Az alagút végén

a gondolataimtól elveszek a sorok között... ~író~

[azalagutvegen]

Maszk

Az iskola folyosóján sétáltam egyedül

a sok hamis arc között

s bár mindenki hangosan nevetve színlelt

tudtam, hogy más rejlik az álarcuk mögött

Én is felhúztam a maszkot magamra

s a könnyeimet lassan vissza nyeltem

mert senkit sem érdekel a valós éned,

így a sminket is vastagon magamra kentem.

Felhúztam magamra a tömeg ruhákat,

hogy beleilljek a társadalomba

s idegennek éreztem magam a testemben,

a férfiak is belemásztak az arcomba

Lassan az üresség emészteni kezdett

először belülről majd kifelé haladt

s lassan a maszk sem segített takarni

hogy a tükörben sem látom már saját magam.

[azalagutvegen]

Az élet pocsolyája

Magányomban meredek, egy sötét pocsolyába

mely lehet sekély, s oly mély hogy elnyeljen magába

s bár a felszínét látom, de azt is hiába,

hisz belefeledkeztem az életem kimúló zajába.

[azalagutvegen]

Ma

Megragadtam a tegnap és a holnap között.

Az óra megállt,

majd egy pillanat alatt a másnapba szökött,

és én mégis lemaradtam a máról.

[azalagutvegen]

Nem.

Nem értettem.

Hogy miért hagyok nyomot a léptem után

s miért nem találok vissza az útra.

hogy mért evezek az árral szemben

s miért tekintek vissza a múltba.

Nem értettem.

Hogy az én fehérem miért fekete,

s az ablakomra mért csak az árnyék vetül

hogy miért nem látom az alagút végét

s az idő felettem miért csak repül.

Nem, és nem is fogom.

[azalagutvegen]

A kopott falak

Már senki sem hall.

Egyedül ülök a sötétben,

körülöttem rideg, kopott falak.

Kezeim áztattam a hordónyi vérben

s számbol nem jottek szavak.

Abban a pillanatban rájöttem:

akit megöltem, az saját magam.

[azalagutvegen]

Napnyugta

Minden egyes nap

mintha fel kéne varrnom a számat,

hogy mosolyogni tudjak,

és elhitessem mindenkivel,

a mosolyom valódi,

de őszintén senkisem hall meg engem

hiába próbálok szólni

hogy a mosoly alatt könnyek vannak

s minden amit hisznek csak színjáték,

mert én csak azt várom,

hogy mikor lesz vége a napnak.

[azalagutvegen]

Semmi sem fekete

Abban a pillanatban

még felállni sem tudtam a földről.

A padló magába húzta testem,

s mintha zuhantam volna,

sírva a végtelenbe estem

Körülöttem fekete fal, fekete fény,

fekete vérfürdő lábaim alatt,

s hiába ordítoztam rekedten,

mintha senki sem hallaná hangom

én örökké a végtelené lettem.

[azalagutvegen]

Nóta

Sírva emeltem kanalam a számhoz

mit lakattal zárnak évek óta

S a kulcs sehol, csak hamis álmok,

“nem ehetsz” fülemben zeng a nóta

[azalagutvegen]

Látok

Nem voltam már egyedül.

Kiszabadultam a rideg magányból

mi akárcsak a szurok, úgy szívott magába

s végre kiléptem önmagam árnyából.

Nem voltam már egyedül,

mert volt két biztos kezem

mi a halálból is visszahúzott

s érzem; nyitva van szemem.

[azalagutvegen]

Még mindig ott ül

És nem evett napok óta

szemein sötét karikák ültek,

s könnyei beesett arccsontján

zúdulva, világgá menekültek.

És még mindig ott ül.

Szilánkdarabokkal a kezében.

Mert nemtudta elviselni,

hogy nem elég jó

a saját szemében.

[azalagutvegen]

Napló

Kiakartam tépni minden lapot az életemből

elégetni az egész könyvet

de hiába égne el minden darab

mikor a hamu magával vinne minden egyes könnyet

s rájöttem, a múltam elégetni nem tudom

a tinta a papírba beleégett

de egy új naplót kinyithatok

s az új tollammal, új szavakat vések.

[azalagutvegen]

"A részegség mámora elfeledtet mindent

minden bajt és sötét gondolatot

de vajon mikor másnap felkelsz,

nem válik minden sötétebbé?"

[azalagutvegen]

És ott ültem egyedül a sarokban

cigarettával a kezemben

s vártam, hogy elmúljon

minden a fejemben

[azalagutvegen]

"Mintha a vihar közepén kisütne a nap,

a semmi hirtelen mindenné vált."

[azalagutvegen]

Otthon

Egész életemben kerestem önmagam

de minden léptemet ködösen láttam

S mióta élek elveszetten járok

s magamat a börtönömbe zártam.

Te a sötétből kinyúltál s megfogtad kezemet

majd együtt a fény felé indultunk

S a vakságból végre haladtunk haza

haza, mert az otthon mi voltunk.

Éreztem szívem dobogását végre,

a tátongó üres, magány után

S láttam a jövőm, mim sohasem volt

s a kulcsom az élethez; te vagy csupán.

Életem szerelmének

[azalagutvegen]

Healing

I starved my body and wasted my life

and i absorbed all the feelings

but i no longer push myself a knife

and I give myself the time for healing

[azalagutvegen]

Cetli

Az élet mintha megállt volna

az idő halad, de nem telik

S hiába kelek és alszom az éjjel

az elmém lassan örökre elveszik...

Belül tátongó sötét lyukak

sokasodnak s nőnek testemben

S majd idővel azok is összefolynak

s átlátszó leszek, testetlen.

A hangok lassan elhalkulnak

s tán holnapra nem hallok semmit

Az érzéseim mélyre folytom

s magam helyett, hagyok egy cetlit.