Mondja egy pasi, hogy ő mindig megmondja (így, nem megbeszéli, megmondja) a barátnőinek, hogy ne hívogassák munka közben. mert akkor ő dolgozik. Másik pasi meg, ő utál telefonálni, utálja, ha hívogatják, amúgyis tízen hallják
(persze van kivétel, aki bármikor hívhatja, mitteszaszerelem), mindenki írogasson szépen levelet és majd ő válaszol amikor úgy tartja kedve.
Vannak emberek, akik napközben vagy bármikor UNALMUKBAN felhívnak másokat? Vagy napközben, nem közös probléma miatt felhívnak valakit? Ülnek az irodájukban vagy akárhol a munkahelyükön és egyszercsak... jajj, felhívom már az XY-t és elmondom neki, hogy kék az ég?
És akkor ott van a másik dolog.... kérdezi a pszichológia, hogy mikor jutott eszedbe utoljára, hogy NEM valami probléma miatt hívd fel a párodat, hanem azért, hogy megmond neki, hogy szereted? Most akkor van erre igény vagy nincs?
Egyre kevésbé bírjuk a magányt, erre jutottam. Álmegoldásokkal él a psziché, ha hosszasan belekényszerűl az egyedüllétbe. Jól vagyok, nincs igényem semmire, nem kell senki, kiabáljuk. De, ha másik szemüveggel nézzük az embereket, akkor kiderül, hogy tolnak mindent kifelé, tucatnyi felszínes kapcsolat, blog, szocmédia felület biztosítja, hogy elmondhassa, hogy némá, kék az ég, de az ne tűnjön úgy mintha azért mondaná, mert nincs kinek.
Tudom, hogy nem egy népszerű gondolat, amit mondok, de az összes szocmédia felület öngerjesztő válasz egy pszichés kórságra.
Érdekes, nem?, hogy amikor valakinek végre lesz társa, akkor felére, negyedére csökken a jelenléte a neten. Ha valakit komoly probléma foglalkoztat, szintén csökken a jelenléte. Pedig nem az lenne az ésszerű, hogy nőjön? Hogy a problémát bevigye a barátai és ismerősei körébe?
Nem, álproblémákat gyártunk amit koncként odavetünk a társasági pódiumra. Többnyire jól kiszámított őszinteségekkel vagyunk jelen.
Szóval, ha felszínességben élsz, illetve, ha idegenekhez vagy őszinte, egyre kevesebb az esély a mély kapcsolatra és a kapcsolaton belüli őszinteségre.
Mert az idegenek reakcióit egy tiltással meg lehet szűntetni, de párkapcsolatban megoldás kell, konszenzus, érzelmi kitárulkozás. Megküzdés.
Nade minek küszködni, ha van ahol szeretik az imagot, amit építek?
Engem látnak vagy a szerepem?
Ha kiderül, hogy nem is olyan vagyok, hogy nem mindig olyat posztolok, akkor kikövetnek és csá. Szóval, vigyázni kell! (:DD) Alkalmazkodni a szerephez.
Brrr!
Most a végére azt hiszem kivilágosodott nekem, hogy az egész bejegyzés azért született, mert “ő mindig megmondta a barátnőinek”, szóval ez bújtatott hímsovinizmus. Gyakran érzem ezt. "Ej, ti nők” mondja Logan is.
Szóval a nők telefonálgatnak, tök feleslegesen és zavaróan. Meg a nők valamilyenek, ami bosszantó. A nőket a cipők meg a táskák érdeklik a világból – mondja sok férfi. Sok egyforma férfi. (:D)
Szerintem meg nektek még sosem volt egy normális kapcsolatotok. Talán nem is véletlen.
