#palyaudvar

[budapest77-hu]

Lázárék mégis kiárusítanák a fővárosi pályaudvarokat a választások előtt | 24.hu

Lázárék mégis kiárusítanák a fővárosi pályaudvarokat a választások előtt | 24.hu

Alig egy éve 99 évre akarták magánkézbe adni ezeket, akkor végül visszakoztak.

[ivantehking]

[raining-litter]

Random keleti

[taktaharkany]

[philfx21]

Nyugati pu. #vsco #vscocam #vscocamera #vscohun #vscohungary #mik #ipon #nyugati #palyaudvar #hungary #railwaystation #westend #budapest #budapestagram #budapestphotography #vintage #belowthesky #combino @vscohun @vsco @thisisbudapest (helyszín: Nyugati pályaudvar)

[leaistweg]

june 2014, daily views.

[recordingdump-blog]

Visit Original Link

Keleti Palyaudvar Train announcements, Budapest September 2009

[szinvazlatok-blog]

A nagyvárosi élet látens mitológiája

Mindazon művészeket, akikről ezekben a bejegyzésekben szó van, összeköti a gyermeki látás képessége a nagyváros új sokszínűségével szemben, amely, ahogyan Baudelaire is kifejti, esetükben már összekapcsolódik a kifejezés felnőtt képességével. Ha azonban ezt a felfokozott érzékenységet a zsenialitás egyszerű születési rendellenességének vesszük, óhatatlanul is elvétjük a helyes irányt, hiszen nem válaszolunk arra kérdésre, hogy a valóság irányában tanusított efféle diszpozíció miért épp ekkor jelenik meg olyan nagy számban. Mi szüksége van ezeknek a túlérzékeny felnőtteknek a gyermeki látásmód mitológiájára?

A válasz persze itt is a korszak hirtelen meglódult, és immár teljességgel követhetetlen technológiai, ipari és adminisztratív fejlődése. Ezen az alkotóknak a többsége számára a közvetlen múlt még önmagukat többé-kevésbé túlélt feudalista államokat, egy villanyvilágítás, telefon, mozgókép és autóforgalom nélküli világot jelent – életük vége felé pedig a fogyasztói társadalom teljesjogú tagjaiként hajtották örök álomra a fejüket. A nagyvárosok ugrásszerűen hatalmas metropoliszokká duzzadnak, és ahogyan a demokratikus-félfeudális államrend adminisztrációja is az absztrakció egyre magasabb és magasabb fokait éri el, úgy ezzel párhuzamosan egyre több olyan elektronikai, mechanikai és kémiai találmány, eszköz, és módszer honosodik meg a legegyszerűbb hétköznapokban is, amelynek a működése a mégoly művelt polgár számára is teljességgel átláthatatlanná válik.

Hogy a kávéfőzőből megfelelő alapanyagok beadagolása és néhány mozdulat után kávé fog jönni, hogy a repülőgép többtonnás súlya ellenére a levegőbe emelkedik, vagy hogy a telefonkagylóban hallott zörejek valójában egy távoli ismerősünk hangját hozzák el nekünk – nos, ezeknek létezik persze adekvát tudományos magyarázata, az "átlagfelhasználó" számára azonban mindez inkább hitkérdés.

Szóval a nagyvárosi lét egyre kevésbé válik egyszerűen megérhetővé és befogadhatóvá, pláne az ilyen túlérzékeny figurák számára, ráadásul a használati tárgyak világának gyors változásával már az egy-két generációval korábbi eszközök és technológiák villámgyorsan feledésbe is merülnek; a nagymama nem egy hétköznapi csecsebecséje az unoka számára már éppannyira rejtélyes, mint egy római kori szerszám – vagyis nemcsak a jelen, hanem a múlt is mind idegenebb lesz.

Ami pedig érthetetlen és idegen, az újra előhívja a gyerekkori fantáziákat, a gyerek primitív népekhez hasonló mitológiai világmagyarázatait – ezeket a tündérmesékből, kísértethistóriákból, népmitológiából táplálkozó értelmezéseket pedig készségesen kiegészítik a századfordulós polgár kiterjedt, és műveltségének zsúfoltan egymás mellé helyezett tudásbútorai, a reneszánsz történelem alakjaitól kezdve a Passió alaptörténetein át a görög mitológiáig, alkalmasint lehetővé téve olyan összefüggések, működési mechanizmusok feltárását is, amit később a szociológia és a többi szigorúbb tudomány is igazolni fog a maga módszereivel – sokszor épp e prófétikus elmék munkáit használva sorvezetőként.

Mondanunk sem kell, az egész dolog nagyon hasonlít a szintén ebben a korszakban alkotó Freud eljárásához, aki felfedezi a mindennapi élet pszichopatológiáját, s a hétköznapi élet apró mozzanataiból mitikus indulatokra és lelki folyamatokra következtet – nem ritkán konkrét görög mitológiai nevekkel látva el pszichikai drámáinak szereplőit.

De mindezzel kapcsolatban hagyjuk egy kicsit magát Walter Benjamint beszélni:

"Kafka műve olyan ellipszis, amelynek egymástól igen távol elhelyezkedő gyújtópontjait egyfelől a misztikus tapasztalat (ez mindenekelőtt a tradíció tapasztalata), másfelől a modern nagyvárosi ember tapasztalata határozza meg. Amikor a modern nagyvárosi ember tapasztalatairól beszélek, ezen egyszerre különböző dolgokat értek. Egyfelől a modern állampolgárról beszélek, aki úgy tudja magáról, hogy ki van szolgáltatva egy áttekinthetetlen hivatali apparátusnak [...] nagyvárosi emberen másfelől éppannyira a mai fizikusok kortársát értem. [...] Az a tulajdonképpen és pontos értelemben őrületes Kafkában, hogy ehhez a legeslegújabb tapasztalati világhoz éppen a misztikus tradíció által fért hozzá, ez nyújtotta oda azt neki. [...] Azt a tapasztalatot, amely a privátember Kafka tapasztalatának felel meg, nagy tömegek valószínűleg csak akkor kényszerülnek majd megszerezni, amikor eltöröltetésük bekövetkezik." – Levél Gerhard Scholemhez, 1934. aug. 11. (158-159.)

"Az architektúra mint a látens »mitológia« legfontosabb tanúsága. És a tizenkilencedik század legfontosabb architektúrája a passzázs." – Passzázsok (202.)

"Orpheusz, Eurüdiké, Hermész a pályaudvaron. Orpheusz a hátramaradó. Eurüdiké csókok közt. Hermész állomásfőkök jelzőkoronggal. Neoklasszicista motívum ez. Cocteau, Sztravinszkij, Picasso, Chirico etc. neoklasszicizmusával ez a helyzet: a felébredés átmeneti terén, amelyben most élünk, előszeretettel vonulnak át istenek." – Passzázsok (203.)

"Hogy a modern technika világa és a mitológia archaikus szimbólumvilága között korrespondanciák játéka áll fenn, azt csak a gondolattalan szemlélő tagadhatja. A technikailag új először persze csakis így, technikailag újként hat. De már a legközelebbi gyermeki emlékezésben is megváltoztatja vonásait. Minden gyermekkor valami nagyot, pótolhatatlant hoz az emberiség számára. A technikai jelenségek iránti érdeklődésében, a mindenféle találmányokkal és masinériákkal szemben tanusított kíváncsiságában minden gyermekkor a régi szimbólumvilágokhoz köti a technikai vívmányokat. Nincs a természet birodalmában semmi, ami eleve mentesülhetne az efféle kötődéstől. Az ilyen kötés azonban nem az újdonság aurájában képződik, hanem a megszokáséban. Emlékezetben, gyermekkorban és álomban." – Passzázsok, 225.

"Európai aspektusok szerint a dolgok így álltak: a középkorban és egészen a tizenkilencedik század kezdetéig a technika fejlődése minden ipari termék tekintetében sokkal lassabban haladt előre, mint a művészeté. A művészet időt nyerhetett arra, hogy sokféleképpen körbejátssza a technikai eljárásmódokat. A helyzet megváltozása, ami 1800 körül kezdődik, előírta a művészetnek a tempót, és minél lélegzetelállítóbb lett a tempó, a divat uralma annál inkább átterjedt minden területre. S végül elérkezik a dolgok mai állása: beláthatóvá válik annak lehetősége, hogy a művészet már nem lel időt arra, hogy valamiképpen beleálljon a technikai folyamatba. A reklám az a csel, mellyel az álom ráakaszkodik az iparra." – Passzázsok, 235.

(Az idézetek mind Szabó Csaba fordításai, a képek Max Ernst Une semaine de bonté című sorozatából valók.)