermek meg nem erősödött.[5] Ez a furcsa „inkubátor” jól működött, hiszen az aprócska gyermekből lett II. Lajos királyunk, aki 1526-ban Mohácsnál vesztette életét.

Férfi orvos, sebész vagy borbély csak a nehéz szülés esetén lépett közbe és a legtöbb esetben ő is csak akkor, amikor halott magzatot kellett eltávolítani vagy halott nőn kellett császármetszést végezni.

4.    kép – Császármetszés ábrázolása, Albucasis-kódex, 13. század

Aquinói Szt. Tamás nézetei alapján ugyanis az élő anyán elvégzett császármetszést nem lehetséges gyógymódnak, hanem gyilkosságnak tekintették. Ismerve a nem megfelelő higiéniás körülményeket és magas halálozási arányt, ebben azért volt némi igazság. A 14. században az alábbi módszer szerint végezték el a császármetszést: az anya hasának bal oldalán ejtettek bemetszést, hogy elkerüljék a májat. Műtét közben a terhes nő száját és hüvelyét pedig nyitva kellett hagyni, hogy a magzat lélegezni tudjon.[6] A fenti leírás alapján is sejthető, hogy boncolások híján a korabeli orvosok nem egészen a mai anatómiai ismeretekkel rendelkeztek. Az áttörés ezen a téren a 16. században következett be. A boncolásoknak is köszönhetően egyre jobban megismerték az emberi testet, melynek anatómiailag pontos ábrázolásait is elkészítették. A 16. század elején Leonardo da Vinci is készített meglehetősen jó rajzokat a magzat méhen belüli elhelyezkedéséről.

5.    kép – Leonardo da Vinci magzatot ábrázoló rajza, 1510-1512

1540-ben Cristoforo Baioni mantovai orvos végezte el az első, hivatalosan elismert császármetszést. Az új módszer viszonylag gyorsan terjedt, 1581-ben már orvosi könyvben is közölték.[7] Az operáció minden bizonnyal jó pár életet megmentett, azonban a szülés és az utána gyakran fellépő gyermekágyi láz a 19. századig nagy kockázatnak számított.

A szerencsétlen kimenetelű szülésekkel a régészeti feltárások során is találkozhatunk. Erről mesélhetnek nekünk a csecsemősírok és azok a kettős temetkezések, ahol a nőt magzattal vagy csecsemővel együtt temettek el.

A halálozások miatt gyakran előfordult, hogy egy férfi kétszer vagy többször is újra nősült és ennek eredményeként mostohaanya nevelte gyermekeit. Az új feleség korábbi állapota természetesen vegyes képet mutat. Érkezhettek gyermek nélküli hajadonok, gyermektelen özvegyek is a házasságba, de az is gyakran megesett, hogy az új feleség hozta az előző házasság(ai)ból a gyereke(ke)t. A vizsgált eperjesi, pozsonyi és soproni végrendeletek alapján az örökbefogadás is igen gyakori jelenségnek tűnik.[8]  Ez jelenthette azt, hogy a végrendelkező a házastárs előző házasságából származó gyermek(ek) felnevelését végezte. Előfordult az is, hogy az egyházi előírásoknak megfelelően a keresztszülők gondoskodtak az árván maradt gyermek(ek) eltartásáról. A végrendeletek alapján – a mai állapotokhoz hasonlóan – meglehetősen széles palettán mozgott a mostohaszülő-gyermek viszony. A mesékben is megörökített, gonosz mostoháktól a szeretetteljes kapcsolatokig minden élethelyzetre találunk bennük példát.

Köszönjük meg ezen a vasárnapon az édesanyánknak, hogy a világra hozott bennünket! Nem csak nekik, hanem a nagymamáknak, keresztanyának és az életünkben esetleg jelen lévő mostoha- vagy nevelőanyának is hálásak vagyunk azért, hogy felneveltek, támogatnak és szeretnek bennünket. Legyenek még sokáig jó egészségben mellettünk!

Miskolczi Melinda

Jegyzet:

[1] Draskóczy 2018. 330-331.

[2] Draskóczy 2018, 340.

[3] Draskóczy 2018, 335-336.

[4] Draskóczy 2018, 341.

[5] Draskóczy 2018, 343-344.

[6] Draskóczy 2018, 335.

[7] Draskóczy 2018, 337.

[8] Szende 1997. és 2004.

Felhasznált irodalom:

Draskóczy Eszter: A szüléskísérés elmélete és gyakorlata a középkorban: az itáliai traktátusok jelentősége. Munding Márta, Szovák Kornél, Takács László (szerk.) Techné: A szakképzés módszerei az ókorban és a középkorban. Piliscsaba: Avicenna Kutatási Nonprofit Kft., 2018, 299-344.

Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Sopronban és Pozsonyban. Levéltári Közlemények 68. (1997), 77-98.  https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariKozlemenyek_68/?pg=78&layout=s

Szende Katalin: Gyermekek, testvérek, házastársak. Családi viszonyok és örökösödési szokások Eperjesen a középkori végrendeletek tükrében. Történelmi Szemle 46. (2004), 113-140.

 Képek forrása:

1. A diósgyőri Madonna. http://mek.niif.hu/01900/01918/html/index706.html

2. Mátyás király ezüstdénárja a Miskolc-szentléleki pálos kolostorból. Saját felvétel

3. Antiocheiai Szent Margit ábrázolása. http://www.bl.uk/manuscripts/Viewer.aspx?ref=add_ms_18851_fs001r

4. Császármetszés az Albucasis Chirurgia című művében. https://www.eletestudomany.hu/szuleszeti_traktatusok_a_kozepkori_nyugat-europaban

5. Leonardo da Vinci magzatot ábrázoló rajza

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Leonardo_da_Vinci_-_Studies_of_the_foetus_in_the_womb.jpg

[homregeszet]

Szádvár már duplán díjazott

Média Építészeti Díj Szádvár helyreállításáért

Múzeumunk Régészeti Tára 2008 óta segíti a Szádvárért Baráti Kör értékmentő, romkonzerváló munkáját. A civil egyesület indikátor jellegű szerepvállalása nyomán Szádvár bekerült a Nemzeti Várprogram által támogatott projektek közé. A 2018-ban elvégzett 4 hónapos megelőző feltárást követő építész tervezői (Kelemen Bálint, KÖZTI Zrt.) majd kivitelezői (Salisbury Kft.) munka eredményét 2021. április 18-án a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa Magyar Nemzeti Bizottsága a nemzetközi szinten is rangos ICOMOS díjjal ismerte el.

Idén ősszel a Média Építészeti Díj nemzetközi zsűrije az „Épített örökség” kategória legjobb 10 projektje közé válogatta be a szádvári projektet. Az elmúlt hét végén zárult közönségszavazás eredményeként a kategória első helyét „Szádvár helyreállítása” nyerte el. 

Szeretnénk megköszönni Mindenkinek, aki bármilyen formában is segített a közel másfél évtizedes munkánkat, mert ne feledjétek, „Tiéd a vár!”

Gál Viktor