Szar az élet / szép az élet

Szar az élet / szép az élet. Ez éppen olyan, mint, hogy félig üres a pohár, meg félig tele a pohár. Nézőpont kérdése. Vannak nehéz napjaim és olyan sztorijaim a magam kis csehszlovák filmjében, amikor tudatos munka meglátnom a jót... Úgy döntöttem,...

[szarazeletszepazelet]

Bikinifelső

Mondhatnám, hogy ábrándoztam arról, hogy majd egyszer újra írok, hogy újra írok ide, de az orbitális hazugság volna.

Általában véve szentimentálisan gondolkodtam azon, hogy milyen voltam régen, proli, de tehetséges és szomorkodtam, hogy már soha nem leszek a régi. De ábrándozni egyáltalán nem ábrándoztam.

Kiapadt az a kút, vagy befagyott az a tó, vagy inkább tengerszem. De van olyan, hogy amikor egyáltalán nem gondolnám, jön egy globális felmelegedés okozta iszonyú károkat magamögött hagyó özönvíz, ami a tetszhalott magot is szárba szökkenti, vagy olyan, de olyan halálosan erős kánikula, amitől sokan sajnos tényleg meghalnak, és még a szépséges millió éves gleccserek is elkezdenek olvadni.

Ha ábrándoztam volna azon, hogy egyszer majd írok ide, amikor is azt érzem újra, hogy SZAR AZ ÉLET, SZÉP AZ ÉLET, az biztos, hogy álmaimban erősebb témával rukkoltam volna elő és tuti nem gondoltam volna, hogy 237 nemírós év múltán (látszólag) ilyen kis bagatell topikkal térek majd vissza.

A hosszúlére eresztett bevezető után jöjjön a nyúlfarknyi sztori.

Kb. 25 évvel ezelőtt, rengeteg diétás önsanyargatás és durva testképzavar után , cigizgetés közben "testi vágyainkról" beszélgettünk az én egyik legkedvesebb kollléganőmmel. Én 30 körül voltam, totál az élet császára állapotban egyébként, ő kicsit több, mint 30. Szóval, nem azt ecseteltük, hogy mit jelent számunkra a bomba forma - divatosabb nevén, amit akkor talán még a Cosmopolitan sem így nevezett: Beach Body haha - és nem is azt taglaltuk, hogy mi az ideálisnak vélt versenysúlyunk, vagy hogy mit nem adnánk azért, ha hosszabb lábunk, combunk formásabb mellünk, lapos hasunk lehetne.

Ő azt mondta, hogy arra vágyik, hogy reggel csak beleugrik egy farmerba, felkap egy pólót és azt érzi, hogy "de jól néz ki" és már megy is a dolgára.

Én meg azt, hogy nyáron egy sortban és egy bikinfelsőben biciklizem be a gyárba Budapest utcáin, a Duna parton, akárhol , pontosan olyan "egyébként de jól nézek ki" érzéssel.

Valószínű, ha akkor ezt megteszem, tényleg iszonyú jól néztem volna ki ahogy bebringázom az Orlayba testemen egy háromszög-bikinifelsővel és egy farmershorttal. Ráadásul senki nem is gondolta volna azt, hogy ez furcsa, vagy nem oda illő.

Természetesen soha nem tettem meg még Balatonon sem, külföldön sem, meg éjszaka sem, mert nem mertem, mert azt gondoltam kövér vagyok, és hogy ehhez én soha nem kapok / kaphatok jogosítványt az élettől.

Nyilván azt sem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Nem terveztem, nem próbálgattam az alkalomhoz és az alakomhoz illő bikinfelsőket és a seggemet sem méregettem, hogy szépen, de modorosan kerekedjen majd egy rövidnadrágban, ha végre eljő a megfelelő alkalom.

És mégis megtörtént, totál természetesen úgy mint egy lágy, szerelmes (valamelyik) első csók.

30 körüli önmagamhoz képest 20-25 év és 15 kg extrával, a mai napon, ebben a rohadt kánilkulában egy zöld bikinifelsőben és farmer rövidnadrágban (pontosabban letolt rövid, farmeroverálban) bringáztam Pest utcáin, a Duna parton, át a Lánchídon be a munkahelyemre és aztán este vissza.

Sütött a Nap, tekertem, mint állat, hűsített a szél, fénylett a Duna és mondhatnám, hogy azt éreztem, hogy igazán-igazán tökéletesen jól érzem magam, enyém a világ és egyébként de jól nézek ki...de az utóbbi orbitális hazugság volna, mert hogy eszembe se jutott, mert hogy momentán kurvára nem ez a lényeg.

Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Hello TV, viszlát TV

Hogy ne érezzem magam olyan brutál egyedül, vettem egy okos tévét. A legkisebb 80 cm széles volt. Kisebbet akartam, de az meg nem volt okos. Zsebkendőnyi lakás lévén, nem találtam meg a helyét. Ha hetvenakárhány centi lett volna, az más tészta, efért volna a polcon. Volna volna.

Siettem, szeleskedtem. Eldőlt, eltört. A képernyő vagy kijelző - egy kutya. Egy pillanat alatt.

77 volt újkorában,  egyhetes korában a javítás 55. Jó napot kívánok, Tóth Mária vagyok, lúzer. Hahaha.

Vettem egy másikat. A selejtett, töröttet NEM BÍRTAM KIDOBNI. Mert kiadtam érte 77ezer forintot. Majdnem a fizetésem fele - nekem egy vagyon.

Így aztán hiába volt használhatatlan, teljességgel felesleges, nem bírtam elszakadni tőle. Szánalmas? Az. Akkor sem tudtam kidobni. Foglalta a helyet a zsebkendőnyi lakásban, zsebkendőnyi autóban. Iszonyúan idegesített; de akkor is maradt. Kerülgettem a porszívóval hétről-hétre.

Aztán egy kis borozgatós baráti beszélgetés, hogy mennyire gáz, hogy XY. gyűjtöget és nem tud megszabadulni a felesleges dolgaitól. Másnap kidobtam. Megszabadultam tőle. Fél év után hahaha.

Szar az élet, szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Karantén X-től X+1. nap - reggeléig

2 napja iszonytatóan rettenetes rossz hírt kaptunk. A világ egyik legrémisztőbb hírét, amit ember kaphat. Este volt. Vagy késő délután - már nem emlékeszem. Elolvastam a hírt. És abban a pillanatban totálisan megtébolyodtam arra az egész estére.

Nyüszítettem, zokogtam, épp csak a hajamat nem téptem. Belementünk a részletekbe telefonon - nyüszítettem, zokogtam - és egy szóra sem emlékezem, hogy mik is voltak azok a részletek.

Egy buborékban kezdtem érezni magam, ami az agyamban született. Úgy, hogy lett az agyamban egy nano méretű  “Mari buborékban”. Mint egy sárga kindertojás-kapszula, csak homályos áttetszőben, használt nylonzacskó anyagból. Úgy éreztem, hogy abban a kapszulás énemben van az érzés, egy párhuzamos világ, én meg, a test csak álldigálok kívül. Agyam kikapcs, csak a kapszulás énem él, ami maga az említett téboly.

Ahogy az várható volt, éjszaka nem aludtam túl sokat.

Reggel, mintha a világ összes drogjáról, piájáról jöttem volna le: fejfájás, hidegrázás, teljes apátia, dagadt szemekkel néztem ki a résen. Valamennyit dolgoztam úgy emlékszem, meg nem tudnám mondani, hogy pontosan mit.

Amire emlékszem, hogy 3-4 órát ültem a fürdőkádban és egész nap sorozatot néztem/hallgattam. És egy rózsaszín ködöt hozó Xanaxról álmodoztam.

Közben végig volt bennem egy olyan távoli bizsergés, hogy össze kell szedni magam. Úgy kezdtem, hogy este 10-kor már aludtam.

Reggel 6-kor ébredtem arra, hogy a redőny jobb felső sarkában a réseken átsüt a Nap. Magamban megállapítottam, hogy szép idő lesz . Motiváló napfény.

És akkor valahogy azt éreztem, hogy már nem kell arra gondolnom, hogy össze kell szednem magam, hanem ott volt készen, hogy egyben vagyok végre.

Szar az élet, szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Jázmin

Depressziós vagyok - vagy nem: csak éppen tisztán látom a valóságot, hogy mi van körülöttem, hogy egy langyos, fossal teli medencében ülök. Persze, hogy csak képletesen.

Ma kikukáztam közel 700 embert a facebookról. Aztán elmentem futni a Duna-partomra. Naplemente előtt, az utolsó pillanatban még világosban. Így már kevés emberrel találkoztam hál’Isten. Rettenetes, hogy mindenhol vannak emberek.

A part, a víz, a levegő, a futás felemelő volt.

Ha annyi pénzem lenne, ami elég, akkor vennék egy partot, és/vagy egy erdőt, ahol, amiben csak én mászkálhatok, meg akit beengedek. Rossz esetben elég lenne egy futópad és egy VR-szemüveg parttal, erdővel, illatokkal.

Aztán az ég is becsodálatosodott. Én meg elmentem futócuccban orgonakoncertre. Szintén felemelő volt. Az a jó a templomokban, hogy a turistákon kívül mindenki szemlesütve meghúzódik a padsorokban.

Aztán még kicsi apróságok: telefonálástól (telefonálás manapság ohh!) a pohár vörösborig ezmegaz.

Érdekes, hogy pár órában mennyi kedves/ hasznos tud besűrűsödni. Olyan, mint egy jó hosszú órákon át sütőben sült szilvalekvár.

Ó igen, és vettem egy virágzó jázmint: csodálatosan apró hófehér virágokat bont. És teleszórja a szobát a boldogság illatával. Felemelő.

Szar az élet. Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Csodálatos Kisfehér

Ez a kép múlt hét vasárnap készült. Előző éjszaka nem mentem sem a Dürerbe, sem nem aludtam, hogy kipihenjem a végtelen kimerültségem, mert hosszú órákon keresztül bolhákat szedegettem egyenként a hófehér bundájából. Harminc után nem számoltam. Kicsit szidtam közben, hogy már megint hol a francba kószált, miféle bolhafészekbe vetette bele magát a kedves kis bolhabusz.

Öt évvel ezelőtt jelent meg Cinci oldalán csontsoványan, ritkás fénytelen bundával, sebes háttal, szinte a semmiből. Egy sikeres lakógyűlésről bandukoltam haza (ahol végre nem akarták kinyírni Cincit), amikor jöttek felém ketten. Onnantól minden nap tiszteletét tette a kis lovag.

Cinci egyszer harc közben lábát törte és egy mini ketrecbe zárva várta, hogy összeforrjon a csont, Kisfehér a ketrec mellett feküdt a teraszon.

Nem bántottam, de sokszor elszaladt, látszott, hogy nem emberhez szokott. Később már nem, és az ételt is elfogadta, ha letettem és odébb álltam.

Gondoltam, ha felerősödik, majd elviszem ivartalanítani. A tél közeledtével szigetelt macskaházat terveztem neki. Eszembe sem volt befogadni: egyáltalán, nem olyan volt a szomszédi viszony és egyébként sem akartam még egy macskát (sőt, annak idején még Cincit sem).

Szelídült, egyre szebb kismacska lett, már nem szaladt el, amikor lassan és nyugodtan elmentem mellette.

Cicakaját adtam neki, amikor véletlen megkapott. Azt mondták el kell mennem az ÁNTSZ-be egy tetanuszért. Ott szinte üvöltöztek velem: azonnal be kell fogni a veszélyes ÁLLATOT veszetség-vélelme-félelme miatt és hat hét karantént neki! Na pont akkor nem jött felénk :)

Kiplakátoltam Újpestet és közösségi összefogással meglett a félelmetes vérmacska. Onnantól együtt laktunk hárman. És szelídültünk egymáshoz.

A többit tudjátok. Minden nap rácsodálkoztam a végtelen kedvességére, szeretetére. Életemben nem találkoztam még ilyen angyali lénnyel és ebben semmi túlzás nincs. Sok barátomra, szerettemre, ismerősömre óriási hatással volt. És ebben sincs semmilyen túlzás. Azt is mondhatom, hogy senki nem szeretett még ennyire, mint Kisfehér.

Sokszor elszökött. Tavaly másfél hónap után került elő Budán (hogy kerütl oda, mit élt át, senki nem tudja). Megpróbáltam lakásba zárva tartani. Hónapokig. Depressziós volt. Elgondolkodtam, hogyan viselem / viselném a bezártságot. Eldöntöttem, hogy jár neki a szabadság,

Az utóbbi időben számos alkalommal az utcáról kellett összeszednem. Hívtam, vártam, jött.

MInap a járda szélén rostokolt, amikor este hazabicikliztem. Nyugodtan átsétált az úton és megállt a kapuban, már csak azt nem mondta, “Végre, hogy megjöttél!”

Péntek éjszaka ismét kiszökött.

Szombaton hajnalban kerestem és ráleltem egy parkoló autó alatt. Nézett rám, de nem mozdult. Gondoltam, makacskodik. Aztán észrevettem, hogy  furán csatakos a hátsó lába. Véres.

Kiderült, hogy megtámadta egy “gazdátlan” kutyafalka. Belegondolni is borzalmas, hogy mit élhetett át.

Azonnal kórházba vittem. Iszonyatos sérülései voltak. Már nem lehetett rajta segíteni.

Megszakad a szívem. Soha hasonló fájdalmat még nem éreztem.

Kisfehér nincs többé.

[szarazeletszepazelet]

Hát akkor ma levizsgáztatom a WagonR-t

Délután, kettő.

Mennék már anyához. Meg a cicákhoz. 50 napja nem láttam őket. Mármint a cicákat. Anyukámat sem. De vele beszéltem telefonon. A cicákkal nem.

Most meg azért őrüljek meg, mert elvittem vizsgáztatni a kocsit reggel, és a kocsi még sehol?!

Bedagadt szemekkel 50 nap non-stop meló után úgy keltem, mintha végigtoltam volna egy fesztivál-szezont. 5 perc múlva már pizsamában és napszemüvegben a kocsiban ücsörögtem.

Nehezen indult és még nehezebben ment. 50 nap neki is sok.  Viszonylag sokáig tudtam haladni a bal oldali sávban. Hülye gyerek, ez Magyarország! Fel is ébredtem azonnal.

Azt mondták 1-2 között kész lesz, hívnak.

3-kor rájuk telefonáltam.

Nem vagyok bent, mondja, 5 perc múlva érek be, hívlak. Azóta is hív.

Hívom. Nem veszi fel. Nyilván olajos kézzel, autók belsejében matat.  Vagy pont fejezi be az én kocsim vizsgájának adminisztrációját. Matricákat, meg hologramokat nyomkod a forgalmimba épp. Gondolom.

Hagyom hadd hívjon vissza. Optimista vagyok. Kurvára nem hív. 15 perc múlva ismét hívom. Már kabátban. Mert már mennék a cicákhoz, meg mamához. Kurvára nem veszi fel.

Elbandukolok a műhelybe.

- Ööööö azért nem hívtunk, mert Gabi elvitte vizsgáztatni a kocsit, még nem ért vissza és nem találom a forgalmit.

- Jó, de azért felhívhattatok volna, nem azért, hogy mehetek az autóért, hanem hogy EZ VAN.

- Ööööö.

- És GABI mikor ér vissza?

- Hát egy órán belül. Hívunk. Addig pihenjél!

(- Anyád xxxxxja, ne rendelkezz az időmmel!)

- Rendben.

Kurva mérges vagyok.

Hazaslattyogok a kutyaszaros utcán.

Nem találom a helyem. Mert már mennék a cicákhoz.

Na jó legalább addig elmosogatok. Letelik az egy óra. Na jó, majdnem egy. Hát még majd elmennek, anélkül, hogy felhívnának. Persze, biztos ebben reménykednek, hogy ezt ma megússzák.

Felhívom.

- Helló! Suziki Wagon R+

- Öööö nem találjuk a forgalmit.

- Ööö

- Nincs a táskádban?

- Nincs.

- ?????

- Ööööö. De. Itt van. A táskámban.

Szar az élet. Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Csak a Kisfehér jöjjön már

Eléggé egy elcseszett nap volt már megint. Akartam én csinálni dolgokat, de inkább csak fejben ment.

Akkor leírtam mit kell ma tenni. Na akkor már egyből tudtam, hogy mit kell - rohadtul nem azt, amit papírra vetettem.

Klárika szülinapjára egy bross az új projektből, valami amit biztosan csípne. 40-re nem lehet akármi.

Megvan indulás. Imádja. 2 skandináv blogger is.

Na jó, akkor napi highlight / címszavakban

1. Kisfehér reggeli bújása + Cinci csendes jelenléte

2. Statív + selfie cuccok érkezése / teszt

3. kurvajó a porszívóm

4. anya káposztás rétese

5. eléggé jó lett Klárika kitűzője

6. Lollipop boltmegnyitó

7. Barátok + egyéb jófejek a megnyitón / Klárika, Anita, Albi, Ervin

Asszem Ervinnel nem fejelztük be, amiről beszéltünk. Film a katolicizmus faszságának leleplezésére.

8. Klárikának nagyon bejött a bross / akarja, hogy csináljak a boltba (naná!)

9. Skandináv bloggerek imádják a cuccom

10. Random Shooting Day Koczkával már megint  / azé ez őrület. Hívom a skandinávokat. Elkezdtem a story boardot.

11. ÉS MEGJÖTT, AMIT ÚGY VÁRTAM: A DIKTAFONOM! IGEN!

... Egy szemüveges srác eldőlt valahogy a bulin saját szemüvegje szúrta arcon, hogy ömleni kezdett a vér a fejéből: szimplán felhasította a szemöldöke fölött, az meg ilyen vérzős. Jött a Rendőrség, meg a mentők. Elvitték. De nem volt semmi durva. Én berúgtam kissé. Leraktam a telómat, meg a gyűrűimet az ablakba a fadobozra. Aztán kaját csináltam, meg ilyenek. Hirtelen nem talátam a telefonom. Elveszettnek hittem. Rózsaszínű papucsban + fekete szövetkabátban kislattyogtam a megállóhoz, hogy megtaláljam. Aztán megírtam facebookon Tamásnak, hogy hívjon fel. Egyből meglett.

Kisfehér nincs meg. 2 órája várom. Most már lefekszem aludni. Majd megjön reggel. Nem szeretem az ilyet. Nincs nyugalom. Szar az élet szép az élet, csak a Kisfehér jöjjön már.

[szarazeletszepazelet]

Isten ments meg az elbaszott időtől!

[szarazeletszepazelet]

Kontroll vs. spontán

Valaha nagyon kontrollos voltam. Aztán azt mondták, hogy ez nem jó. De nem mondták meg, hogy is kellene csinálnom, hogy balanszba kerüljek. Nagyon akartam megtanulni spontánnak lenni. Bizonyára félreértettem a dolgot. A lényeg, hogy ez a folyamatosan nem kontrollált állapot, folyamatos frusztrációt okozott. Nem jött be.

Meghoztam azt a csodálatos döntést, hogy, hagyom ezt a spontán baromságot és a régi “kiegyensúlyozott” életemet akaom.

Mostantól indul a KONTROLL 2.0. Drasztikus lépések következnek. Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Bocs a hangos zene miatt!

Résnyire nyitva volt az új szomszéd ajtaja. Csak pár perccel előtte tudtam meg, h hasonlóan szenved valami kórtól. Bekiáltottam neki egy jobbulást! Kidugta a csinos kis sápkóros fejét. Kicsit beszélgettünk. Majd félve megkérdeztem, hogy nem hangos-e általában a zene. Az. De nem zavar. És az sem, hogy énekelsz. Szép hangod van.

Húú!  Tényleg? De szólnál, ugye? :D

Szép az élet :D

[szarazeletszepazelet]

Biztos a bolygók

Éjszaka félálomban arra eszméltem, hogy az ajándéknak szánt étcsokoládés muffinok a táskámban maradtak és hogy a cicák biztos levadásszák és meghalnak étcsoki-mérgezésben. Félálomban győzködtem magam, hogy á neeem. De igen. Nem. De igen.

Felébresztettem magam, letapogatóztam a lépcsőn és igen, addigra a papír kapszli pereméig már lerágcsálták a fekete süteményt. Para be. Gyorsan tejet nekik, hátha kifossák. Mit csináljak? Semmit nem tudok. Imádkozni, hogy ne legyen semmi. Reggel nem ébresztettek, ahogy szoktak. Haláli csend, semmi kaparás az ajtón. Istenem, meghaltak. Feltépem az ajtót, már megindultak a lépcsőn. Jóvanna elaludtak, nekik is lehet :) Élnek - ez kipipálva. 

A térdem sajog.

Aztán nem tudok telefonálni, majd kiderül, hogy az előző nap este emailjei sem értek célba. Kezdem azt érezni, hogy értelmetlenek az erőfeszítéseim. A sírás kerülget.

Még volt néhány baromság,  energiazabáló, totál felesleges körök.

Aztán haza. Cinci nem jön elém, nem eszik, gubbaszt, kucorog a kanapé alatt, hiába csalogatom tejjel, töpörtyűvel, normál kajával, hűtő-nyitogatással. Nem jön. Most meg csak bújik, mint egy kis beteg gyerek. Lassú felszívódású étcsoki? Jaj!

Írok X-nek, hogy nincs-e kocsival esetleg, mert beteg a cicája és nagyon aggódom. Szegényke - válaszolja és még azt is, hogy nincs kocsival, de egyébként is a haverjaival iszik éppen. Egyébként meg napok óta nem ivott és nagyon büszke magára emiatt. Ezt bőven kifejti. Viberen.

Én meg azt mondom, hogy rosszul esik és szomorú vagyok, hogy az ilyen dolgokkal mindig egyedül vagyok és, hogy Cinci egy élőlény, nem egy elhasznált cipő, amit megunt. Nem lehet félretenni, vagy kidobni. Emlékeztettem, hogy ő akarta, hogy Cinci velünk legyen és vállalta érte a felelősséget. Ehhez képest 99,9%-ban én gondoskodom róla, évek óta egyedül. Azt is mondtam neki, hogy úgy érzem, hogy számára egyáltalán nem fontos a cicája és ez elszomorít engem.

A válasz: EZZEL NEM TUDOK MIT CSINÁLNI.

Értem.

Sírni tudnék.

Biztos a bolygók, vagy csak front van, ugye?! :) Én irritált vagyok, ő meg hülye. Cinci biztos meggyógyul. Mindjárt tanulni is sikerül. Hurrá, van jó munkám. Nem fázom, nem vagyok éhes, puha ágy vár. Jóccakát. Szép az élet.

U.i.: pedig esk arról akartam írni, hogy “miket találtam életemben?”, “miért az IKEA-t választottam?”, vagy “életem 3 kedvenc nyara” :D

[szarazeletszepazelet]

Viva la revolution

Néhány Bizottság és Kontroll Csoport szám hangos, kortárs tömeges éneklése . Pár pohár bor. A szüfrazsett. Barátnők. Pár pohár bor. Nagyon forradalmi hangulatban érzem magam.

Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Nincs többé

Hazafelé tartottam a metrón és olvastam. Egyszer csak ráeszméltem, hogy baszki, az összes szerelmem, akit sehogy nem tudtam lezárni, elengedni, kiheverni, az összes általuk ejtett rendszeresen kiújuló, fájdalmas seb begyógyult, nincs többé. Akkor volt ilyen jó világ, amikor még egyáltalán nem pasiztam. Mekkora megkönnyebbülés! Szép az élet :)

[szarazeletszepazelet]

De jó lenne máshol élni?

Pár hete egy kollégámmal arról beszélgettünk, hogy bár Magyarország lehet, hogy nem tökéletes, de általában véve szélsőségektől mentes (nem a hangulatra gondolok). Például nincsenek földrengések, vulkánkitörések, szökőárak és valódi terrorfenyegetéstől sem kell tartanunk: viszonylagos nyugalomban, jólétben és békében élünk.

Gyerekkoromban sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha máshová születek. Amikor elkezdtem utazni, sorra szerettem bele Berlinbe, Párizsba, Londonba, Kaliforniába, New Yorkba, Új-Zélandba: mindenhol el tudtam képzelni, hogy ott éljek. Most is sokszor elvágyódom.

Ha most Párizsban élnék, biztosan ott lettem volna az Eagles of Death Metal koncerten.

Imádkozzunk Párizsért!

Peace for Paris. Pray for Paris.

Szar az élet. Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Simon & Garfunkel - The Sound of Silence

[szarazeletszepazelet]

A közös ellenség összekovácsol

Örjöngés, dobogás, őrült vernyogás, repülő szőrcsomók. Nem tudom ki kezdte. Kinézek, a két cicám másfélszeres méretben, EGYÜTT, vércseként támadt egy fekete jövevényre. Mia cica újonnan költözött a szomszédba. Kinyilatkozta, hogy nem hagyja magát és jogosult legalább két négyzetméterre a kerítésen túl. Cinci és Kisfehér együttes erővel megvédik a területetüket. 

Aztán hazajöttek, Cinci orrán karmolásnyom, Kisfehér jobb szemét érte a támadás, csak hunyorog.

Ilyen egyetértés talán még soha nem volt közöttük: azóta sűrűbb az orr-puszi és életükben először együtt aludtak. A közös ellenség összekovácsol.

És ez nemcsak a cicáknál van így.

Szar az élet. Szép az élet.

[szarazeletszepazelet]

Mai life coach: Fleetowood Mac napot tartok. Közben: gyors takarítás. Aztán cathead projekt. A többi már csak bónusz, ha sikerül. Go Your Own Way. Szép az élet.