Bikinifelső
Mondhatnám, hogy ábrándoztam arról, hogy majd egyszer újra írok, hogy újra írok ide, de az orbitális hazugság volna.
Általában véve szentimentálisan gondolkodtam azon, hogy milyen voltam régen, proli, de tehetséges és szomorkodtam, hogy már soha nem leszek a régi. De ábrándozni egyáltalán nem ábrándoztam.
Kiapadt az a kút, vagy befagyott az a tó, vagy inkább tengerszem. De van olyan, hogy amikor egyáltalán nem gondolnám, jön egy globális felmelegedés okozta iszonyú károkat magamögött hagyó özönvíz, ami a tetszhalott magot is szárba szökkenti, vagy olyan, de olyan halálosan erős kánikula, amitől sokan sajnos tényleg meghalnak, és még a szépséges millió éves gleccserek is elkezdenek olvadni.
Ha ábrándoztam volna azon, hogy egyszer majd írok ide, amikor is azt érzem újra, hogy SZAR AZ ÉLET, SZÉP AZ ÉLET, az biztos, hogy álmaimban erősebb témával rukkoltam volna elő és tuti nem gondoltam volna, hogy 237 nemírós év múltán (látszólag) ilyen kis bagatell topikkal térek majd vissza.
A hosszúlére eresztett bevezető után jöjjön a nyúlfarknyi sztori.
Kb. 25 évvel ezelőtt, rengeteg diétás önsanyargatás és durva testképzavar után , cigizgetés közben "testi vágyainkról" beszélgettünk az én egyik legkedvesebb kollléganőmmel. Én 30 körül voltam, totál az élet császára állapotban egyébként, ő kicsit több, mint 30. Szóval, nem azt ecseteltük, hogy mit jelent számunkra a bomba forma - divatosabb nevén, amit akkor talán még a Cosmopolitan sem így nevezett: Beach Body haha - és nem is azt taglaltuk, hogy mi az ideálisnak vélt versenysúlyunk, vagy hogy mit nem adnánk azért, ha hosszabb lábunk, combunk formásabb mellünk, lapos hasunk lehetne.
Ő azt mondta, hogy arra vágyik, hogy reggel csak beleugrik egy farmerba, felkap egy pólót és azt érzi, hogy "de jól néz ki" és már megy is a dolgára.
Én meg azt, hogy nyáron egy sortban és egy bikinfelsőben biciklizem be a gyárba Budapest utcáin, a Duna parton, akárhol , pontosan olyan "egyébként de jól nézek ki" érzéssel.
Valószínű, ha akkor ezt megteszem, tényleg iszonyú jól néztem volna ki ahogy bebringázom az Orlayba testemen egy háromszög-bikinifelsővel és egy farmershorttal. Ráadásul senki nem is gondolta volna azt, hogy ez furcsa, vagy nem oda illő.
Természetesen soha nem tettem meg még Balatonon sem, külföldön sem, meg éjszaka sem, mert nem mertem, mert azt gondoltam kövér vagyok, és hogy ehhez én soha nem kapok / kaphatok jogosítványt az élettől.
Nyilván azt sem hittem, hogy ez valaha megtörténik. Nem terveztem, nem próbálgattam az alkalomhoz és az alakomhoz illő bikinfelsőket és a seggemet sem méregettem, hogy szépen, de modorosan kerekedjen majd egy rövidnadrágban, ha végre eljő a megfelelő alkalom.
És mégis megtörtént, totál természetesen úgy mint egy lágy, szerelmes (valamelyik) első csók.
30 körüli önmagamhoz képest 20-25 év és 15 kg extrával, a mai napon, ebben a rohadt kánilkulában egy zöld bikinifelsőben és farmer rövidnadrágban (pontosabban letolt rövid, farmeroverálban) bringáztam Pest utcáin, a Duna parton, át a Lánchídon be a munkahelyemre és aztán este vissza.
Sütött a Nap, tekertem, mint állat, hűsített a szél, fénylett a Duna és mondhatnám, hogy azt éreztem, hogy igazán-igazán tökéletesen jól érzem magam, enyém a világ és egyébként de jól nézek ki...de az utóbbi orbitális hazugság volna, mert hogy eszembe se jutott, mert hogy momentán kurvára nem ez a lényeg.
Szép az élet.