Néha-néha mesélek a barátaimnak a túrázós élményeimről, ilyenkor az arra fogékonyak tátott szájjal hallgatnak. Többen is mondták az év során, hogy szívesen csatlakoznának hozzám. Mivel tudom róluk, hogy az edzettségük hagy kívánni valót maguk után, ezért azonnal elvetettem a gyalogos verziót, és csak kerékpáros megoldásban gondolkodtam. Na így jött az ötlet, hogy az augusztusi hosszú hétvégén tekerjük körbe a Káli-medencét.
Több estét is rászántam a tervezésre. Az útvonal erősen függött az induló helytől, az pedig attól, hogy szombat reggel hol tudok biciklivel vontatható utánfutót szerezni, és hol hajlandóak azt hétfő délelőtt visszavenni. Utóbbi miatt a földutak is kizárásra kerültek, túlzottan sok emelkedőt sem rakhattam bele, mert nagyon edzetlenek is voltak a bandában. Aztán mivel tudom hogy némelyik hisztis, ha éhes, 10 kilométerenként (ez egy 9 fős csapatnak kullóval kb 1 óra dombos terepen) kellett lennie pihenőpontnak.
Mivel én voltam közülük a legfittebb (pedig szinte az összes sportol valamit), nyilvánvaló volt, hogy én fogom vontatni a csomagos kocsit az egész hétvégén. De még így is folyton leelőztem őket. Annak ellenére is, hogy a barátaim nem couch potato életmódot folytatnak, szörnyen lehangoló volt látni, mit szenvednek egy minimális emelkedőn. Gondolom milyen lehet akkor az átlagember kondija.
A Káli-medencének van egy sajátos hangulata, amit csak akkor tud átérezni az ember, ha tisztában van a quality time jelentésével, és képes megélni azt. És itt kezdődtek a gondok. A barátaim fele az autóiparban szocializálódott, a lányok is, nem csak a fiúk. Egy excel táblázat pörög a fejükben folyton, pirossal a programpontok, sárga amit épp csinálunk, és zöld ami kész van. Igen kész van, nekik a szentbékkállai kőtenger nem egy látványosság, vagy érdekesség,vagy olyan dolog ahol gyerek módra felmászhatnak mindenre, és örülhetnek a fejüknek, hanem egy cella az excelben, ami épp sárga, és 20 percet szánunk arra, hogy zöldre változtassuk. Esetleg a feleségek lőhetnek egy képet instára a többi online feleségnek, hogy itt is jártunk.
Amit nyilván a bohémabb szekció nem bír elviselni, és ilyenkor megy a veszekedés, hogy érjünk oda este nyolcra a kempingbe, mert 10kor aludni szeretnének, ugyanis ők hatkor szoktak kelni, kontra nyaralunk éppen, nehogy már azért kelljen sietni meginni a kitöltött borokat, merthogy ők folyton mennének valahova.
Azt hiszem az egyik haverom foglalta össze legjobban ezt a jelenséget, mikor megkérdezte az egyik feleségtől:
Figyelj “név”, te ugye mindig szarul érzed magad ha nincs éppen valami baj ami miatt intézkedhetnél?
Pluszban mutatni akartam nekik valami újat, ezért elvittem őket egy panorámás tapas-teraszra. Az egyik srác pedig kiakadt, hogy nem fog ennyiért szalámis kenyeret enni, és félrevonult egy pohár szódával, hogy még csak véletlenl se merüljön fel, hogy ő is részt vett a korlátlan fogyasztásban.
Itt a mindig mosolygó buddha énem egy pillanatra ökölbe feszült, de felülemelkedtem rajta, az én nyaralásomat ez nem fogja elrontani. És lám, olyan hangulat sikeredett, hogy 1 óra múlva még a szomszéd asztalnál ülő fancy nőcskék is a mi sztorijainkon nevettek, de annyira, hogy pl az egyik még a székét is picit elfordította, hogy ne lássuk, hogy vihog.
Egy kicsit a naivan-életérzéssel is meg akartam ismertetni őket, tehát az utolsó este a Csobánc tetején sátraztunk. Ide már az egyik csaj (nyilván mérnök) nem akart jönni, merthogy ő nem hajlandó az életében eltölteni úgy egy estét, hogy előtte nem zuhanyzott le. Pedig úgy kalkuláltam, hogy a strandolós nap után jöjjön a hegyen alvás, tehát a parton lehet zuhanyozni, este pedig már nem izzadnak le a langyos időben, míg odaérünk. De nem.
Mindenesetre a maradék élvezte, éjszaka kiültünk a rétre borozgatni, pogácsázni, és megvitatni az élet nagy kérdéseit.
A társaság excelagyú képviselője elismerte, hogy kiváló szervezés volt, többet kéne ilyet csinálnom nekik, de úgy, hogy tudjuk előre az aznapi szálláshelyet, tehát TERVEZHETŐ legyen.
A bohémabb fél képviselője pedig klikkesedésre szólított fel négyszemközt, azaz imádták minden pillanatát a happeningnek, és szervezzek ilyet őszre is, de ők nem hajlandóak eljönni többet excelékkel sehova.
Ez lent pedig én vagyok, azon gondolkodva az utolsó nap reggelén, hogy nem kell nekem a feszkó, inkább járom az országot továbbra is egyedül.
kianamaiart
andulkaphoto
vaporwave
gummygunk
2087
