A Szekunder Cementit beszáll a kampányba!
“Az oldal jellegéből adódóan sokan vannak köztetek első szavazók, elsősorban hozzátok szól ez a poszt, és a szavazás fontosságára hívja fel a figyelmet. Ugyanis most vasárnap országgyűlési választások lesznek, ahol ti is véleményt nyilváníthattok. Azonban mindig sokan vannak, akik nem élnek ezzel a jogukkal. Hogy ez miért is lenne fontos? Lehet jönni azzal, hogy "ezért harcoltak őseink", meg hasonló dumákkal, de egy sokkal közelibb példát mondok. Tegyük fel, hogy ZH megtekintés van, és be se mentek megnézni a dolgozatotokat. Aztán később kiderül, hogy 1 pont hiányzott, hogy meglegyen, a tanár pedig szívesen megadta volna. Dühítő, nem? Pedig "csak" el kellett volna menni megtekinteni a zárthelyit. Aztán az is lehet, hogy közelébe se voltál az elégségesnek, vagy pontosan tudod, hogy neked úgyis ötös lesz, de mindig ott van a "mi lett volna, ha?". Viszonylag kis erőfeszítéssel nagyban befolyásolhatjátok a saját jövőtöket!
Ha pedig nincsen olyan párt, ami tetszene? Nem kell csüggedni, olyan nagy valószínűséggel úgysem lesz, hogy egy párt programjával, nézeteivel teljes mértékben egyetérts. De ez pont ugyanígy van az egyetemmel is. Lehet, hogy te azért jelentkeztél valahová, hogy utána acélokkal meg forgácsolással foglalkozz, de a tantervben mindenféle programozás, meg elektrotechnika is benne van, amiről úgy érzed, hogy neked nem lesz rá szükséged, mégis muszáj megtanulnod. Vagy hiába akarsz a polimerekkel foglalkozni, ha előtte muszáj megtanulnod a vas-karbon diagramot, mert csak úgy kapsz diplomát. Ugyanez lesz a pártokkal - kompromisszumot kell kötni, mert olyan úgysem lesz, aki mindenkit tud képviselni.
További fontos dolog még, hogy amennyiben kollégisták vagytok, vagy albérletben laktok, és vasárnap már nem lesztek otthon, vagy csak simán kényelmesebb lenne az egyetem városában szavazni, akkor péntekig még át tudtok jelentkezni másik szavazókörzetbe! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy máshol szavazol, mint ahol laksz, de attól a szavazatodat még az eredeti szavazókörzetedhez számolják. Másik körzetbe átjelentkezni ezen a linken tudtok:
http://www.valasztas.hu/atjelentkezesi-kerelem-benyujtasa Mi itt a Szekunder Cementit szerkesztőségében elkötelezett hívei vagyunk a társadalmi felelősségvállalásnak, és ha már csak egy pár embert meg tudtunk ezzel szólítani, már megérte. Nem akarjuk megmondani, hogy kire szavazzatok; szavazzatok az acélokra, vagy a polimerekre, vagy akár az alumíniumokra, kompozitokra, lényegtelen. A fontos, hogy legyetek ti is felelősen gondolkodó, joggyakorló állampolgárok!”