VALLOMÁS; avagy mi van az írással meg velem:
Sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt, aztán később azon, mikor. De most már eljött az ideje.
Annak az okai, hogy miért álltam le a Keltike, a lázadó c. regényem írásával, és hogy miért nem kezdtem el a Koi Klubot, eléggé szerteágazóak. Viszont most leginkább az, hogy OCD-s vagyok, vagyis kényszerbeteg, és ez a szörnyeteg úgy elhatalmasodott rajtam, hogy nemcsak a kreativitást, hanem a normális életet is elvette tőlem (remélhetőleg csak egy kis időre).
Persze amennyire drámaian hangzik, annyira kezelhető dologról van szó, hiszen vannak módszerek az OCD kordában tartására. Ezért választottam a gyógyszer és a terápia együttes erejét.
Ennek a posztnak viszont nemcsak az a célja, hogy "coming outoljak" a kényszerbetegségemről, hanem az is, hogy felhívjam a figyelmet arra, mennyire fontos odafigyelni a mentális egészségre. Nem mindenki olyan, hogy csak "divatból" öndiagnosztizál, van bőven, akinek komoly szenvedést okoz a zavara, betegsége. Nekik orvosokra, gyógyszerre, terápiára és egy támogató közegre van szükségük.
Egyszer majd újra írni fogok (mint a hozzám hasonlóan OCD-s John Green), de most ezen a rögös terápiás úton kell elindulnom.
Ha valakit mélyebben érdekel a kényszerbetegség, annak Attis összefoglaló videóját ajánlom a témában:
