#válaszok

[im-leaving-soon-s2]

Sajnos túlgondoló vagyok. Szóval ha nem adsz egyértelmű választ, az agyam kreál egyet. Ha nem mondasz semmi, az agyam kitalál valamit.

[lonelysoul235]

Úgy megváltoztatnék pár dolgot a múltamban, de sajnos nem lehet és ez tönkretesz

[xszerelmes-lelekx]

A nem válasz is egy válasz, a kérdésekre

[mateodonovan]

"És végül már nem válaszoltál az utolsó üzenetemre... Én pedig nem küldtem el újra.

Egyszerűen csak eltűnünk egymás világából.

Volt idő igen, amikor válaszokat akartam kapni.

De már rájöttem, hogy nem kell kérdeznem...

Mert amikor visszatekintek...valójában az összes részletben...ott vannak a válaszok."

[csacskamacskamocska]

Vannak dolgok

amikre piszok sokat kell várni. Tegnap erről beszélgettem a barátaimmal, hogy vannak titkok/válaszok amiket emberek magukkal visznek a sírba. Sosem derül ki. Az egyik barátom dédnagyanyja cseléd volt, terhes lett, nem lehet tudni, sosem árulta el ki volt a gyereke apja, így ez a barátom nem tudja, hogy az egyik felmenője ki volt. Azt szaszeroltuk, hogy inkább lehetett erőszak gyümölcse a gyerek, mint egy szerelemé, mert bár a leányanyaság megvetendő dolog volt, egy szerelem emléke csak kibukott volna valamikor. Azt elmondta vona a gyerekének, hogy hajj az a katona, de szép legény volt, aztán de otthagyott a bajban. De az, ami a cselédségben történt, a megerőszakolás, a szexuális kihasználás, az tabu volt. Az érdekes, hogy pont előző nap olvastam egy cikket a cselédségről intézményéről. Hogy hogyan volt régen. Ma magyarországon rengeteg cseléd/rabszolga van. Erről nem cikkez senki, az átlagember talán nem is tud róla. Én nem tudtam addig, amíg egy jogvédőnél dolgozó ügyvéd barátom nem mesélgetett. Hogy bizony a sokszobás-medencés-kertészes palotákat nem fizetett alkalmazottak tartják rendben, hanem cselédek/rabszolgák, akik a szállásért+ételér+ valami nevetséges zsebpénzért dolgoznak, ha kapnak egyáltalán és a gazda teljes gyámságot, hatalmat gyakorol felettük. Elképesztő? Az. Borzalmas. És ezek az emberek sokszor kifejezetten ragaszkodnak a gazdájukhoz, aki kimentette őket az utcáról vagy annak veszélyéből, hogy oda kerülnek. Minél nagyobb lesz a szegénység hazánkban, annál valószínűbb, hoyg a cselédség intézménye nem hivatalosan, de elfogadottá válik. Ha van pénzed etetni még egy embert, az ledolgozza, neked jó, neki jó, az állam meg félrenéz. Nem neki kellett megoldani a rászorulók szociális ellátását. Na, ez a moralizáls vonal most elhatalmasodott, pedig nem ez motoszkált bennem, hanem az, hogy van nekem ez a megggyőződésem, hogy mindenre választ kap az ember, csak ki kell várni. Van amire már csak akkor kapunk választ, amikor már tulajdonképpen leszarjuk, de van amire, ha nem is azonnal, de megjön a megerősítés. Az ember megnyugszik, jól van, nem vagyok hülye, úgy van ahogy éreztem/gondoltam. Amúgy a megérzésekről is olvastam egy jó kis cikket, arról írt, hogy a nők sokkal több információt fogadnak be a környezetükből, mint a férfiak (például nagyobb a perifériás látásuk, sokkal több nonverbális infót képesek levenni), a megérzéseik valójában ezekből az árnyalt információmorzsákból tevődnek össze. Mivel ezek gyakran nem tudatos szinten állnak össze, kifejezetten kínzó lehet a magunk se tudjuk miféle sejtés. És ilyenkor van az, hogy már a rosszat is jobb tudni, mert akkor az egészet el lehet engedni a faszba. Persze, a legcsúcsszuperebb, amikor van egy gondolat, és a másik ember tagad, meg lehülyéz, aztán csak kibukik, hogy ja. Pont úgy.

Néha motoz bennem, hogy talán én is tartozom egy beismeréssel az exemnek, aki állította, hogy beleszerettem egy másik pasiba és azért hagyom el. Ragaszkodtam hozzá, hogy nem. Ragaszkodtam ahhoz az elgondoláshoz, hogy ami nem kölcsönös, az nem szerelem, vagyis nem, nem a miatt. Fura ez a tartozás meg a gyávaságom, hogy nem akartam beszélni vele erről. Ő meg szegény azt gondolta, hogy megcsaltam és azt tagadom. Pedig csak az érzelmeimet tagadtam el. Ha elmondtam volna, tisztességesebb lett volna, nem hagyok ott egy kérdőjelet. Lassan, lassan olyan bátor leszek már, hogy bármiről merek/mernék beszélni és bárminek a következményeit elviselem. Sokkal kevésbé menekülök a fájdalomtól, mint mondjuk a terápia előtt. A maradék kérdéseknél vajon a válasz jön meg előbb vagy a kérdés lesz előbb érdektelen? Erre még kiváncsi vagyok.

[forget-me-forgotten]

Válaszokat várok olyan kérdésekre, amiket sosem tettem fel.

Gondolkozom, vajon mire volt ez jó?

Fáj, hogy nem gondoltál bele,

Hogy amíg te majd könnyedén túllendülsz ezen,

Én egy kicsit minden nap jobban belehalok.

Nem beléd halok,

nem te vagy a legnagyobb fájdalmam.

Inkább olyan voltál, mint egy utolsó csepp a már amúgy is túlcsordult poharamban.

Tőled minden kiömlött.

Most takaríthatom fel könnyeim tengerét, amibe majdnem belefulladok,

Mert mindig egyedül maradok.

De elég jó? Na az sosem vagyok.

[dalszoveg-planet]

Honnan fogjuk tudni a válaszokat Ha még soha nem kockáztattunk

ALMA - Stay All Night

[ertednyilt-viragok]

Kérdezgethetném magamtól hogy vajon miért, miért alakult így? Oh, de mégis minek, hisz pontosan tudom a választ.