A mai magyar sportújságírásról
Négy év más területeken való próbálkozás után tavaly novemberben visszatértem eredeti szakmámhoz, az újságíráshoz, egészen pontosan a sportújságíráshoz. Ugyan már korábban is értek csalódások és finoman fogalmazva nem kedvelem a szakmára jelenleg jellemző stílusirányzatokat, végleg csak most sikerült kiábrándulnom a dologból. De most nagyon és valószínűleg örökre.
A bilit egy tegnapi eset borította ki. Történt, hogy az egyik portálra – amelyet most szándékosan nem nevezek meg – kértek tőlem éjszakára egy külföldi focis hírt, amivel másnap reggel indulni lehet. Nem volt megkötve a kezem, ennyi volt a kikötés, hogy külföldi foci. Nos, nekem volt merszem az Afrikai Nemzetek Kupájáról írni, gondolván érdekesség, meg idén nincs róla magyar közvetítés, biztosan olvassák majd. Tévedtem, nem lett felkapott a dolog. Nyilván gondolhattam volna arra, hogy nagy általánosságban véve borzasztóan beszűkült látókörrel rendelkeznek a magyar sportfogyasztók, ám ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy sajnos pont az újságírók teszik ilyenné őket.
A főszerkesztőm bizonyára nem így vélekedik. Miután finoman jelezte, hogy üdvözli édesanyámat, kiadta az ukázt:
„Legközelebb akkor lehet Afrikáról írni bármit, ha 40 stadiont felrobbantanak. Ha csak 39-et, akkor sem. Nem a Discovery Channel vagyunk, ott mehet Afrika!”
Ezután kioktatott a szakma feladatáról. Idézem szavait:
„Azt toljuk, amit az emberek olvasnak. Ez az újságírás alapja.”
Hát rohadtul nem az! Éppen az lenne a cél, hogy tájékoztassuk az embereket, bővítsük ismereteiket, értéket adjunk át, formáljuk – pozitívan – a közízlést, ne pedig a szájukba toljuk azt, amit ők szeretnének. Egy normális világban... Manapság viszont egy olyan világban élünk, ahol csak a kattintások és a lájkok számítanak, semmi más.
Amíg azonban ilyen a szakma felfogása, addig ne is reménykedjünk abban, hogy hangyányit is változni fog a helyzet. Először ugyanis az íróknak, az olvasmányoknak kell megváltozniuk, mivel az együgyű fogyasztásra rászoktatott szélesebb tömegek pusztán a két szép szemünkért bizony nem fognak.
