Lányok, ez most inkább nektek szól. Könyörögve kérlek titeket, hogy ne legyetek válogatósak. Hallgassátok meg a történetemet és higgyétek el, megfogjátok érteni, hogy miért mondom.
2017 szeptemberében jött pár új srác az osztályunkba. Akkor kezdtük a 7. osztályt. Az egyik fiúval hamar nagyon jóban lettünk, és senki sem tudta volna meghazudtolni, hogy közöttünk az elejétől fogva volt valami. Ahogy telt az idő, annál nyilvánvalóbb volt, hogy szerelmes belém. Mögém ült informatikán, átlépett az én mappámba, ahol mindig új mappát hozott létre és a mappa nevét ezekre állította át: „Szia …(ide írta a nevem)… <3” meg „sziaa, fordulj meg..” és társai, remélem értitek mire gondolok ezzel a mappás mizériával. Rengetegszer jött oda hozzám szünetben, és tekergette a hajam. Kimondom, utáltam hogy piszkálja, de valahol belül mégis melengette a szívem. 13 éves voltam, hogyne melengette volna. Aztán jött a téliszünet előtti karácsonyi ajándékozás. Tisztán emlékszem, hogy kimentünk az osztállyal a közeli parkba, és a fiúk hangosan piszkálták, hogy: „na túl vagy már rajta?” és „gyerünk már, ne húzd az időt”. Én itt tudtam meg, hogy mire készül. És igen, elhívott randizni. 13 évesen több töke volt, mint most fél Budapestnek együtt. Én idióta, pedig nemet mondtam neki. Nemet mondtam, mert nem gondoltam jó ötletnek, nemet mondtam mert féltem attól, hogy mit mondanak mások. Nemet mondtam, mert nem tudtam, hogy amit érzek iránta, az mi. Csak a fiú barátaitól tudom, de nagyon összetörtem. Napokig nem is akart hallani rólam. Én borzasztóan rosszul éreztem magam, mert bűntudatom volt. Bűntudatom volt, de tisztában voltam azzal, hogyha igent mondok neki, és nem jól sül el a dolog, akkor még nagyobb fájdalmat okozok neki. Azt pedig a világért sem szerettem volna.
Ezen túllendültünk, majd 8. osztály év elején, amikor még senki nem gondolkozott a keringős párválasztáson, kihívott a folyosóra és előhúzott egy csokit a háta mögül, majd megkérdezte: „….(nevem)…..megtisztelnél azzal, hogy velem táncolsz a keringőn?” én meg csak bámultam a csokit és annyit nyögtem ki, hogy „Úristen, hadd öleljelek meg!” Mire hosszan megöleltem és mint ahogy a klisé filmekben, a fülembe súgta: „Akkor ezt vehetem igennek?” én pedig vigyorogva reagáltam: „Egy abszolút igennek!”
Eljött az év vége és elékezett a ballagás napja. A tanáraink minket választottak szalagtűzőnek, mert elvileg (szavaikkal élve) „mi vagyunk a leghelyesebb pár”. Majd eltáncoltuk kétszer a keringőt. Mi voltunk a nyitópár, aki felvezette a 60 diákot. Nagyon büszke voltam, ugyanis az évfolyam egyik leghelyesebb fiújával táncolhattam. Azt persze nem említem meg, hogy olyan nyomik voltunk, hogy míg táncoltunk, soha nem néztünk egymás szemébe. Utólag borzasztóan bánom.
Elballagtunk, és a baráti társaságunkban nem láttam többé. Mindig lemondta a találkozókat, pedig mindenhova hívtuk.
A randira hívása után kerek 3 évvel találkoztunk a Városligeti Műjégen.. Borzasztóan magas lett, mélyült a hangja, más lett a haja, felerősödtek benne a szőkés-barnás árnyalatok, férfiasodott az arca és borostás lett. Szélesedett a válla és teljesen megváltozott a testalkata. Nem volt már az a kis cingár-létra fiú. Én odamentem hozzá, beszélgettünk egy jót és életemben akkor éreztem először azt a tipikus „elveszek a karjai közt”-érzést. Tetőzte, hogy korom feketében volt, én pedig miután megláttam, le se tudtam venni róla a szemem. Előjött minden egyes érzésem, ismétlem. Minden. Egyes. Érzésem. Teljesen zavarban volt és tapintani lehetett a kémiát a levegőben.
Aznap este hosszasan beszélgettünk messengeren, de nem úgy mint mindenki más. Hangüzeneteket küldtünk egymásnak, én pedig ha eddig nem bolondultam volna meg a hangjáért, akkor most pont azt tettem.
Oda voltam érte, meg vissza.
Azt éreztem, hogy talán lesz belőle valami.
Annyira megváltozott, olyan édesen beszélt arról, hogy mennyire szeretni az iskolát ahova jár, mert végre azt csinálhatja, amit szeretne. Végre fotózást tanulhat. Olyan szenvedéllyel teszi gyerekek, hogy az agyam eldobom a mai napig.
De elcsesztem. Már késő volt.
Pár nappal később landolt instán a kép.
Gondolhatjátok kivel.. Igen, a barátnőjével.
Nagyon szép lány, be kell vallani. Na meg jó a stílusa. Echte olyan ruhákat hord mint én. Pontosan olyan stílusa van mint nekem. De lehet ez már a véletlen műve.. Már úgyis mindegy, nem?
Tanuljatok a történetemből, mert ha akkor nem cseszem el, lehet hogy ma nem itt tartanánk.
