Kórházi tartózkodásom (1 hét, bél endometriózis) hosszú története undi részletekkel, úgyhogy inkább leválasztom a posztot innentől.
a páromnak viszonylag későn esett le (műtét előtti este), hogy én most tényleg megyek. ám addigra én már jól voltam, és csak fostam és fostam a 8000 forintos picopreptől, miközben próbáltam megérteni, hogy működik a medieval dynasty úgy igazán. nekem akkor már a legnagyobb bajom az volt, hogy miért galériás a lakás, amikor fosok.
szóval törölgettem az ember könnyeit, és visszamenőlegesen megértette ő is, hogy a diagnózisom (tavaly nyár) óta miért voltam többször ideges és kedvtelen. miért kezdtem konstans egyórás késéssel a munkám home office részét, ami rám egyáltalán nem jellemző. talán azt is, miért toltam olyanokat ébredés után, hogy "remélem, átvágnak valami ütőeret a gecibe, és ottmaradok a műtőasztalon."
mivel soha semmi jellegzetes tünetem nem volt, azt hittem, pcos vagy átjárhatatlan petevezető, egyéb hormonális probléma miatt nem jön össze a gyerek. de nem, a sotén rögtön szóltak, hogy van egy ilyen CSOKIcisztám, és ebből bizony gond lesz. pedzegették, hogy ultrahanggal keveset látni, műtét közben fog kiderülni, mennyire vészes a dolog. és akkor jöttek a sztorik, hogy á, igen, a julinak is ez van, repültek a petefészkei, a marinak meg az egész méhe, és akkor jött ez az új félelem, hogy nem fogom tudni soha beteljesíteni a női princípiumom, mert selejtes a testem.
ám az endometriózis nem is annyira a méhem felé terjeszkedett, hanem miután egy másik ultrahangon a nyakamba kaptam a lábam, és a jégcsapretek méretű eszközzel sebváltózva jobban megnézték a testem belülről, szóltak, hogy létrejött egy GOMBA alakú elváltozás, ami mélyen infiltráló, szóval egy bélszakaszt azt így ki kéne vágni, és a maradékot összevarrni. mondtam, hogy oké. csoki meg gomba után vártam még valami kis gonosz petefészekgnómot, meg szivárványt is, de azokat csak én képzeltem oda, hogy jobb legyen a kedvem. (nem lett.)
ezután várólistára kerültem, és 42 helyre kellett elmennem, hogy mindenféle előzetes vizsgálatot letudjak, de ez olyan kurva unalmas, hogy nem írok róla semmit, térjünk vissza oda, hogy fosok a galérián, a Z. meg sír.
hajnali 4-kor elindultunk, mentem beöntésre. csináltam amúgy egy tier listet arról, hogy melyik beavatkozás mennyire volt kutyapokol, és a beöntés meg se közelítette a felsőbb kategóriákat. utána aludtam pár órácskát azon az ágyon, ami utána még napokig a kurva kényelmetlen fekhelyem volt, de akkor ez még nem érdekelt. igazából semmi sem érdekelt már. ezt mondtam a Z.-nak is előtte, hogy ez már nem nehéz, ez egy egyenes út, amin csak menni kell, én ilyenkor nem szorongok. nincs rajtam felelősség, amitől általában félek. amikor csak úgy rángat az élet, és tűrni kell, ami történik, az megy nekem, én abban nagyon jó vagyok.
kaptam epidurált, még az sem az S tierbe került, bár pont akkor szurkáltak, amikor bejött az endo úristene, bokor doktor, hogy amúgy van-e kérdésem, én mondtam, hogy ÁU, ő meg megfogta a kezem, ami tök aranyos volt tőle, aztán ki kellett mennie valamiért. szerencsére a kérdéseim nem voltak annyira fontosak. aztán aludtam egy jót.
az altatótól betépve megpróbáltam felszedni a nővért azzal a dumával, hogy "jaj de szép és ügyes vagy", aztán pihentem tovább az intenzíven a kurvaerős intravénás fájdalomcsillapítótól. itt történt az első S tier esemény, amikor négyszer vettek vért, mert mire kiért a csőből a kontent, megalvadt. egy teljes napja nem ittam semmilyen folyadékot, úgyhogy nem csoda. ez csak azért S tier, mert mélyek és szarok a vénáim, és ökölbe szorított talppal szúrtak a nővérek is, és hát fájt.
másnap lekerültem osztályra, ahol nagyon hiányzott az állíthatós ágy és az intravénás jólét, és hát összefolynak a napok innentől kezdve. csak az járt a fejemben, hogy inni kell és mozogni, különben nem lesz Formált Széklet, és addig nem veszik ki a drain csövet a hasfalamból. mert a drain cső az a kétszeres S tier, az a konkrét kutyapokol, amit az ötödik napon már legszívesebben a nyakam köré tekertem volna inkább. főleg azért, mert nálam különösen eresztett, és a combomon folyt le a genny állandóan, pár óránként új megvágott gézlapokat tettem a tena ladymbe. igen, tena lady volt rajtam végig, mert természetesen műtét utáni napon megjött, illetve a folyton szivárgó genny miatt óránként cserélhettem volna bugyit, szóval ez így egyszerűbb volt, az a szar legalább rendesen tartotta a gézt.
ahogy magányosan húzogattam magam után a drain csövemet a folyosón, tudatosult bennem néhány dolog. az egyik, hogy viszonylag ritkán vagyok büszke magamra, de azokban a napokban én úgy érzem, abszolút túlteljesítettem. rengeteget mozogtam, sétáltam, még akkor is, ha kibaszottul szúrt a cső, sőt, kekeckedtem vele, hogy úgyis mindjárt kivesznek, te kis geci, aztán szivároghatsz majd a veszélyes hulladék zsákban, ameddig akarsz. a 2,5 liter víz, amit becsületesen megittam, amúgy is mozgásban tartott, szóval napról napra jobban lettem. a másik csak annyi, hogy az arcane nem is olyan jó sorozat. de azért binge watchingoltam kicsit, mert hát mi a faszomat csináljon az ember, amikor egy hetet elvesz az életéből a kórház.
a magyaregészségügyezést kihagyom, alapjáraton mindenki kedves volt amúgy is, ami meg nem tetszett, azt túléltem. jó hírt is kaptam, méghozzá azt, hogy nem kellett teljesen kibelezni, csak egy kisebb részt metszettek ki, amit össze is varrtak. meg még csináltak csomó mindent, de semmit sem kaptak ki, amire szükségem lehet. gyorsan megtanultam beadni magamnak a vérhigítót, mert Z.-nak annyira remeg a keze, hogy a falba szúrná bele szerintem, és ez is egy olyan eredmény, amit nem gondoltam volna magamról első körben.
aztán nehezen, de megérkezett a Formált Széklet, és még bugyogott a wc-n a lehúzott víz, amikor én már a nővérszobában toporogtam, hogy szedjék ki a kedves kis csövemet. egy kellőképpen kedvtelen és sietős doki kapta ki, szóval mire kimondtam, hogy "úristen, ez ilyen kurva mélyen bent volt?" ő már elviharzott, de a nővér azért megjegyezte, hogy igen, 10 centi kell neki. nem fájt annyira, inkább olyan volt érzésre, mint amikor jó inas csirkehúst aprítok.
életminőségem ekkor sosem látott magasságokba szárnyalt. másnap haza is mentem. az előző alhasi műtétem szövődményeivel 4 éve küzdök, és szerintem életem végéig fogok is, de most bizakodó vagyok. jól érzem magamat, Z. és az anyós prémium bélkímélő menüsora hamar visszahozza az egy hét alatt ledobott 5 kilómat.
a végére még annyit jegyeznék meg, hogy ha csak azért nem akarod a kórházba vinni az ikeás plüsspatkányt, mert hogy néz az ki 31 évesen, hagyd. lesz majd egy veled egykorú szobatársad, akinél meg zsiráf lesz, és milyen jó lesz neki.
snowghoul
theartofmadeline
andulkaphoto
2087
vaporwave
