Te nem szerelmet akarsz, hanem garanciát
Ez a mondat akadt be, bár nem nekem mondták, csak olvastam. Van olyan, aki szeret, nagyon, és nem fél tőle, hogy elhagyják? Voltál már úgy, hogy minden jel azt mutatta, hogy a társad valaki másért rajong, más köti le a gondolatait, máshova viszi az idejét, az érzelmeit, és te mosolyogva nézted: nem baj, ha elmegy elmegy, majd az idő megoldja? Nyilván nem okés, ha az ember egy állandó feszülésben és kapaszkodásban él -- nem okés, hiszen amikor ez történik, akkor egyértelmű, hogy a másik nem (jól) szeret, ezen nincs mit szépíteni -- de alapjában véve féltjük azt, akihez ragaszkodunk, akit szeretünk, a beletett érzelmi energiát, terveket, vágyakat nem akarjuk elveszíteni, és nem szeretjük látni sem a közelgő veszélyt. De garancia az tényleg nincs arra, hogy velünk marad. Volt amikor nagyon szerelmes voltam és elképzelni nem tudtam, hogy valaki más férfi felkeltse az érdeklődésemet, de közben nagyon nagyon reméltem, hogy mégis jön valaki, aki annyira fantasztikusan különleges lesz, hogy kiszabadít az egyoldalú vonzalom poklából. Tegnap néztem két anyagot a toxikus kapcsolatokról, és benne volt, hogy egyszer leérsz az aljára, amikor is megfordul minden. Amikor már nem tudsz hazudni magadnak és nem tudod nem látni azt amivé lettél a kapcsolatban. (mert a toxikus kapcsolatok tönkretesznek, kifordítanak önmagadból) Az a pont, amikor kiszállsz. Azon is gondolkodtam, hogy tulajdonképpen a legutóbbi szakításom után is hálásnak kell lennem, hogy a faszi nem jött utánam és nem könyörgött, hogy ne hagyjam el. Nem lett volna erőm elutasítani. Aztán szenvedtem volna, aztán megint elhagyom, aztán már nem veszi komolyan és évek mennek el a hullámvasúton, mert persze a dráma után mindig nagyon jó minden, mert mindenki nagyon igyekszik. De változni nem változik az, ami nem jó. Nincs garancia rá, hogy aki velem van, velem marad 10-20-30 évig. De arra sincs, hogy én vele maradok. Arra viszont kell garancia, hogy nem hazudok, ő sem hazudik és egyikőnk sem marad kényelemből benne a kapcsolatban. Mert az piszok nagy árulás.
Nagyon nehezen heverem ki ezt az utóbbi szakítást. Mindegy mi a körítés, az élmény ugyanaz. Azért léptem ki, mert ismét úgy éreztem: nem én vagyok a választás, csak egy lehetőség. És ha valaki másban többet látnak, mint bennem, akkor nekem mennem kell — nem haragból, hanem önszeretetből. Nem élek olyan kapcsolatban, ahol ez az élmény folyton és folyton ismétlődik. Akkor sem, ha ez az élmény az én problémám. Mert nyilván van/lesz, akivel ez nincs. És valójában garanciát akarok, akkor is, ha ez hülyén hangzik vagy túlzásnak. Mert, ha szeretek, én garanciát adok. Hogy fontos lesz nekem az élete, a boldogulása, a méltósága és a titkai. És tudom szeretni akkor is, amikor nehéz. Mondjuk, játszani már nem engedek magammal. Hogy ez mekkora eredmény, azt csak én tudom.
