Az öregedés, mint izgalmas belső utazás
A minap volt szerencsém meghallgatni Oprah Super Soul beszélgetéseinek egyik legutóbbi epizódját, ami az Aging well címet viseli. Nagyon sok érdekes vendég és ezáltal még érdekesebb gondolatok szállingóztak ebben a hanganyagban, ami annyira beindította a fantáziámat, hogy szeretném a saját érzéseimet, gondolataimat én magam is megosztani az Öregedés témájában.
Őszinte leszek: nem szívlelem ezt a szót. Méghozzá azért nem, mert mai értelmében jellemzően negatív tartalmú jelentések kapcsolódnak hozzá. A fejlett és fejlődő országokban már a húszas éveik végén járó fiatalok jelentős része is tart a bizonyos harmincas eljövetelétől. Az öregedéssel járó természetes folyamatok lelassítására ezeken a területeken egyre nagyobb hangsúly helyeződik a szépségiparban és a fogyasztók által is eddig nem látott mértékben nő a kereslet az „öregedésgátló” termékek iránt, korosztálytól függetlenül.
Ennek a különleges és egyben aggodalmat keltő folyamatnak szeretnék a mélyére ásni, a felszíntől kezdve a belső rétegekig.
Általában ha az öregedésről esik szó, az első dolog, ami a legtöbb embernek eszébe jut, a test megváltozása. Talán ez a része a folyamatnak az, ami a legnagyobb félelmet kelti bennünk. Miért lehet ez?
A legutóbbi években, évtizedekben hatalmas jelentőséget tulajdonítanak a médiumok a külsőnek. Legyen ez televízió, plakátok, vagy akár a közösségi média platformok. A reklámok kezdték, mi pedig folytatjuk.
A tökéletes testkép hétköznapi kívánalommá vált magunk számára, ezzel egy időben pedig szinte észrevehetetlen elvárásunkká is mások irányába. Nem is csoda tehát, hogy sokunkban szorongást kelt a gondolat, hogy a testünk a jelenlegi kultúránknak megfelelő nézőpont szerint legalább is, de negatív irányba változik. Ráadásként az olyan munkakörökben, ahol a külsőnek is fontos szerepe van, mindinkább kúszik lentebb a felső korhatár. Sok esetben már a harmincas éveikben járó jelentkezők is kiöregedettnek számítanak, legyen ez akár a zene, akár pedig a film-, vagy a modell iparban.
Mo Gawdat a Boldogságképlet című zseniális könyvében egy egész fejezetet szentel annak, hogy kik is vagyunk igazán és ami még fontosabb: kik nem vagyunk. Ezek közül a test kiemelt szerepet kap, hiszen sokan azt gondolják, hogy a külsejük által határozhatók meg a leginkább. Valójában viszont ha a testünkre csupán egy közvetítő közegként tekintünk, ami otthont ad a lelkünknek, máris más megvilágításba helyeződik a szerepe. Fontos, hogy vigyázzunk rá és gondoskodjunk róla, de messze nem lenne szükség a tökéletesítésére akkora hangsúlyt fektetni, mint amennyire a mai kultúránk teszi. Ez a gondolatmenet nagyon sokat segített nekem abban, hogy megértsem: nem az vagyok, amit a testemről gondolok, vagy pedig mások gondolnak. Ebből pedig az következik, hogy bár ennek az “otthonnak” a falai kicsit megkopnak és talán roskatagok is lesznek idővel, de ez egy természetes folyamat része, amivel érdemes megbarátkozni, hiszen végeredményben nem tehetünk ellene semmit.
Az öregedés kapcsán egyébként a napokban hallottam egy másik nagyon kedves gondolatot: való igaz, hogy a bőröd már nem lesz olyan feszes, mint a húszas éveidben volt, de mindened ugyanaz marad, mint fiatal korodban. Maximum egy kicsit lentebb csúszik.
A korosodás fogalmával szorosan összekapcsolódik a lehetőségek elvesztésével járó félelem is: ha eddig nem vágtam bele, most már nem is fogok, hiszen túl késő lenne. Általában viszont nem is a korunk a valós akadály, ami útjában áll annak, hogy belekezdjünk egy igazán vágyott dologba, ez sokkal inkább csak egy a számos kibúvó közül.
Ezernyi történetet ismer a világ, ami szembemegy a fent említett helytelen meggyőződéssel. Mégis a legfrissebb és a szívemhez talán legközelebb álló történet az édesanyámmal kapcsolatos, aki az ötvenes évei közepén jár.
Néhány héttel ezelőtt kapott egy megkeresést, hogy részt vegyen egy divatbemutatón, mint modell. Mindig is rendkívüli érdeklődést mutatott az öltözködés világa iránt, mégis az első gondolata ezzel kapcsolatban az volt, hogy ugyan milyen nevetségesen is festene ő egy kifutón. A divatbemutató végül nagyon jól sikerült, rengeteg dicséretet kapott és ragyogott az eseményen készült fényképeken is. Sőt, még felkérést is kapott egy másik hasonló lehetőség kapcsán.
Abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk átkelni a korunkkal kapcsolatos, negatív gondolatok építette gáton és megbarátkozni az öregedés külső velejáróival is, a folyamat egy izgalmas belső utazássá válik. Személy szerint nagy várakozással tekintek előre, hogy mit is tartogatnak számomra a harmincas, a negyvenes, vagy akár az utána következő évtizedeim.
Akármennyire is tapasztaltnak érezzük magunkat, mindig lesz mit tanulni és mi miben fejlődni. Ebben talán az a gyakorlat segíthet a leginkább, ha belegondolunk: hogyan is láttuk a minket körülvevő világot akár két vagy három évvel ezelőtt? Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek voltak olyan meggyőződései, amik azóta megdőlni látszanak. Várhatóan hasonló fog történni az elkövetkezendő időszakban is.
Érdemes lehet tehát némi izgatottsággal tekinteni a következő hetekre, hónapokra, vagy évekre, hiszen megannyi élménnyel és tapasztalattal gazdagodhatunk a során. Én már nagyon várom és kívánom, hogy mindenki ezt az izgalmakkal teli várakozást kapcsolja össze az öregedés régi-új fogalmával.
